Django láncokban




aferim-1
 
Ha valaki még az Aferim! megnézése előtt kíváncsi lenne, hogy mit jelent a film címe, felütheti a román értelmező szótárat, a DEX-et, amelyből kiderül, hogy a szó török nyelvből származó archaizmus, és dicséretet jelent: „bravó!”, „ügyes!” Érdekes, hogy akárhányszor fordul elő a filmben ez a felkiáltás, mindig valamiféle morálisan kifogásolható szituációban történik – minden bizonnyal ezért választotta Radu Jude címnek a vállveregetés eme törökös változatát, jelezve, hogy ez valamiféle másfajta dicséret: kicsit leereszkedő, kicsit idegen, kicsit fan(y)ar, kicsit ironikus. Talán ezért nem lenne teljesen kontextusidegen, ha egy őszinte, de mégiscsak fanyar aferimet kiáltanánk a rendezőnek, aki előbb idegenbe (Berlinbe) ment dicsőséget vadászni, hogy az ottani díjjal hazatérve robbantson kasszát a romániai mozipénztáraknál. Maga a film viszont egy teljes, iróniamentes és öblös bravót érdemel, szinte minden aspektusa őszinte gratulációra méltó: már csak azáltal is, hogy mennyiféle trenddel és hagyománnyal megy szembe, illetve szakít.
 
1835-ben járunk Havasalföldön, ahol Costandin (Teodor Corban) pandúr és fia (Mihai Comănoiu) egy szökevény cigány, Carfin (Cuzin Toma) nyomába ered, akit tulajdonosa és ura, Cîndescu bojár azzal gyanúsított meg, hogy aranyat lopott tőle. Hamar kiderül azonban, hogy Carfin bűne nem holmi tolvajlás: paráználkodott a bojár feleségével, ezért kell minden áron (és árkon-bokron túl) felkutatni. És fel is kutatják, és haza is viszik – s közben zajlik a 19. századi oláhországi élet, legalábbis a Jude-féle verziója, annak minden dísztelenségével együtt. Íme az első hagyomány, amivel szembemegy a film: a szépelgő, sokszor sima propagandára használt román „történelmi” filmek és/vagy westernek negédes, „florinpiersices” tradíciójával. Az Aferim! ékes román szavalásaiba káromkodások, becstelenségek vegyülnek (nem is ritkán), szereplői nemcsak lovagolnak és küzdenek, hanem esznek, isznak és tosznak, s azt is körülbelül úgy, ahogy egy emberi lény – a mitizált, hamis ideáltól eltérően – ténylegesen tehette vala akkor (és teszi a mai napig). S ez nem minden: találkoznak többféle pappal, török bojárral, más pandúrokkal, emberekkel mindenféle válogatott társadalmi rangokból – párbeszédbe, vitába és csörtébe elegyedve velük. Így aztán egyfajta szociográfia is kikerekedik Jude és Marius Panduru operatőr gyönyörű képei mögül, amiben végre az is kibeszélődik, hogy bizony a cigányok voltak a 19. századi „niggerek” Havasalföldön (és nemcsak), akiket nem is túl nagy összegekért lehetett adni-venni. Carfinból viszont nem lesz Django (habár őszintesége látszólag nem talál süket fülekre, sőt): a filmből hál’istennek nem válik erkölcsi példázat, „csak” egy szenvtelen, kicsit távolságtartó, de annál frappánsabb látlelet a múlt előtti század „kis egyesülés” előtti román dolcsevitájáról.
 
Az Aferim! a mai román film jelenre vagy a közelmúltra reflektáló, önmarcangoló újhullámosságával is szakít: ha parabolának fogjuk fel, ha nem, a historikus távolság jót tesz az új román film vissza-visszatérő témáinak (mert azért kétségünk ne legyen: ugyanazokról a dolgokról szól az Aferim! is, mint pl. Jude többi filmje). Nem mintha nem önmagunkat figyelnénk így is, úgy is a 19. századi tükörben (de hát nem erre valók a sci-fik és a történelmi filmek egyaránt, reflexióra?): minduntalan a mai társadalom, politika és általában vett mores helyzetét analizáljuk, néha kaján vigyorral (hogy hál’istennek, ezen túlléptünk), néha meg alig titkolt irigységgel (bezzeg akkor!), de főleg a hatalom, az igazság(szolgáltatás) és – akarva-akaratlan – a kisebbségi, „idegenlét” visszásságait. Szép fogás Jude részéről, hogy nem akar olcsó párhuzamokkal és egyszerű egysorosokkal nézőt fogni: párbeszédei még a román anyanyelvűeknek is nehéznek bizonyulhatnak időnként, de olyan kincseket rejtenek, amin többszöri újranézés után is derülni lehet. Mert igen, eme sanyarú 19. századi világ néha olyan Rabelais-i ecsettel van megfestve, hogy azon csak kacagni lehet. Kikacsintás is van benne, természetesen: egy adott ponton Costandin és kisfia pont azon tanakodnak, hogy vajon mekkora hatással lesznek a dolgok kimenetelére, vajon 200 év múlva ki fog rájuk gondolni? A pandúr egyszerre szerethető és egyszerre visszataszító figurája így hát nem véletlenül lehetne bármelyik mában játszódó, újhullámos film központi karaktere is: egyívásúak.
 
A mára teljesen digitalizált és uniformizált filmkészítéssel is hadba szállnak az alkotók: a film (amint az előzetesből is büszkén kiderül) 35mm-es fekete–fehér filmre volt forgatva. Ennek a jelentősége már a nyitó totálképben látszik: pár évvel ezelőtt feleslegesen nosztalgikusnak tűnt volna az ódon, monokróm szemcsézettség, az új, steril digitális képek korában viszont egész egyszerűen ez tűnik logikusnak – és igazinak. Épp elsőre „archaizálónak” tűnő esztétikája miatt lesz az egyetlen lehetséges médium arra, hogy ezt a történetet elmesélhessék, a vele járó munkamódszerrel és problémákkal együtt (mint ahogy azt Jude kollégája, Corneliu Porumboiu fejti ki előző filmjének, az Amikor Bukarestre száll az éjnek az egyik jelenetében). Talán látszik is, hogy nem volt meg az a luxus, mint egy digitális kamera esetében: időnként érezni, hogy egy-egy közeli vagy vágókép még elkélt volna, de éppen ezért hatalmas teljesítmény a sok rezzenéstelen arccal, poroszkáló lóhátról (!) végigdumált egysnittes jelenet. Romlatlan helyszínek és kiválóan felépített díszletek szolgáltatják a hátteret ezekhez a nagyszerű képekehez: még akkor is gyönyörű film, ha sokszor csak kapkodunk a szavak jelentése után.
 
Úgy high concept ötlet az Aferim!, hogy szituációi a lehető leghétköznapibbak, miközben temérdek dologról képes szólni – arról nem is beszélve, hogy közkedvelt román színészeinket (köztük a kortárs román színház egyik kitüntetett rendezőjét, Alexandru Dabiját) historizáló mellékszerepekben, újabb kontextusokban is elkaphatjuk. Road movie, western és demitizáló történelmi film egyszerre, egyfajta kifordított rape-and-revenge-mozi, egyszerűségében is komplex, festőiségében is végigdumált, komorságában is göcögős alkotás, egy olyan mérföldkő a román filmben, amihez foghatót mostanában keveset láthatunk majd. Aferim! Azaz.. bravó!
 
 

Aferim!, fekete–fehér román film, 105 perc, 2015. Rendező: Radu Jude. Forgatókönyvíró: Radu Jude, Florin Lăzărescu. Operatőr: Marius Panduru. Vágó: Cătălin Cristuţiu. Szereplők: Teodor Corban, Victor Rebengiuc, Gabriel Spahiu, Luminiţa Gheorghiu, Mihaela Sîrbu, Cuzin Toma, Alexandru Bindea.

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter