Az Ezüst Páholy zavaros ügyei (III.)




Ionel Mihai alkotása


 
 

Részlet A katona és a démon című regényből

 
 

(folytatás előző lapszámunkból)

 

– Eltussolják? – Az őrnagy komoran bámul ránk, de mielőtt valaki válaszolhatna, meghalljuk a helikopter dübörgését. Három perc múlva jelenik meg a kimerült tábornok.

 

– Hát nem ment könnyen – kezdi –, gondolom, el tudják képzelni. Kohl kancellár felháborodott, az elején azon a véleményen volt, hogy vállalja a botrányt, hozzuk nyilvánosságra az ügyet, ezek a perverz disznók lakoljanak meg. Az Ezüst Páholy-tagok közt számtalan politikai ellenfele is volt, elkapta a lenszíj. De a francia elnök meggyőzte, hogy talán mégis jobb, ha nem verjük nagydobra az egészet, az egész politikai elitet lejáratná! Viszont egy hét alatt ő maga rendezheti le az ügyet, vigasztalta a hümmögő Kohlt. Minden politikai ellenfelével, akik annyit bosszantották az elmúlt években, magyaráztam később én is, és bele vannak keveredve, személyesen közölheti a jelenlétemben a döntést, miszerint saját érdekükben, azonnal kérjék a nyugalomba vonulásukat. Aki vonakodik, nézett rám a kancellár, annak megmutatjuk a dokumentumokat, és ha ez sem győzi meg őket, akkor a videófelvételeket is, ezekről közben a titkárságon a személyi titkárom, akiben megbízunk, másolatokat is készített. Azonnal hívtuk az angol miniszterelnököt, vele könnyebben ment. Angliában tizennyolc felelős beosztásban lévő személy volt belekeveredve a sátánista szekta piszkos ügyeibe, és hat célszemélyt hálóztak be. Megkértük a miniszterelnököt, hogy nézzen ezeknek is a körmére, és semmivel sem törődve követelje, hogy ők is kérjék a nyugalomba vonulásukat. Futárpostával küldjük a fotókat, a videó­fel­vételeket és a dokumentumokat. Minden adu a kezében van, legyen könyörtelen. Könnyen ment a holland miniszterelnökkel is, tizenkét holland politikus és iparmágnás érintett, és ötöt vettek célba. Őket azonnali hatállyal elintézik. És most, pillant ránk, közlöm az ügyész úrral és az őrnagy úrral, most már ezredes – mosolyog az elképedt Wimre –, hogy a miniszterelnökük, az Ezüst Páholy ügyében végzett munkájukért, azonnali hatállyal kinevezi Dirket Hollandia államügyészévé, és az őrnagy urat soron kívül előléptetve ezredessé, Hollandia rendőrfőkapitányává. Könnyen ment a norvégekkel is, kilenc norvég politikus van belekeveredve az Ezüst Páholy ügyeibe, és tíz célszemélyt hálóztak be. A svéd miniszterelnökkel is könnyen ment, neki is politikai ellenfelei vannak a politikusok között, és abban is megegyeztünk, hogy a tizenhét behálózott célszemély is azonnali hatállyal kérje a nyugalomba vonulását, nekik is futárpostával küldjük a dokumentumokat, a fotókat és a videó­felvételeket. A dán miniszterelnökkel is könnyen ment, néhány politikus és egy iparmágnás van célkeresztben s néhány célszemély. Ezeket, mondotta a dán miniszterelnök, elintézzük. Saját érdekükben hallgatni fognak. Utána visszahívta Mitterand, közben értesült, hogy miről van szó, tanulmányozhatta az átküldött dokumentumokat, értesülhetett, hogy kik is azok a politikusok, akik bele vannak keveredve az Ezüst Páholy ügyeibe, elképedt, üvölteni kezdett, és azt mondta: igen, hozzuk nyilvánosságra, kedves Helmuth, ha azt akarták ezek a disznók, akkor legyen botrány! Kohl ekkor már megnyugodott, és megnyugtatta, hogy már nem lehet, beszélt az angol, a holland, a norvég, a svéd, a belga, a dán miniszterelnökkel is! A francia politikusok közt természetesen az elnök politikai ellenfelei is ott vannak, és ő maga alázhatja porig őket, amikor közli velük, hogy a saját érdekükben kérjék a felmentésüket és vonuljanak nyugalomba, s azonnal tűzzenek a közéletből, ahova akarnak. És a célszemélyek is, akiket már behálóztak. Nehezen lehetett meggyőzni az elnök urat, de végül is sikerült. Úgyhogy a kancellár úr üdvözletét küldi, Martin urat, akit személyesen ismer, kitüntetésre terjeszti elő az Ezüst Páholy szekta felderítésében végzett munkájáért! S azt is tervezi, hogy valamikor novemberben, amikor mindannyian itthon lesznek, majd meglátogatja önöket, és egy napot tölt körükben, s azt szeretné, ha Carmen asszony és Anka kisasszony bemutatnák a balettet, és szeretné megnézni a Rodica asszony rajzait is. Szeretne megismerkedni önökkel. Egyet nem értett, mit kerestek önök itt – pillant az előre hajoló Badeára és a komor Irimescura –, egy volt szekustiszt, aki 1988-ban disszidált, átállt, s jelenleg CIA-ezredes, s egy ma is aktív román hírszerzőtiszt, egy volt FSZB- és egy volt CIA-ügynöknő, Natasa és Evelin kisasszonyok, pontosan akkor, amikor leleplezték az Ezüst Páholyt.

 

Elmondottam neki, vendégek voltak mindannyian, a háziasszony kiállítására és Anka kisasszony balettbemutatójára hívták meg önöket. Érdekelte az is, ki volt Rodica asszony édesapja. Elmondtam, amit tudok, ő is Romániából disszidált még a hatvanas évek elején, ügyvédként egy nagy brüsszeli irodához került, s a dél-afrikai unió állampolgárainak jogi képviseletét vállalta fel, és az Európában élők dél-afrikai kapcsolataira, követeléseire specializálódott. Régóta alvó perek éledtek fel, ért is el bizonyos sikereket, s amikor a nyolcvanas évek elején nyugalomba vonult, Nürnbergbe költözött s megvásárolta ezt a kastélyt, hiszen nagy műgyűjtő volt, tér kellett a gyűjteménye mintadarabjainak kiállításához. Vele is szeretne megismerkedni, élénkült fel a kancellár. Ez sajnos lehetetlen, mondottam, már elhalálozott. És a holland rendőrtiszt és Friesland főügyésze mit keresett pont akkor itt? Őket is meghívták, jelentettem, s elmeséltem, miért is menekülnek maguk Wimmel. A frieslandi rendőrkapitánnyal akkor ismerkedhettek meg, amikor Strigoi, egy volt román szekustiszt, aki jelenleg az orosz rulettből él, megtámadta önöket Harlingen melletti házukban, mert rá akarta tenni kezét a birtokukban lévő s a román kommunista börtönviszonyokat leleplező dokumentumokra, hogy zsarolhassa volt kollégáit, akik 1990-ben nem igazoltak az új szervezetbe! Strigoi, ez becenév ugye, kérdezte. Igen, állítólag vámpírt jelent, az úriembernek ugyanis egy vágás van a jobb arcán, és ez felismerhetővé, azonosíthatóvá teszi. Még fiatal kopó korában, 1949-ben vallatta grivicai mesterét, aki a kommunista mozgalomba beszervezte, s amikor ütlegelni kezdte Strigoi, egy szadista vadállat, a kétméteres férfi felháborodott, mellen ragadta és kivágta az ablakon. A harmadik emeleten volt a kihallgatószoba, Strigoi nem zuhant ki, viszont összevágta az arcát. Különben az Ön által ismert Martin urat is ő vallatta, és vascsővel törte el a lábát. Saját bevallása szerint 42 embert ölt meg. S hogyhogy az orosz rulettből él? Az mi, érdeklődött Kohl. Elmondottam, hogy európai nagyvárosok zártkörű klubjaiban divatba jövő társasjáték. A két delikvens egymással szemben ül egy pódiumon, kezükbe adnak egy-egy forgópisztolyt, az úri közönség fogad, akár a kutyaviadalokon, azután a bíró egy-egy golyót ad a versenyzőknek, akik megpörgetve a coltokat, a jelre, saját fejükhöz tartva húzzák meg a ravaszt. Az egyik meghal, a másik lelép a pénzzel. Ez a Strigoi 17 ilyen menetet élt túl, háromszor jutva el a három golyóig, amikor a túlélési esély 50 százalék. Elmondta az írónak, hogy lám, nem volt igaza annak a filozófusnak, akit vallatott, s megkérdezte tőle, hogy van-e Isten. A filozófus Nietzschét idézte, aki szerint Isten meghalt. Talán mégsem, hiszen kétségtelenül akar tőle valamit, ha ő a gyilkos, aki 42 embert vert agyon, s még mindig életben van! S ezt az egészet hogyan tűri a rendőrség. Nyomon vagyunk, nyugtattam meg, de állandóan változtatják a játék színtereit. Nálunk is vannak ilyen oroszrulett-mérkőzések? Hogyne, bólintottam, például Hamburgban. Mindjárt gondoltam, vörösödött el a kancellár, és tovább nézegette az Ezüst Páholy orgiáin készült fotókat, amelyeken jól felismerhetők voltak politikai riválisai. Na, ennyi, amit egyelőre mondani szeretnék. Ne csodálkozzanak, hogy mindezek után a kancellár úr szeretné megismerni a társaságot. Jaj, igen, és külön arra kér, hogy ismertessem meg majd Boticselli úrral, hisz sokat hallott róla.

