Brazília




„karnyújtásnyira a céltól és haláltól,

melyeket soha el nem érhetett”

                   (Nemess László: Józsua)

 

Azok az éjszakák már felzabáltak,

a kannibál hajnalok, amelyekből

nincs menekvés, hallod, hogyan recsegnek

csontjaid, míg végül semmi nem marad

az ébrenléti derűs együgyűség óráiból…

Ez itt a startvonal már,

ide lesz szép visszatérni száz év

elmúltával, ha átitatott a tömény

emlékezés, amivé váltál, mindig

leheletnyivel a tengerszint alatt,

hullámzó kupolák alá szorulva,

félúton trópusok és sarkvidék

között, egyetlen ázott vitorlával

 

– mint lázálmaidban Józsua,

elhagytak halott és meg sem született

szerelmeid, elúsztak délkörönként,

az emberevő éjjelekbe vissza.

 

Captain Joshua, az otthoni készletek

kifogyóban, válts kikötőt és tónust

és útirányt, amíg még bírod ésszel

és idővel és elképzelt szavakkal;

ott állsz mindegyik startvonalnál újra,

feltételes, szétszórt mondatroncsaid közt:

 

talán ha Brazíliában, ha egyszer,

koktélok után, a nagy víz partján,

mint ártalmatlan turista, ki próbál

beleolvadni a környezetbe

az éppen aktuális karneválon,

hol feltűnsz, különös óceáni

lény, vízi kentaur: a bőröd álarc;

ha elvinnél egyszer, majd visszahoznál,

elhagyva minden Jóreménység fokát…

 

A vitorládat fújja már a passzát:

iszol, vezekelsz, idő van, elvész –

Brazília üres, mehetsz tovább.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter