Bréda Ferenc kettős könyvbemutatójáról




Az Almásy László Kultúrtörténeti Kör rendezésében, a Hüpátia Szellemtörténeti Műhely keretén belül Karácsonyi Zsolt mutatta be Bréda Ferenc két könyvét november 22-én, délután hattól a Bulgakov kávézóban. A Levelek az utókornak [Theatrum Temporis] (Erdélyi Híradó kiadó) és a Bab és babér [Theatrum epicvm] (Irodalmi Jelen könyvek) című köteteket Karácsonyi együtt tárgyalta és röviden értelmezte írott felvezetőjében.

 
 

 
Már a felvezető szövegéből is nyilvánvalóvá vált, hogy a szavakkal való játék és a folyamatos elrejtés-fölfedés az, ami Bréda Ferenc írásainak alapjait képezi, s ezzel a gesztussal csak a kötetek saját igazságát és idejét támasztotta alá. Szövegének vezérfonala azt árulta el, hogy Bréda könyvei a tetten ért időről szólnak, a múlt és jövő között húzódó feszültség – illetve a jövőbe való visszatérés, a múltba való elvágyódás paradoxona – mennyire elfedi, de ugyanakkor meg is mutatja a nyelvben rejlő titkokat. Bréda szövegvilágát egy fa lombkoronájához hasonlította, amely szerteágazó, kusza, ugyanakkor mégis szerves egységet és összefüggést alkot: „rácsodálkozni a rácsok mögötti világra”.

 
 

 
Bréda életútjának különössége az volt, hogy az 1982-ben megjelent Tűzpróba című verseskötete után majdnem húsz éven keresztül semmit sem publikált kötet formájában. Ennek franciaországi tartózkodása volt az oka: Bréda elárulta, hogy minimum három év kell, amíg az ember ott írásban is franciává válik, szükséges egy „tudati átömlesztés” ahhoz, hogy ott élhess, majd visszatérése után újból meg kellett szoknia ugyanezt. A szerző a francia gondolkodási különbségekről is beszélt, lényegesen arról, hogy a franciák a „kultúrát” mint olyat németes kifejezésként értik, barbár tipológiaként tekintenek rá, és inkább civilizációként gondolnak saját magukra. Ezért számukra a „legnagyobb gazdagság” nem az ipar vagy a művészeti ágak, hanem a „la qualité humaine”, azaz emberi minőség.

 
 

 
A Theatrum Temporis és Epicvm lényegében ugyanarra alapszik: a nyelvi alkímiára. Bréda számára, úgy tűnik, nagy szabadságot ad, ha szótövekből, szójátékokból és különböző élő vagy holt nyelveken írt filozófiai fogalmakból alkothat meg valami újat, de egyben misztikusat, mágikusat vagy pofonegyszerűt. Az alkalmazást, feltalálást, élőlények teremtését kedveli, s ezt a franciáktól vette át, akik nem szeretik őszerinte a hegeli kategóriák keveredését, a merevséget, a katedrai gondolkodást.

 
Leveleket (vagy novellákat) írni az utókor számára izgalmas, hiszen a mindenkori, a jövőben azt fölfedező olvasó reakcióját kezdeményezi. Az időutazás sürgetése azért fontos Bréda számára, mert úgy érzi, nincs sok hátra, ezért egoista módon átörökítené a szellemet a későbbieknek. Ugyanakkor az allegóriákkal, emblematikus ábrázolásokkal, analógiákkal, metaforákkal és egyebekkel jól ellátott szövegek mégis valamiképp betagozódnak abba a kolozsvári színházi irodalomba, amely a teatrológiát és a teológiát együtthatónak érzi, a színházat mitikusnak látja. Az est további perceiben Karácsonyi és Bréda felváltva olvastak föl mindkét kötetből.

 

 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter