Csigadomb




Sztánára hangolva gyűlt össze tíz erdélyi képzőművész, tíz napra, egymást ihletve alkotni a Csigadombon, ezen a forró, lüktető földháton élni, festeni, rajzolni, faragni, a Kalota-erekbe kapcsolni szellemi és lelki vénáit. A Szentimrei-ház és kertje lett szívkamrájuk és szívpitvaruk, vendéglátóival együtt. Sztána és Zsobok, Tündérkertünk egyik páratlan, kies zuga, ahol lágy hantú dombok és szelíd berkek ölelnek magukhoz, ahol szemsimogató lelátók és magasztos távlatok nyílnak. Itt minden élő és élettelen létbérlő mértéktartó. Itt semmi harsány, emberfeletti, megtörető vagy tragikus nincs a tájban. Ez a vidék a tapintatos szépségek őshona, ami mámorossá tesz minden művészt. Bizonyság rá az augusztusi Sztánai Alkotótábor művészeinek a kolozsvári Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében nyílt októberi tárlata is. A tábori mecénás szerepét a zilahi Történeti és Művészeti Múzeum vállalta magára.

 

A táborszervező, Szabó Attila ecsete perzsel, szinte tűzzománcba szerkeszti vele a tájat. Gauguin és a fauve-ok (a vadak) kromatikus mezőit idézve, a nosztalgikus színgyulladásból eleddig sosem ízlelt Erdély-párlatot csapol le vásznára. Adorján Ilona egy rozoga, korhadó székkel a pihenés hajdanvolt meghittségét idézi fel. Vári-Váncza Edith bensőséges közelségbe tud kerülni a természet hajtásaival és feléleszti az idillkereső Corot meleg színeit egy fülledt nyári délutánon. Rózsa Róbert, amatőr festő lévén, a technikája kiforrásban van, ámde ecsetét gyermekkora makulátlan szempilláiból sodorta egybe. Keresetlen megfigyelései, témaválasztásainak nyers őszintesége igaz művésznek predesztinálják. Dobolyi Tamás a grafikus szakma becsületét öregbíti linóleumba metszett szürreál-szimbolikus látomásaival, s drámai feszültséget kereső illusztrációival. Hosszú Zoltán Madár című szobrával fába álmodta az emelkedés csíráját, a rügyként kipattanó szárnyalást, azt az elrugaszkodást, amikor szárnyat bont a lélek. Fábián Emőke a plein air, a szabad ég alatt festés műfaját már igen fiatalon mesteri egyszerűséggel műveli. Ezúttal megleste a föld alvó lelkét, és a szunyókáló Tündérkert délutáni leheletét is ecsetvégre kapta. Horváth Levente a balladák dimenzióiba révít minket. Az erdélyi álom-humusz tinktúráit használja hozzá. Lélek-csűröket és emlék-hombárokat vetít velük képzetes terekbe, vágyaink rusztikus szövetére. Szabó Anna-Mária egy mágikus látomását eleveníti meg nekünk anya-földünkről és apa-egünkről. Egy benső földindulás és egy szellem-szivárványos égszakadás egybecsengését. Alulírott a kalotaszegi selymes dombok szelíd hömpölygését árnyalt levegőperspektívával kívánta vászonra lehelni. Tudat-nyugvás kísérlet a káprázat óceánján. Ilyetén eget s földet összekötő, szenvedő nyújtózkodásával, sors-parabolává, élettengely-mementóvá minősül át.

 

Ezek a művek bizonyítják, hogy a Csigadomb tellurikus erői ellenállhatatlanok. Behálóznak, s ecsetnyüvésre, vésőkoptatásra késztetnek minden közelébe vetődő művészt. Hartmann-hálón túli földsugárzása léleklágyító is. A festőket színbűvölővé teszi. Ezek után csak győzzenek elegendő vásznat szőni nekik a Moirák.

 

 

Hosszú Zoltán: Madár


 
 

Dobolyi Tamás: Életfa