Bátor, nem őrült




 

Nyilasy Balázs Megérteni az irodalmat című könyve az uralkodó teoretista-posztstrukturalista/dekonstrukciós irodalomértési kánon kritikája, ugyanakkor válságmegjelenítő irodalmi műveket vesz górcső alá.

 

A bevezetőben Nyilasy, a Károli Gáspár Református Egyetem docense arról értekezik, már a rendszerváltozás óta konstatálja, „az új és régi világ szakirodalmához jobban hozzáférve”, hogy az említett elmélet nem csupán neki „okoz gondot”, ezért fogott neki e kritikus meglátásokat, új megközelítéseket számba venni, „félelem és óvatoskodás nélkül, a determináló korlátokról megfeledkezve”, mert a „posztstrukturalizmus horizontja helyébe tágabb történeti perspektíva kívánkozott”.

 

Sorra bemutatja az ilyen értelemben mérvadó műveket: Geoffrey Galt Harpham általános nyelvészeti kritikáját, M. H. Abrams és Gerald Graff posztstrukturalizmus-kritikáját, a John R. ­Searle által a dekonstrukció helyett felmutatott új utakat, a 2005-ben Amerikában megjelent a Theory’s Empire-t (a különvélemények antológiáját), és – hogy szűkebb pátriánk tudósvilágát se feledjük – Szilágyi N. Sándor kognitív nyelvészeti kritikáját.

 

A fejezet végén megállapítja: a bírálat sikeres, de a pozitív állítások még nem állnak össze új, helyettesítő eszmerendszerré. Így jellemzi a jövőben kidolgozandó elméletet: „elkerülhetetlenül rész-érdekűbb, önkritikusabb lesz, mint a totális magyarázatokat ígérő strukturalizmus, posztstrukturalizmus”.

 

Nyilasy külön fejezetben foglalkozik a magyarországi vonatkozásokkal, konstatálva, hogy: „a nyugat-európai, észak-amerikai teoretizmus anomáliáit a magyar elméleti gondolkozás, úgy látom, nem csupán felmutatja, de fölerősíti, megsokszorozza”. Részben visszatérést javasol a kommunizmus előtti magyar irodalomértési hagyományokhoz.

 

A második nagy fejezet arra a premisszára épül, hogy az irodalom eleve problematizáló hajlandóságú, ezért erősödhettek meg az elbizonytalanító, szorongáskifejező tendenciák, illetve az ezeket vezérelvként érvényesítő posztmodern és a posztstrukturalizmus.

 

A szerző ezt a válságtudatot alapművekben elemzi: klasszikus görög drámákat, Shakespeare műveit, a romantika korának regényeit vizsgálja, magyar vonatkozásban: reformkori szerzőket, a szabadságharc után perspektívavesztést, Madách drámai költeményét stb.

 

A továbbiakban a „válságkifejezést korrigáló, kiegészítő irodalmi törekvéseket” is számba veszi, azt vizsgálva, hogy ezek eredményeztek-e ellensúlyozó értékeket. A summa egyelőre: „megelőlegeztem valamiféle választ, munkám tehát folytatásra vár”.

 

 

Nyilasy Balázs: Megérteni az irodalmat. MMA Kiadó, Budapest, 2020.