Buddha Jazz




Gagyi Botond: Portal

 

Rāhula volt a neve Sziddhárta Gautama és Yaśodharā hercegnő egyetlen fiának, aki azon a napon született, mikor a Buddha lemondott királyi életéről, és megtette az első lépést a megvilágosodás felé a középső ösvényen

 

Önmagába forduló kiterjedés a széle

és a közepe is, mindegy, mikor mész,

mindegy, mikor vagy kész az ébredésre,

vagy aludni négyezer nyáron át,

mindegy, hogy Sziddhárta nem puszilta meg a kisfiát.

 

Sziddhárta nem puszilta meg a kisfiát, mikor elhagyta.

Nem akarta felébreszteni. Apuci, mondta volna.

Rahula, kicsi, válaszolta volna Gautama, apának el kell intézni a

klímakatasztrófát, vagy valami ilyesmit mondott,

hazudott, már nem emlékszem pontosan, nem emlékszem,

hiszen Sziddhárta nem is hazudhatott, mindegy.

Aztán ült a buszon, a lámpa piros volt,

és belesett a lenti autók ablakán,

aztán persze ezekből a darabkákból kitalált egy-egy életet.

De nem én vagyok Sziddhárta, nem én vagyok a kisfiú,

vagy akár lehetnék. Milyen meditációról van szó, attól függ,

de alapvetően nem, nem vagyok, nem vagyok, nem vagyok.

 

Önmagába forduló kiterjedés a széle és

a közepe is, mindegy, mikor mész,

mindegy, mikor vagy kész az ébredésre,

vagy aludni négyezer nyáron át,

mindegy, hogy Sziddhárta nem puszilta meg a kisfiát.

 

nem puszilta meg, nem szagolta meg a haját,

nem vette figyelembe az óhajt a sarokba dobva,

a fegyelembe való beletaposottság,

belelaposodottság félelme már ott volt,

aztán fájdalomkacatok a fa alatt,

aztán halálfélelem a disznóólban.

Ezt az ólat úgy hívják, hogy Gecemáni, ez valami

morbid vicc lehet, de Gautama akarta így, gautanama,

guantanama, halálfélelem, mondom.

 

Önmagába forduló kiterjedés a széle és

a közepe is, mindegy, mikor mész,

mindegy, mikor vagy kész az ébredésre,

vagy aludni négyezer nyáron át,

mindegy, hogy Sziddhárta nem puszilta meg a kisfiát.

 

kiterjed a tudatalatti, sőt a kollektív,

megoldja, mert kioldja a sav a valóságot, fából savkarika,

fából bútor a gazdagoknak, medveveszély és túlszaporodott hódok,

bontsuk meg az önmagába forduló kiterjedést,

a pontos válasz: létezik a vers forma nélkül, de akkor már

nem vers, de létezik a vers forma nélkül, de akkor már

nem vers, de létezik,

I’m free, baby, or avantgarde at least,

dísztelen, tiszteletlen, szégyentelen, békélhetetlen,

bétizenkettelhetetlen,

ezt Szilágyi Domokostól loptam, még csak nem is szégyellem,

a szégyennel számolt le először Sziddhárta is,

mikor nem puszilta meg a kisfiát.

 

Önmagába forduló kiterjedés a széle és

a közepe is, mindegy, mikor mész,

mindegy, mikor vagy kész az ébredésre,

vagy aludni négyezer nyáron át,

mindegy, hogy Sziddhárta nem puszilta meg a kisfiát.

 

Négyezer, vagy lehet, hogy csak háromezer-nyolcszázötven,

Rollins ötvenkilencben abbahagyta, hatvankettőben

jött ki a Bridge, de ötvenkilencben Rollins még hajnalban kelt,

jógázott,

aztán meg azon a kibaszott hídon gyakorolt két éven át

minden nap, egész nap, télen is, mikor mínusz húsz volt

New Yorkban,

ezért nem én vagyok Sziddhárta, vagy a kisfia, de Rollins lehet az,

Sonny Rollins lehet.

A Bridge volt Sziddhárta kedvenc albuma,

ez szólt a fülesében aznap, azon a buszon, a Bridge

vagy Radiohead, de mindegy,

mindegy, mikor mész, mikor vagy kész,

mindegy, kit puszil Sziddhárta, az ablaküveget a buszon.