Az orosz bárka, amely óceánjáróvá álmodta magát




 

 

Muszatics Péter: Orosz történetek. Osiris, Budapest, 2018.

 

 

John Lukacs írja, hogy a Nyugatnak nem kommunizmus-problémája volt a hidegháború éveiben, hanem Oroszország-problémája; vagyis az, amit kommunistaveszélynek véltek, valójában az orosz nagyhatalmi ambíciók ideológiai köntösbe öltöztetett megnyilatkozása volt. Ha nem is ennyire sarkosan, de érezhetően Muszatics Péter is hasonló következtetésre jut Orosz történetek című könyvében. Az épp Lukacs előszavával megjelent Utazás Európa mélyére című könyvét követő Bécs, Budapest, Hollywood után a szerző visszatért az esszéisztikus útirajz műfajához, és ezúttal szinte lehetetlenre vállalkozott: megírni Oroszország, az örök oroszság titokzatos lényegét.

 

A szerző vállaltan töredékes formában közelíti meg témáját: egy-egy nagyobb szubjektív tablót „villant fel” az általa bejárt, ikonikus helyszínek – Kijev, Vlagyimir, Moszkva, Szentpétárvár, Jasznaja Poljana – történelembe ágyazott világáról. És ez valóban jó megoldásnak bizonyul arra, hogy megrajzolja az évszázadok során kis fejedelemségből világbirodalommá váló országot feszítő ellentmondásokat; azt a világot, amelyben különös, kaotikus rendben férnek meg egymás mellett a cári múlt és a szovjet majdnem-jelen relikviái; amely mindig nyugat felé tekintett, de mentalitása keleti alapjait sosem feledte. Ebben a vízióban az orosz történelem „pszeudomorfózisok” sorozata: a kijevi/vlagyimiri/moszkvai Rusz az új Bizánc álarcában lépett az ősellenség Arany Horda örökébe, Nagy Péter cár vaskezű nyugatosítását pedig történelmi léptékben Leninék szintén nyugatról importált eszmeiségű, de minden korábbinál kegyetlenebb és „keletibb” rendszere váltotta fel – majd a ma sajátos kulturális-politikai amalgámja.

 

Muszatics veretes, költői vértezetű mondatokban – nyelvezetén érződik a metafizikusmisztikus szemlélet lenyomata – vázolja fel a külső és belső megismerés útját, amely az Aranykapu(k)tól Bulgakov kísérteties dolgozószobáján át a boldog-boldogtalan Tolsztoj gróf kertjéig vezet. Kicsit olyan ez a könyv, mint Alekszandr Szokurov filmnyelvi bravúrja, Az orosz bárka, amely a szentpétervári Ermitázs termein át vezet végig bennünket az orosz történelem sorsfordító pillanatain. A bárka időközben óceánjáróvá vált, a titok azonban titok maradt. Tolsztojnál maradva, ahogy Woody Allen mondta: „Elolvastam a Háború és békét. Az oroszokról szól.”