Dedikációkba rejtett történetek




Két könyvvel a „hóna alatt” érkezett erdélyi körútján belül Marosvásárhelyre Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, hogy egy kicsit fellebbentse a fátylat egyik legnagyobb költőnk életéről, irodalmi kapcsolatrendszeréről az általa papírra vetett dedikációk és levelek segítségével. 

 

Különösen élvezetes irodalomtörténeti esten vehettek részt a Yorick stúdió termében a nézők január utolsó napján, hiszen ritka az ilyen jó előadókészséggel, humorérzékkel és saját témája iránti látható lelkesedéssel megáldott, könyvek közül előbukkanó fellépő, a moderátor szerepében pedig Demény Péter is hasonló stílusban adta és vette a lapot.

 
Rögtön a közepébe vágva Demény megkérdezte: miért is lehet érdekes egy dedikáció? Mit tudhat meg belőle egy olvasó, hiszen nagyon sokszor semmitmondóak ezek a gesztusértékű, rövid kis írások. Bíró-Balogh Tamás rögtön a dedikációk védelmére sietve megjegyezte, hogy többféle haszna is lehet ezeknek, kezdve a könyv „szakralizálásától” (amivel nagyon sok esetben komoly anyagi értéktöbbletet biztosíthatnak egy-egy kötetnek, az egyik legkirívóbb példája ennek egy olyan Radnóti által dedikált füzetecske, amely csaknem 8 millió forinttal többet ért kétszavas dedikációjával, mint nélküle), az író és a dedikációt kapó személy közötti viszony bemutatásán keresztül az irodalomtörténeti kutatások lehetőségeinek a bővítéséig.

 
Radnóti Miklós pedig különösen jó dedikáló volt, olvasható kézírással, pontosan keltezve maradt fenn tőle nagyjából 700 ajánlás, amely a Könyvvel üzenek neked című dedikáció-gyűjtemény alapjául szolgált. Nagyon pontosan fel lehet rajzolni ezek segítségével a költő 1929-1944 közötti irodalmi kapcsolathálózatát, az első dedikációjától kezdve az utolsóig. Példaként Bíró-Balogh felhozta Radnóti és Vass István baráti kapcsolatának a történetét, amelynek hullámzásáról tudósít egy 1940-ben keltezett, de amúgy az 1930-ban kiadott Radnóti-kötet elején található ajánlás, nem véletlen a két időpont között eltelt 10 év.

 
Bíró-Balogh elmesélte azt is, hogy lehet ugyan úgy olvasni egy-egy alkotó írását, hogy csakis és kizárólag a szöveg létezzen, a szerző pedig háttérbe szoruljon, de úgyis befolyásolja például Radnóti esetében a befogadást a „történetének a vége” (a munkatábori kivégzése), hiszen sokan még a korai verseit is ennek kontextusában olvassák és elemzik.

 
A rengeteg órányi irattározást és  egyéb jellegű kutatómunkát (például Gyarmati Fannival, Radnóti özvegyével is találkozott a kötet készülése során) elegyítő munkáról a dedikációkat összegyűjtő irodalomtörténész elmondta: nagyon izgalmas tud lenni még az „unalmasnak” kinéző része is, számos izgalmas történetre, részletre bukkant rá ennek során, egy 1939-es keltezésű levél például egy soha meg nem történt lehetőséget is felvázol. A Radnóti-házaspár ugyanis egy Brazíliában élő ismerősüknél érdeklődtek ebben az időszakban a dél-amerikai országon belüli megélhetési lehetőségekről, de a nagy igényű költőnek nem került irodalmi szerkesztői munka, így pedig nem hagyta el Európát és nem kerülte el szomorú sorsát.

 
Számos történetet emlegetett még fel Bíró-Balogh Tamás, többek között a költő két romantikus „kilengése”, indexre helyezett köteteinek sorsa is szóba került, de a kutatás körüli nehezebb helyzetek (amikor valaki nem kívánja megmutatni a magántulajdonában lévő dedikációt vagy levelet, mert akár rossz fényt vethet valakire – szíve joga, mondta erre Bíró-Balogh, hiszen „az első mindig az ember”, nem a szakma), valamint néhány műveletlen betörő (akik a szobatársa 150 forintját is elvitték, a vitrinbe rakott, dedikált Radnótijához viszont egy ujjal sem nyúltak) is említésre került az est folyamán.

 
Felolvasással, illetve megmutatással zárult a rendhagyó Látó-est, Bíró-Balogh néhány lefotózott ajánlást mutatott, olvasott fel, illetve helyezett kontextusba, még néhány részlettel gazdagítva hallgatóság Radnóti-műveltségét.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter