Csíkországi levelek




 
 

Kozma Mária: A Fehér-­patak útja. Pallas-Aka­dé­mia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016.

 
 

Kozma Mária A Fehér-patak útja című regénye csapdát állít értelmezője elé: tessék, nyájas olvasó, olvasd, ahogyan magam is olvasok. Ottlik óta persze a meglepetés nem egészen az elbeszélői formában áll, jelen esetben inkább abban a koncentrált elszántságban, amellyel a mű önmaga természetébe kapaszkodik.

 

A Fehér-patak útja elmélkedő, emlékező gondolatfolyamának medrét a következő helyzet adja: a nyugalmazott könyvtáros narrátor a papírmérnök unokatestvér családregényét olvassa – és kommentálja fiktív levelekben, egyoldalú párbeszédben. Ezen könyv sorsával párhuzamosan azonban Kozma Mária elbeszélői számos másikét is felelevenítik: míg a szerencsés nyomdai termékek egy káposztáshordó fenekén vészelhették át a kommunizmust, számos könyvet vécépapírrá zúztak. Az alteregósan egymásnak feszülő narrátoroknak talán csak ezen a ponton sikerül kiegyeznie: egyikük a könyvtárban óvta, a másik a papírgyárból menekítette ki a tiltólistára került kiadványokat.

 

A folyamatos szembenállás leírása a szerepek áthelyeződését vonja maga után: a megszólaló olvasóból lesz az író, a kritikus, aki a közös emlékek, élmények hitelességét kéri számon az unokatestvér, vagyis a szerző életrajzi jellegű szövegén – és itt kicsit felénk is kacsint: „A legarctalanabb és legarcátlanabb műfaj az úgynevezett önéletrajzi regény. Mindent kitalálhat, és mindent kitálalhat, sejtet, bírál és vádol, a szerző meg kuncog: minden igaz, kivéve ezt meg ezt, minden igaz, kivéve, amit csak kitaláltam.” (380.) A legkevésbé sem kuncogó olvasó-narrátor a közösbe pedig besorolja a gyermekkorban hallott legendákat és meséket, nannyó füvészismereteit és bizonyos olvasmányokat is. A Fehér-patak útja így párttitkárok és régmúlt szépasszonyok történetei között vezet, elfelejtett szellemhistóriákat és hiedelmeket hoz a felszínre, egyik oldalról a kommunizmus, másikról a jelen közösségromboló kihívásait kerülgeti.

 

Kozma Mária esszéisztikus regénye ilyetén az őszinte hagyományozódás védirata, mely a betonnegyedbe is kíván valamennyit a menasági madárfüttyből.