Az intertextualitás ösvényein – Kányádi András könyvbemutatójáról




November 8-án délután 5 órától az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében mutatták be Kányádi András új tanulmánykötetét. A Korunk Komp-Press kiadó gondozásában megjelent, Az intertextualitás ösvényein címet viselő könyvről Balázs Imre József beszélgetett a szerzővel.

 
Kányádi András a párizsi INALCO tanáraként és kutatójaként érkezett hozzánk újra, mintegy hét év után – ugyanis a szóban forgó kötet első része, A képzelet topográfiája ekkor jelent meg. Elmondása szerint a két kötet után egy harmadikat is tervez, így ebből trilógia lesz, ugyanakkor a kötetek szerkesztése és tartalmuk is párbeszédben vannak (illetve lesznek) egymással.

 
 

 
Kányádi kutatási területe az összehasonlító irodalomtörténet és a mítoszkritika – sajátosan francia irodalomtudományi diskurzusok, a szerző például a Genette-i palimpszesztus, hipo-és hipertextus fogalmakat is beépítette elemzéseibe. A kötet szerkezete egy 2 x 6-os mintát követ, az egyes szövegek egymással is kapcsolatba lépnek, ugyanis két nagyobb részre osztható a könyv: egy klasszikus magyar irodalmi blokkra és egy kortárs magyar irodalmi részre. A cél egy hiánypótló, gyakorlati útmutatást is nyújtó kötet létrehozása volt, amely a magyar irodalomtudományi diskurzust gazdagíthatja.

 
Balázs Imre József a szerzőt arra kérte, hogy meséljen a kötetben szereplő szerzők és értelmezések érdekes vonatkozásairól – például a magyar szerzők szintén magyar szerzőket vagy inkább világirodalmi szerzőket szeretnek intertextualizálni? Kányádi szerint ezt nem lehet egyértelműen eldönteni, de említett például eddig kevésbé ismert kapcsolati szálakat: Márai – Dickens, Schnitzler – Krúdy. Esterházy Péter munkásságához két történet is társul: az egyik a szerző hatalmas olvasottsága, amit viszont sokszor nem válogatott meg. A Harmonia caelestis születésekor például a szerző egy német könyvtárból olyan könyveket kért ki, amelyekben szerepel az apa szó, ezeket a német mondatokat belemagyarította a regénybe. Esterházyt fordítani azért körülményes feladat, mert minden intertextusnak utánajárni külön kutatást képez – főleg, ha az átvételek mondjuk informális stílusban vagy parodisztikusan jelennek meg a szövegben. Így történt az, hogy egy Esterházy-szövegben a Pilinszky „a csend törékeny és üres”-vendégszövegének van jelenleg három fordítása is, mert a fordítók nem ismerték az eredeti versfordítást, és mindketten kétszer is újból lefordították a verssort. Ugyanilyen kulturális utalások kapcsán fölmerült, hogy a Szörényi–Bródy szerzőpárost célszerű-e a francia olvasóközönségnek Lennon–McCartney-ként prezentálni – a közönség derültségére az is kiderült, hogy Baradlayt sem jó „Julien Sorel, a bajszos”-nak titulálni.

 
 

 
Kányádi András arról is beszélt, hogy a francia kultúra számára hogyan sikerül közvetíteni a magyar irodalmat. Annak ellenére, hogy például Babits Jónás könyvét többször is lefordították igencsak rosszul, nemrégiben egy Móricz, egy Kosztolányi és Krúdy novelláskötet is megjelent, sőt, Zrínyi Szigeti veszedelmének is létrejött francia, korhű nyelven elkészült fordítása. Kányádi azt is elmondta, hogy például a francia irodalomtudományi diskurzus, a konferenciák milyensége nagyon eltérő a magyar nyelvterületen meghonosodottétól – például Derrida neve valami folytán a magyar értelmezési hagyományban rendkívül ismert, a franciáknál szinte teljesen ismeretlen és senkit sem érdekli. Jó hír azonban, hogy a kortárs irodalomban Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye is megjelent franciául, illetve nemsokára verseskötete is megjelenik fordításban (Kányádi emlékei szerint talán a Halotti pompa).

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter