Blasonbat




Fekete Vince, László Noémi, Papp Attila Zsolt

Fekete Vince, László Noémi, Papp Attila Zsolt


 
A Kolozsvári Magyar Napok legutolsó irodalmi rendezvénye a Blason-szombat volt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében, ahol László Noémi, Márkus-Barbarossa János, Fekete Vince, Papp Attila Zsolt és Karácsonyi Zsolt mutatta meg versírói tehetségét, ami adott témához és meghatározott időhöz volt kötve.
 
A helyszíni versírás már több éves múltra tekint vissza, olyan műfajokat prezentálva, mint a szonett, limerick, panegyricus, sírvers. Az idei választás Fekete Vince költő ötlete volt, így ő beszélt a szép számban összegyűlt közönségnek a blason versformáról, akik a héten először élvezhették a teraszra áramló napsütést, bár ez is rövid ideig tartott a csalóka időjárású délutánon.
 
A blason egy késő-középkori verstípus, címerpajzsot jelent, eredetileg dicsérő, magasztaló verstípus volt, amelyben aprólékos leírás, megszemélyesítés, könnyed-szatirikus hang uralkodik. A költő mintegy pajzsával takarja, vagyis védelmébe veszi a vers tárgyát, ami ebben az esetben a női test szépsége és annak dicsőítése. A blasonok egyetlen kikötése a témahűség, csakis nőszemélyekről szólhatnak ezek a műalkotások. A költők módszeresen, új földrészként tekintve a női testre, fel akarták térképezni, és a jól ismertet új perspektívából mutatták meg.
 
Fekete Vince bemutatott egy blason-gyűjteményt, melynek címe A női test szépsége, és ebből olvasott fel néhány verset, amelyek a kipontozott címeket, szövegrészeket különböző korok cenzúráinak köszönhették. A kötet megverselt testrészei között említhető a szem, orr, bibircsók, fül, nyelv, száj, lábujj, homlok. Emellett nemcsak a női szépség materiális kivetüléséről születtek poémák, hanem a sóhajról, kacagásról, ölelésről, sőt még a halálról is.
 
Érkezett is a felszólítás, hogy azon hölgyek, kik szeretnék, hogy valamely testrészüket megverseljék, járuljanak az asztal túlsó felén várakozó költők elé. Az írás folyamata közben jó hangulatú beszélgetésekbe burkolózott a közönség a hideg elől, majd felolvasás közben a tüzes és humoros versek méginkább feldobták a hangulatot, megörökítve szemráncokat, térdkalácsot, csuklót, fogat, orrot, vállat, kezet, anyajegyet és leggyakrabban a hajkoronát. László Noémi játékba hívta a versre várókat, és dudunak nevezte el a kiszemelt testrészt, így a közönség kellett kitalálja, mit verselt meg a költő.
 
Végezetül bejelentette Karácsonyi Zsolt főszerkesztő, hogy ezek a versek, némi javítás után a Helikon folyóirat következő számában fognak megjelenni, így elérhetőek lesznek nemcsak a megverselt hölgyek és jelenlévők, hanem bárki más számára is.
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter