Konyhakés a szerkesztőségben




 

 

Gálfalvi Áginak

 

 

Agatha Christie-nek is mosogatás közben jutottak eszébe a legjobb gyilkosságötletek – mondja a minap az egyik kedves barátom. Már nem emlékszem, hogy került szó a gyilkosságokról. Talán a mosogatásról, az elmúlt három hónapban jóval több időt töltöttünk mosogatással, mint addigi életünk során bármikor (nyújtsa fel a kezét, aki szerint nem). A mosogatás valóban kiváló alkalom a töprengésre, el lehet mélázni például a szép új világ lehetőségein. Hogy valóban soha többé nem lesz már olyan az életünk, mint korábban…? Hogy a világ, ahova visszatérünk, más lesz már, mint amit elhagytunk…? Konyhafilozófia.

 

A négy fal közé zárt feszültség, a bizonytalanságból adódó félelem levezetésére sokféle lehetőség kínálkozott. Bizonyára merő véletlen, hogy mi heteken keresztül szinte minden este a Mysterium játékot játszva gyilkosokat kerestünk, hogy másnap az áldozatok szellemeivel együtt imbolyogjunk a lakásban az álmosságtól.

 

Amióta újra lehet szabadon járni-kelni, már jóval kevesebbet játszunk. Igaz, nem is mosogatunk annyit. A világ visszatérni látszik a régi kerékvágásba – a Szent Márk térre visszatértek a szelfiző turisták (most is vannak több tucatnyian), Kolozsvár belvárosában már megint nincs parkolóhely, az adóhivatalban már megint az üvöltöző kapus fogad. Már nem kísérjük le a gyerekeket a játszótérre, már nem kérdezzük meg a szomszédtól, hogy megy sora. A személyes kapcsolataink, amióta újra szabadon találkozhatunk, már nem olyan fontosak. Megelégszünk a messengerrel. Olvasás helyett újra tanulmányokat írunk. Már a Hátsó ablak is nehezebben születik, az életünk, szabadságunk visszanyerésével, óhatatlanul veszített sűrűségéből és intenzitásából. Már nem lesz olyan, mint a karantén idején. Éppen olyan lesz, mint előtte volt. Szürke, rohanós, egyhangú.

 

Leadom a júniusi második szám korrektúráját. Befejezem a mosogatást. Merő véletlen, hogy karantén végére épp egy kül- és belcsínben egyaránt rendhagyó krimiszámmal rukkol elő a Helikon szerkesztősége. Ahogy az is, hogy minap, a szerkesztőséget bezárva, egy konyhakést felejtettem a kisasztalon.