Bordás Beáta könyvének bemutatója Marosvásárhelyen




Bemutatják Marosvásárhelyen Bordás Beáta Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914). Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék kastélyai című könyvét.

A szerző jelenlétében a kötetet ismerteti Dr. Kovács András, egyetemi tanár.

 

Helyszín: Kultúrpalota (Marosvásárhely, George Enescu utca, 2. szám)

Időpont: február 15., szerda, 18 óra

 
 

 
 
Ajánló:
 
A több éves kutatás szintézisét képező könyv a dualizmus-kori három középső erdélyi vármegye (Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér) azon kastélyait mutatja be, amelyek 1840 és 1914 között épültek, vagy jelentős mértékű átalakításon estek át ebben az időszakban – egyaránt tárgyalva a még létező, valamint a mára elpusztult, de a korabeli viszonylatban jelentős épületeket is. E kastélyok együttes vizsgálata korábban nem történt meg, egyes emlékek (mint például a lebontott drassói Teleki-kastély, vagy az obrázsai Wesselényi-kastély) nem is szerepelnek a köztudatban.
 
A három egykori vármegyében összesen tizenhat kastélyt építettek vagy alakítottak át a historizmus szellemében (közülük kettő a jelenlegi Maros megye területén fekszik), a könyv gerincét ezek széles körű bemutatása képezi. A szerző ismerteti a kastélyok építéstörténetét, a megrendelők és az építészek személyét, elvégzi az épületek stilisztikai leírását, ugyanakkor a kastélyok egykori berendezését és a parkok kialakítását is tárgyalja. A könyv második részét alkotó összefoglaló fejezetek számos más erdélyi kastélyt is felhozva példaként, a következő témakörökre világítanak rá: a kastélyok tervezési folyamata, az alkalmazott építészek munkássága, belsőépítészeti megoldások, az arisztokraták műgyűjtői és amatőr művészeti tevékenysége, valamint a kertépítészet.
 
Az erdélyi kastélyok napjainkban nagy érdeklődésre tartanak számot, több népszerűsítő jellegű, képes kiadvány is megjelent a témában, ezek azonban sok esetben téves információkkal szolgálnak. Ez a könyv elsősorban a szerző által tett új megállapítások miatt jelentős, melyek több esetben felülírják vagy árnyalják az eddigi szakirodalom adatait. Ugyanakkor a mű olvasmányos és a szélesebb közönség számára is befogadható, az olvasót számtalan korabeli felvétel, illetve az épületek sokszor szomorú jelenkori állapotát szemléltető fénykép „kalauzolja” a bemutatott kastélyok történetében.
 
 
A kötet ára 68 lej. A könyvbemutatón vásárlók 20 százalékos árkedvezményben részesülnek.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter