Böjte Csaba füveskönyvéről




Böjte Csaba füveskönyve című, Örömhöz segítő gondolatok alcímet viselő, a füveskönyvek hagyományát folytató könyvét mutatták be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napján, csütörtök délután négy órától a ferences kolostor refektóriumában. A moderátor, Szilágyi Szabolcs a beszélgetés elején kiemelte, hogy bár Csaba atya szóban elhangzott gondolatait Csender Levente író szerkesztette írott szöveggé, mégis a voltaképpeni író olyan diszkrécióval van jelen, hogy szinte eltűnik a szövegben.

 

Az első kérdésre, amely azt firtatta, hogyan jött létre a könyv, Csender Levente elmondta, a tavalyi év öthetes utazása nyomán született, amikor is Csaba testvért a gyermekotthonok látogatása során kísérte el, és életről, halálról, hitről, szolidaritásról és még nagyon sok minden másról faggatta. Majd hozzátette, a pandémia időszakának lelassult tempója nyugodt körülményeket teremtett az írásra. Az így elkészült szövegváltozat Csaba testvér végleges korrektúrázása nyomán került a kiadóba. A könyv a karácsonyi könyvvásárra készült el, és olyan sikeressé vált, hogy 40 000 példányban kelt el – tette hozzá Csender Levente.

 

 

Csender Levente elmondása szerint úgy érkezett Erdélybe, szülőhazájába, hogy mindenféle problémát cipelt a hátán, de a közvetlen ferences lelkület, ami Csaba testvérből áradt, átlendítette a nehézségeken, és úgy végezte munkáját, hogy azóta is „két méterrel a föld fölött lebeg”.

 

Ezt a közvetlen ferences lelkületet a kolozsvári eseményen részt vevők is megtapasztalhatták, amikor is a moderátor kérdéseire a már ismert, „Böjte Csabás” stílusban, derűsen, anekdotázva, az életből merített történetekkel válaszolt. Arra a kérdésre például, hogy Csaba testvér hogyan fogadta, hogy könyvet akarnak írni róla, tréfásan megjegyezte, hogy jó üzletnek fogta fel, ugyanis a könyvekből származó bevételnek jó helye lesz majd a gyermekotthonokban. Többek között kifejtette, hogy az emberek problémái univerzálisak, folyton visszatérőek, és ezekre a közös problémákra bátran ki lehet próbálni az evangéliumban Jézus által adott példákat. Szorult helyzetében nem egyszer ő maga is ezekhez a példákhoz kanyarodott vissza, például akkor is, amikor a „legrosszabb gyerekeknek” a templomban megmosta a lábát a nagycsütörtöki lábmosás mintájára. Csaba testvér hozzátette: ezek közül a „legrosszabb gyerekek” közül négyen ma már kollégájaként a gyermekotthonok munkáját segítik.

 

A záró kérdésre, miszerint lesz-e folytatása a füveskönyvnek, Csender Levente megjegyezte, terveznek egy újabb kötetet, amely a boldogság fogalmát járja majd körül, és amely Csaba testvér ötlete nyomán nyitott lenne bárki számára, azaz bárki kérdezhet majd Csaba testvértől, amelyre ő igyekszik a legjobb tudása szerint válaszolni. Viszont nem vetik el a már jól bevált „utazásos módszert” sem, e kettő elegyéből fog majd születni a következő könyv.