 

– El sem képzeli a tábornok úr – veszi át a szót az őrnagy –, hogy milyen munkát végeztek a kastélyban tartózkodók! Ha nekem ilyen akciócsoportom lenne, nem itt tartana a holland rendőrség a bűnügyek felderítésében! – Ne felejtse el azért, itt volt Natasa kisasszony, Szergej fogadott lánya, a „bőrruhás amazon”, itt volt Evelin kisasszony, az ön főnökének a lánya – pillant Badea ezredesre –, aki szintén nem kezdő a szakmában, és hallom, itt volt Doina kisasszony is, Irimescu tábornok jobb keze. – Szintén kitett magáért – mondja az őrnagy. – De a többiek is! Hát a költő, a hajóskapitány, Carmen asszony, Anka kisasszony, Rodica asszony igazán nem titkos ügynökök, és a többiek: Iuliu Vlad, Románia és Európa egyik legismertebb szobrásza? Vagy Artúr Boticselli, nyugalmazott kormányos sem az. Soroljam még? – Olyan pontosan és precízen dolgoztak – fejtegeti az ügyész –, hogy szinte hihetetlen! – Nem ajánlott nekik munkát? – kacag a tábornok és az őrnagyra néz. – Őket nem lehet megvenni, azonkívül más elképzeléseik vannak, de megígérték, bármilyen nehéz ügyben ezután is a segítségünkre lesznek. – És ezt önnek is megígérhetjük, tábornok úr – emeli fel a poharát dédapám. – Akkor a győzelmünk örömére, uraim! – Egymáshoz érintjük poharainkat. – Nem is hiszitek el, milyen nehéz napunk volt! – És te sem, kedves barátom, hogy nekünk milyen nehéz napjaink voltak! – Ha tudná, gondolom, hogy még egy kábítószercsempész bandát is felderítettünk, itt helyben kővé dermedne, akár a Medúza pillantásától a Perszeuszra és Andromédára rohanó katonák! De ezt nem tudhatja meg soha, ez a mi titkunk marad! Még iszunk egy korty vodkát. – Beszéltem az ön főnökével is – pillant álmatagon a tábornok Badea ezredesre –, elképedt. Majd vigye a dokumentumokat, kap másolatokat, és számoljon be neki is. Megnyugtattam, jelenlegi információink szerint amerikai állampolgárok nincsenek az Ezüst Páholy tagjai között, te pedig, ezredes úr, mindent elmondasz neki, én már megelőlegeztem, hogy büszke lehet a lányára. Evelin kisasszony is fantasztikus munkát végzett a többiekkel együtt. Natasával… Kivel? – döbbent meg, a Szergej lányával? De megnyugtattam, már nem a hidegháborúban élünk, egy orosz és egy amerikai ügynöknő példásan működtek együtt, és segítettek felderíteni ezt a komplikált ügyet, amiből csak azért nem lesz botrány, mert… Gondolom, mondta a főnököd, és vár, érdeklik a részletek. – Igen – mondja Badea ezredes –, a részletek, hiszen az ördög a részletekben bújkál. Holnap megyek és beszámolok neki mindenről. Elmondom azt is, hogy ilyen emberekkel, mint az itteniek, a lányán és Natasa kisasszonyon kívül még mások is közreműködtek az egész borzalmas ügynek a felderítésében, én még nem dolgoztam együtt! – Vegyük dicséretnek? – néz rá János, és teletölti a poharakat. – Vedd dicséretnek! Miért ne? Hiszen megérdemlitek! Napok óta ezen fáradoztok, magatokat nem kímélve, hisz nektek is úgy hiányzott ez, mint egy deszkaraktárnak a tűz! – Legyint. – Na, jó – mondja a tábornok –, túlvagyunk rajta, és most mehetünk vacsorázni. Szeretném megismerni a társaságot.

