Az irodalom egy echó – az E-MIL a Double Rise-on




Június 29-én, pénteken a Double Rise fesztiválon az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Zsidó Ferenc, Tamás Dénes, Bálint Tamás és Balázs K. Attila olvasott fel. Zsidó szerint a fesztiválon az irodalomról beszélni, az olyan, mint hogy Bálint Tibor költő és közgazdász, Balázs K. Attila író és villamosmérnök, Tamás Dénes pedig író és szociológiát tanít a Sapientián.

 
 

 
Zsidó úgy véli, minden író egy bizonyos irodalmi hagyományhoz nyúl vissza (vagy pont azáltal definiálja magát, hogy elhatárolja magát valamitől). Bálint Tamás szerint nincsen követendő út, inkább „összelopkodások vannak”, azaz ő sok felől inspirálódik, de nem tudna egy inspirációs „autópályát” megnevezni, amelyen következetesen haladt. Balázs K. szintén sokfelől tájékozódik, Nerudától kezdve Pilinszkyig bármit szívesen olvas. Szerinte a szerző, amikor olvas, átpasszíroz a saját szűrőjén minden befogadott szerzőt, próbálja őket továbbgondolni és személyessé tenni. Tamás Dénes számára van egy „prózai szentháromság”, a Mészöly-Nádas-Krasznahorkai vonal, ehhez viszonyítva magát próbálja keresni a saját mondandóját.

 
 

 
Ezt követően az irodalomoktatásban való változásról beszélt Zsidó, hogy szerencsére már nem úgy tanítják az irodalmat, hogy „ennek a műnek mi az üzenete”. Kérdés, hogy egy mai művel kell-e üzenni vagy elég a primér történet? Bálint írásában saját magának próbál megfelelni, nem külső hatásra, kényszerre válaszul alkot. Balázs K. szerint az érzékszerveink úgy vannak megalkotva, hogy ebben a világban tudunk kibontakozni, a teljes sötétségben, a teljes világosságban sem tudnánk tájékozódni. Voltaképp a létezésünk sejtések között mozog, az irodalom onnan próbál kinyúlni valamiféle bizonyosságok fele. Tamás számára az írás az egyik legszemélyesebb dolog, ami megtörténhet az emberrel, abban van az izgalom, hogy a szerző közel lépik magához és onnan indul kifele, de Bálinttal ellentétben megjegyzi, hogy egy irodalmi szöveg mégiscsak olvasókra hagyatkozik, ezért elkerülhetetlenül bekerül az egyenletbe a befogadó.

 
 

 
Egy kör felolvasást követően az önéletrajziságra terelődött a téma, Bálint Tamás elárulta, hogy bár annak ellenére, hogy az édesanyja meg van győződve arról, hogy versei önéletrajzi ihletettségűek, ezért azt gyanítja, hogy depressziós, szorongós, szomorú életű, de ennek ellenére maximum 5% önéletrajziság jellemzi a verseit. Balázs K. elmesélte, hogy mivel szülei postacímére érkeznek meg a tiszteletpéldányai, ezért volt olyan alkalom is, amikor az édesanyja pszichológushoz akarta küldeni, de sikerült őt meggyőznie idővel, hogy azért írásai nem feltétlenül önéletrajzi jellegűek. Tamás Dénes ezidáig a saját életéből merítette az „anyagot”, de ezek amikor átkerülnek a szövegbe, akkor mindegy lesz, hogy valóban referenciális-e vagy sem, mert egy szövegben más erők működnek és átminősül a narratíva. Zsidó szerint a titkos recept, hogy fontos egy saját élményekkel szembeni távolságtartás, ugyanakkor a megírott szövegben létrejövő mélység együttesének összjátéka.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter