[cím nélkül]




1

ajkaid között

mély tátongó szakadék

sötétjében tán

 

ott a nyelv s rajta

virágoznak a szavak

tó tükrén redők

 

mint amikor egy isten

ásít s a szél megszólal

 

2

kiejted a szót

földre hull szétpereg s nincs

ki összegyűjtse

 

egy múlt átadja

helyét egy másik múltnak

s az emlékezet

 

önnönmagába fullad

tajték a folyó színén

 

3

most az érintés

akár hullám mielőtt

meghúzná ívét

 

boltozatának

összeomlik s a romos

óceánból tán

 

felbukkan egy jel és a

valóság megszilárdul

 

4

az emlékezet

pagodái miket a

képzelet az ég

 

születésekor

a vizekre épített

összeomlanak

 

egy isten kinek torkán

akadt egy szó a világ

5

hogy a tapintás

érintéssé váljon kell

a te és a nyelv

 

amelyben téged

én érintelek és ha

hozzám szólsz talán

 

tekintetedben saját

szemvilágom láthatom

 

6

a madár röpte

kiteríti az eget

e fátylat melyet

 

oly sok elvetélt

álomból szőttek a sors

puha ujjai

 

s mely elrejti őt ki ránk

éber árnyakra vigyáz

 

7

az idő magja

tollakat növeszt a bőr

alatt mielőtt

szárnyaink végleg

kinyílnak mintha szirmok

és elrepülünk

 

egy ég mélyén mely soha

nem vált még el a földtől

 

8

egy elgurult szó

s kificamodik a nyelv

dadogva lépked

 

saját nyomain

mintha mindig csak mellé

mintha mindig csak

 

félredobbanna a szív

s botladozna az idő

 

9

homokká válik

ha rápillantok az ég

belélegezzük

 

a porát s mintha

nem kapnánk már levegőt

de te ne félj majd

 

megeszem a szavakat

amiket felköhögnél

 

 

 

Fazakas István 1989-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2008 óta filozófiát tanult Budapesten, Párizsban, Tokióban, Coimbrában és Prágában. Jelenleg a prágai Károly Egyetem és a wuppertali Bergische Universität doktorandusza.