 

Lemegyünk az ebédlőbe. – Trombitáld össze a társaságot, édes Ibolyám – pillant rá Ödön von Boticselli. – Most ne öltözzenek ki, a tábornok úr is magánemberként van jelen. Meg szeretné ismerni a többieket is. Persze a te pozíciódban, barátom, nem létezik magánélet, de azért erre az estére, gondolom, te is elengedheted magad.

 

Sorra szállingóznak be a többiek is. A tábornok feláll, mindenkivel kezet szorít, a hölgyeknek kezet csókol. – Rólatok – pillant Vladra és Dorelre –, a legjobbakat hallottam. Ha nekem ilyen embereim lennének, mint ti vagy mint Natasa, Evelin vagy Doina kisasszonyok, akkor a német bűnüldözés sem itt tartana! – nevet. Vacsora után az urak elvonulnak a hallba beszélgetni, s mi végre lemehetünk az uszodába. – Ennek vége – mosolyog Natasa –, éjfél fele majd Ödönnel megpróbálunk beszélni azokkal a díszpintyekkel. Később felmegyünk, a tábornok az ezredessel, Irimescu tábornokkal, az őrnaggyal, az ügyésszel, Jánossal beszélget. Amikor észrevesznek, lelkesen intenek. – Nem tudtam megbízható tájékoztatást adni arról – fordul felém a tábornok –, hogy kicsoda is volt ez a Crowley, ezeknek az ezüst páholyos idiótáknak, Bestiának és a társainak a mentora. Szakértőink össze-vissza beszéltek, nem rajzolódott ki egy megbízható kép. Egy fantomkép – kacsint Badeára. – Ő majd összefoglalja, íróként is foglalkozott már vele – legyint Badea. – Crowley már fiatal korában, cambridge-i egyetemi évei során kitűnt bizarr szokásaival. Két dolog izgatta: a hatalom és a misztika, ugyanakkor feltűnési viszketegségében előbb sakkvilágbajnok akart lenni, majd megmászta a Himalája második legnagyobb hegycsúcsát. A Mount Everest a múlt század végén még zárva volt az európaiak előtt. Misztikus őrjöngésekbe esett, 1904-ben nászútján, egy kairói szállodaszobában éppen Thot egyiptomi istent akarta megidézni, amikor mellette álmodozó felesége transzban vezette a szálloda melletti múzeumba, Hórusz szobra elé. A Sólyomisten kiállítási száma 666 volt, ettől begerjedt, s akkor kezdte önmagát Fenevadnak nevezni, hiszen ez a Fenevad száma, elhitte, szóban, írásban hangoztatta, hogy ő az új Antikrisztus. Még egyetemista korában tagja lett egy Arany Hajnal nevű angliai okkultista rendnek, itt is hatalomra tört, de a rend akkori vezetője, Yeats, a költő nem bízott benne. Egyiptomi útja után, Ezüst Csillag néven egy új rendet is alapított, majd ő lett a szabadkőművesek keleti Templomának angliai vezetője. 1910-ben Isztambulban egy társaságban megjósolta, hogy véres háborúk következnek, a megidézett Mars Isten elmondta, hogy Törökországban hatalmas változások lesznek, s az Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisül. A háború után követőivel Szicíliába ment, de hírhedt orgiái miatt Mussolini igen hamar eltanácsolta Szicíliából, így Londonban folytatta tevékenységét. Botrányok, sikerek keresztezték útját. Húszéves kora óta jelentek meg könyvei, ezek nagy része mágikus prófécia, misztikus bla-bla, okkultista, féktelen, exhibicionista őrjöngés, de érdekes a Thot istent megidéző könyve, egy Aiwaz nevű szellem hozta össze őket, aki egész életében segítette, és a kabbalája. Holdgyermek címen egy misztikus regénye jelent meg. A holdgyermek mágikus képességekkel rendelkezik, és át akarja alakítani a világot, követői az Antikrisztust látták bele. Leghíresebb alkotása, a Törvények Könyve, amelynek első fejezeteit még Rose, a felesége kezdte diktálni neki, transzban, az egyiptomi szállodai szobában. Ebben azt fejtegeti, hogy az autonóm, modern személyiség semmifajta rendszerbe nem illeszkedhet bele, számára nincsenek törvények, szabályzatok, mindent fel kell rúgnia és elképzelései szerint kell élnie. Ez a könyve az anarchisták bibliája, óriási hatást váltott ki. Ténykedései során Crowley állandóan azt állította magáról, hogy Aiwaz nevű démonán keresztül kapcsolatban áll a túlvilági szellemekkel. Bestiával, a Németországban 1952-ben alapított Ezüst Páholy vezetőjével még a harmincas években ismerkedett meg, a támogatója lett. Miután Crowley 1946-ban eltűnt, holttestét soha nem találták meg. Bestia sokáig várta, de a Fenevad nem jött vissza, ekkor alapította meg mentora szellemében a rendjét. A többit már nagyjából tudja a tábornok úr. – Igen, de mivel nyerte meg a mi politikusainkat, iparmágnásainkat? Ezekkel a misztikus halandzsákkal? – Nézze, tábornok úr, legyint dédapám, a mai emberek unatkoznak. Bestia mentora a Fenevad, Crowley szellemében, a beavatottaknak valami mást kínált, valami izgalmat. Az első orgiákon valószínű eksztatikus örömmel vettek részt. A szertartások után mindig lefejeztek egy ártatlan áldozatot, a résztvevők meztelenre vetkőztek, vérrel fröcskölték be egymást, amint az a felvételeken és a videókon is látható, és azután kezdetét vette a fékezhetetlen, vad bacchanália, mindenki mindenkivel szeretkezett, Crowley és emberei nem véletlenül fotózták, majd videózták őket. Hiszen tudták, előbb-utóbb sokan megunják, megundorodnak, megijednek, ki akarnak lépni, és kézben akarták tartani őket. Az Ezüst Páholy egész rendszere, amint az az iratokból is kiderült, a zsaroláson alapult. Ennyi, amit elmondhatok erről a mágusról, a Fenevadról. Viszont nagyon vigyázzanak Bestiára, főleg rá, de a többiekre is, ólomkamrában kell tartani őket, hogy ne egyesíthessék erejüket, mert együtt nagyon veszélyesek.

 

Megjelenik Vlad, és int nekem. Bocsánatot kérek az uraktól és kivonulunk a hallból. – Natasa az előbb ment fel, most beszélnek a kábítószercsempész banda tagjaival. Annyit elárult már Natasa, hogy csak a négy főkolompos tud a rejtekhelyről, a többiek és a dílerek nincsenek beavatva, fogalmuk sincs, hogy a banda vezetői pontosan hol tárolják a kábítószerkészletet. Most velük próbál kapcsolatba lépni az öreg, súgta Natasa, nem lesz nehéz, mert már felfedezték állítólag, hogy a nürnbergi kastély egyik pincéjéből az alagútba vezető csapóajtó, melyen át ők is közlekedtek és az alagútban rejtették el a szállítmányokat, le van zárva, és őrjöngnek. Hamarosan azonos hullámhosszra kerül velük, akkor pedig a sorsuk megpecsételődött. – Felmegyek a könyvtárba. Natasa és Ödön von Boticselli ott ülnek, egymásba kapcsolódik a tekintetük. Natasa int, hogy üljek le. Ebben a pillanatban meghallom, amint dédapám beszélni kezd a négy főkolompossal. Elmondja nekik, hogy jöjjenek az egyik templom előtti térre, ahol a szárnyas rakétára emlékeztető szobor található. Egy negyedóra múlva két ügynöke ott találkozik velük. – Vegyetek fekete nadrágot és fekete inget, fekete kabátot, mert hűvös lesz ott – néz rám és Natasára. – Ti mentek és tárgyaltok velük, de azalatt én már akcióba lépek, gyengülni fognak, aztán majd meglátjátok, mi történik. – Felmegyünk, átöltözünk, lesietünk a garázsba, Natasa kifarol a dzsippel, beülök melléje, Dorel is be lehet avatva, mert már nyitja a kaput. – Sok szerencsét! Fegyvert nem visztek? – Nekünk nem kell fegyver – legyint Natasa –, én magam vagyok az élő fegyver! – Tíz perc múlva megérkezünk a térre, egy mellékutcában parkol, kiszállunk, odamegyünk a szökőkúthoz, leülünk a szélére, nézzük a választófejedelmeket. Hamarosan megjelenik négy zavaros tekintetű, magas férfi. – Mi vagyunk a vezetők – mondja az egyik és ránk pillant –, csak mi tudunk a rejtekhelyről. Miért vettétek el, ami a miénk? – Nem vettük el – fintorog Natasa. – Pusztán egyet tettünk, lezártuk az alagutat, ami viszont a miénk, hiszen a kastélyunkba vezet. Világos? – Igen, de mi lesz a kábítószerrel? – Azt, ha alkut kötünk, természetesen majd visszakapjátok. – Mit kívántok cserébe? – kérdezi az egyik főnök. – Meg is ölhetnénk titeket, tudod? – Ti? – nevet rá Natasa. – A kezed sem tudod felemelni, szépfiú! – A férfi megpróbál pisztolyához kapni, de képtelen megmozdítani a kezét. Ijedten bámul Natasára. – Nos, tehát, leszálltok rólunk és elfelejtetek. Gyere ide, térdelj elém. És ti is térdeljetek le. – A másik három férfi is engedelmeskedik, kábán térdelnek Natasa elé. Szétnézek. A téren alig lézengenek, valószínű, nem keltünk feltűnést, éppen elég infantilis turistát láthattak már a nürnbergiek az elmúlt esztendőkben. Natasa, a főnök és egy másik férfi, én a két társuk homlokára teszem a kezem. – Mindent elfelejtetek – mondja Natasa –, azt is, hogy valaha kábítószercsempészettel foglalkoztatok! Mindent! Azt is elfelejtitek, hogy hol van elrejtve a készlet! Azt is elfelejtitek, hogy valaha Nürnbergben jártatok! Most kimentek a repülőtérre, felszálltok az első repülőre, nem kell jegy, nem fognak feltartóztatni. Elutaztok Egyiptomba, és Kairóból majd oda mentek, ahova akartok, hiszen a bankszámláitokhoz nem nyúlunk, de Németországba és Európába, saját érdeketekben soha ne térjetek vissza! Értitek! Soha! Hiszen a saját bandátok tagjai számolnak le veletek, ők nem tudnak a rejtekhelyről és azt hiszik, ti akarjátok megvezetni őket. Ha élni akartok, valahova a Kajmán-szigetekre vagy a Kanári-szigetekre menjetek, pénzetek van elég. Nem sajnállak benneteket! Kitűntök a képből! Megértettétek? – Megértettük! – mondja a férfi, és lehajtja a fejét. Natasa és én felállunk. – Üljetek le a választófejedelmek elé, a medence szélére, és aludjatok! Szép álmokat! Hajnali ötkor indul a repülő, de addig odaértek. – A négy férfi leül, ránk bámulnak és lehorgad a fejük. Natasa még egyszer sorra ráteszi a kezét a fejükre, valamit mormog. Megfordulunk, kezet mosunk a szökőkútban, papírzsebkendővel törülgetjük meg. – De azért ne érj hozzám, olyan volt az érintésük, mind a hüllőké – mondja és felkacag. Gumikesztyűt veszek elő, felhúzzuk, megfogom a meleg kezét, elsétálunk a mellékutcáig. Visszanézek, bekeretezem a négy alvó férfi látványát, ahogy a szökőkút peremén alszanak, és látom, hogy csavargók jelennek meg, valószínű, ki akarják fosztani őket. Natasa is visszapillant. A csavargók hirtelen megfordulnak s rohanni kezdenek. – Na, nem! Ez nem volt benne a pakliban – sziszegi –, hogy még ki is rabolják őket! Hova süllyedt Nürnberg is, eszméletlen! A férfiakra néz, felállnak. – Induljatok – mormogja –, kevés az időtök, fiúk! – Beülünk a kocsiba, még látom, ahogy támolyogva, egymásba kapaszkodva elindulnak az átláthatatlan jövő felé.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter