Bukarest, Afrika és a mondatokban lapuló barázdák




A Látó szépirodalmi folyóirat által szervezett Irodalmi Játékok a nyolcvanadik kiadásán vehettek részt február 22-én este a G. Caféba látogatók, a kérdező szerepét betöltő Szabó Róbert Csaba Márton Evelinnel beszélgetett.
 
 

 
A Látó szerkesztője első kérdése előtt megjegyezte, hogy új „díszletelemmel” bővült a Látó kávézói színpada, a Marosvásárhelyi Rádió Hangoskönyvek roll-upja is díszíteni fogja ezentúl Látó-esteken a G. Cafét, majd megjegyezte, reméli, ha nem is idén, de sor kerül majd az Irodalmi Játékok századik kiadására is az ő közreműködésükkel. Ezután Szabó Róbert Csaba arról kérdezte Márton Evelint, hogy hogy is kezdett el rádiózni, valamint hogy mennyire határozza meg magát íróként, illetve rádiósként.
 
Márton embernek tartja magát elsősorban, érkezett a válasz, írónak lenni inkább állapot, ezekkel próbál egyensúlyban maradni, majd rádiós éveiről mesélt, amelyet Bukarestben töltött az ottani Magyar adás szerkesztőségében. Elmesélte többek között az egyik legkellemetlenebb rádiós emlékét is, amikor egy könyvvásár alkalmával készített egy félórás, előre le nem szervezett interjút Mircea Cărtărescuval, és csak a hanganyag bevitelekor vette észre, hogy egy elszakadt mikrofonkábelnek köszönhetően még szinkronizálva is csak három percnyi menthető meg az anyagból.
 
Szabó Róbert Csaba ezután arról faggatta a Kolozsváron született írónőt, hogy mire gondolt, amikor egy interjú alkalmával Bukarestről azt mondta, ott ismerte meg magát. Márton Evelint elmondta, egy teljesen más Romániával találkozott, amikor 22 évesen, szinte ismerősök nélkül Bukarestben találta magát. A Szalamandrák éjszakái pedig egyszerre felfogható visszaemlékezésként, összegzéseként, de egyúttal elképzelte benne a jövőt is, egy alapvetően nyitott Erdélyt és Romániát.
 
 

 
A két író ezután Evelin „feledésbe merült” első, Bonjour, Leibowitz című kötetéről cseréltek emlékeket, amiről pont Szabó Róbert Csaba írta az egyetlen, rövid recenziót a Látóba. Evelin „bevallotta” beszélgetőtársának, hogy az igazi első kötete az nem is ez volt, még gimnáziumban írt ugyanis egy paródia-szerűséget, amelyet egy barátnője elkészített szamizdatban, és azt osztogatta az iskolában, mondván, hogy „Evelint megszállták a démonok”.
 
Az est során még szó esett a Szalamandrák éjszakái kapcsán a személyességről is, amiről az írónő elmondta, természetesen nem egy az egyben valóság-átirat, de személyes, mint mindegyik írása, hiszen nem tudja, de nem is akarja kizárni magát a történetből. A könyv egyik szereplője, Geitan például tényleg létező személyről lett mintázva, afrikai kirándulásakor ugyanis megígérte egyik kísérőjének, aki még soha nem találkozott igazi íróval, hogy a következő könyvébe beleírja.
 
„Akkor kezdünk öregedni, ha gyerekkorunk helyszínei felszámolódtak”, idézte Szabó Róbert Csaba a Szalamandrák éjszakái 325. oldaláról, ennek kapcsán pedig Evelin elmesélte, hogy a könyvhöz hasonlóan a valóságban is megtörtént, hogy ’89 októberében a kolozsvári kertjük egyik részéből levágtak egy részt a Monostor-negyed irányába tartó villamossíneknek. Szerinte csaknem mindenkinek vannak Erdélyben ilyen történetei, ezek pedig tragikus történetek (ő maga sem érzi, hogy bármi köze lenne neki ahhoz a födlterülethez), de túl kell rajtuk lépni. Kolozsvárra való hazaköltözésekor pedig amúgy is nagyon sokáig csak turistának érezte magát szülővárosában, mára már viszont úgy érzi, kezdik idegesíteni dolgok a város kapcsán, úgyhogy szerencsére ez egyre kevésbé igaz.
&nbsp
 

 
Szó esett még ezután a szülőkről, válásokról, traumákról, majd Afrikáról is, ahol Evelin néhány éve töltött el egy hónapot, és annyira hatottak rá Tanzánia (illetve rövid ideig Etiópia) tájai és illatai, hogy könyvében is felbukkantak utána. „Tiszta” Afrika-regényt azért még írna, ahhoz szeretne még több időt eltölteni a kontinensen.
 
Az est moderátora végül megkérte Evelint, hogy ne olvasson fel, hagyja meg a potenciális olvasóknak a felfedezés örömét, majd egy (a 251-ik oldalról származó) kedvcsináló idézettel köszönt el a G. Café közönségétől: „A rímek sem hiányoztak, csak avatatlan szemek nem veszik észre, de ott lapultak minden mondat barázdáiban.”
 
 
 
A fotókat Nagy Tibor készítette.
 

 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter