Centauri sepsiszentgyörgyi bemutatkozása – közönségtalálkozó a pulzArt keretein belül




Szeptember 15-én, szombaton 18 órától lehetőségük nyílt a PulzArton résztvevő érdeklődőknek megismerkedni Centauri Pennatus álnéven publikáló íróval. A közönségtalálkozó moderátora László Noémi költő, műfordító volt.
 
 


 

László Noémi, miután ismertette a meghívott eddig megjelent köteteit (Pátosz a káoszban (2007), Kék angyal (2008), Jégvágó (2013, 2018), Jákob botja (2016)) a nem mindennapi névválasztásról érdeklődött. Centauri, aki mellesleg külön kérte az eseményt megelőzően, hogy amennyiben lehet, arcát ne fotózzák le, maradjon kiléte titokban, azt mondta, több érv is szólt amellett, hogy ezt a nevet válassza. Ezek közül talán az volt a legkimagaslóbb, hogy közel húsz évig csak írt, publikálás nélkül. Bevallotta, hogy nem is nagyon szerette volna megjelentetni műveit, az írás érdekelte elsősorban, nem az, hogy könyvei a polcon legyenek. Úgy hiszi, hogy egyes művek kiadásánál nagyon sok múlik azon, kinek milyen kapcsolatai vannak, pedig szerinte pont az irodalom kellene legyen az a szcéna, ahol ez nem kellene számítson. Magára egy jó „tesztalanyként” (avagy: példaként) tekint, főleg azok számára, akik szerint az irodalmi élet zárt, hiszen kiadója mai napig nem tudja, hogy kicsoda. Munkatársai nem is vele állnak közvetlen kapcsolatban, hanem egy cég bonyolít mindent.
 
 

 

Elmesélte a jelenlevőknek, hogy nagyon furcsa volt számára húsz év folyamatos írás után egyszer csak publikálni. Sok mindennel nem volt tisztában, de azzal igen, hogy nagy kaland lesz, emlékezett vissza. Ezután kifejtette, hogy kaotikus állapot tud lenni, ha valaki itt is és ott is meg szeretne jelenni. Saját bevallása szerint „gőze sem” volt arról, hogy bizonyos kiadók hogyan dolgoznak, gondolkoznak. Mai napig rengeteg előre megírt anyaggal rendelkezik, akkoriban pedig úgy hitte, hogy egy szerző, aki sok anyaggal rendelkezik, az bizonyára jó. Így szétküldte az írásait, mindenhova ugyanazokat. Az első probléma akkor merült fel, amikor több helyről is visszajeleztek, hogy elfogadják munkáit; ekkor kezdődött el a „körbe telefonálás”, hogy nehogy egyszerre több helyen is lehozzák. Ellenben emellett sok felkérést kapott, és sokat vissza is utasított, mivel még más lehetőségek után is szeretett volna kutatni. Aztán egyszer csak kapott egy e-mailt, amelyben az állt: „Üdvözöljük a Magvető szerzőinek sorában”, ezt elolvasva sokáig nem is tudatosult benne, hogy mi történt – mesélte mosolyogva.

 
László Noémi előző kérdéséhez és a válaszhoz kapcsolódva megjegyezte, hogy arra a válaszra számított, hogy az író az Alfa Centauri csillagkép nevéből ihletődött, amely mondhatni szerencsésen még a kentaurt is magába rejti, mivel így megterem az összekapcsolás állat és ember között. Centauri ezzel kapcsolatban elismerte, hogy valóban van köze nevének az említett asztrológiai alakzathoz, ami azért tetszett meg neki, mivel nagyon furcsa az optikai képe, emellett van egy rádiósugárzása is, keletkezése pedig egy robbanásnak köszönhető. Úgy hiszi, hogy sok minden, amit csinál, az egy nagy belső robbanásnak köszönhető, mi több, nem lehet úgy eljutni 20-25 éves korig enélkül a robbanás nélkül, már csak azt a kérdés, hogy az mit hagy maga után: fekete lyukat, belső pszichés megingást, vagy épp külső kozmikus jelenséget.

 
 

 
Továbbá kiderült, hogy a szerző, aki számos internetes felületen hatékonyan tartja a kapcsolatot az olvasókkal, több mint egy fél éve nem tud hozzáférni Facebbok profiljához. A meghívott szomorúan megjegyezte, fogalma sincs, hogy mi történhetett, ám elképzelhetőnek tartja, hogy minekután az embernek vannak jó- és nem annyira jóakarói, vele is az utóbbiak babráltak ki.

 
Centauri elmondása szerint alapvetően regényírónak tartja magát, de amikor 12 éve elkezdett publikálni, mindenki novellát várt tőle – talán ennek köszönhető, hogy két novelláskötetnél tart. Azt is hozzáfűzte, hogy az írás amúgy is mindig eldönti, hogy mi lesz belőle. A Jégvágó egyébként novellának indult, mesélte, de aztán kissé „fölpiszkálta” a kritika, miután elkezdte a művét Salinger Zabhegyezőjéhez hasonlítani, ezt követően fogalmazódott meg benne az, mi lenne, ha egy művének tényleg lenne köze hozzá.

 
A meghívott előhozakodott azzal a tervével is, miszerint a közszereplésből való visszavonulását követően, megjelentet még pár regényt, ellenben senki nem fogja majd tudni, hogy ő már meghalt, vagy még él. Vannak olyan könyvei, amiket konkrétan halála utánra tartogat, mivel „akkor jobban fognak ütni”. A könnyed hangulatú beszélgetést egy felolvasás zárta, bár az utolsó mondatok sajnos esővel elegyültek.

 
 
 

A képeket Codra Botond készítette. További fotók a PulzArt Facebook-oldalán érhetők el.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter