„Ebben a szakmában egy kicsit mindenki elmebeteg”




kinema
 
 
A címben foglalt állítás vonatkozhat bérgyilkosokra, képregénykészítőkre, filmesekre – kicsit mindenki meg van kattanva. De mi a helyzet az „átlagos” emberekkel? És azokkal, akik például tolószékben kell leéljék az életüket, vagy úgy, hogy csak szívószállal tudnak pohárból inni? Till Attila most úgy készített filmet a mozgássérültekről, hogy az nem a kerekesszékről szól.
 
Till Attila ritkán rendez filmet, de amikor igen, az emlékezetes marad, azért is, mert műfajilag mindig kicsit nehéz behatárolni alkotásait. A Tiszta szívvel című, most bemutatott filmje a thriller, a mese és a feelgood film címkét érdemli ki, de mindezt olyan tökéletesen ötvözve, mintha ez a hármasság már régóta egy műfajt és egy jól körülhatárolt szabályrendszert alkotna, bejáratott utakkal. Pedig sem a témája, sem a történetvezetése nem mindennapi: mozgássérültekről és büszkeségről szól, és egy olyan világról, amiben bármi megtörténhet – mégis hihetetlenül életszagú. Nehéz spoilerezés nélkül írni a filmről, de az elárulható, hogy természetesen hatalmas meglepetéssel zárul. A főszereplő Zoli (Fenyvesi Zoli, aki a való életben is mozgássérültként született, de maratonokat tesz meg és most már rendszeresen motivációs beszédeket tart Magyarországon) egy otthonban él Barba Papával (Fekete Ádámmal, aki a TÁP Színházzal gyakran dolgozik dramaturgként és színészként is, leginkább sajátos humoráról ismert), segítik és szívatják egymást, emellett pedig képregényükkel járják a versenyeket, de legtöbbször eltanácsolják őket.
 
Majd megjelenik Rupaszov (akit Thuróczy Szabolcs alakít, ő az egyetlen, aki a film kedvéért ült tolószékbe), a volt tűzoltó, aki egy baleset miatt kényszerül kerekesszékbe: a fiatalokhoz csapódik, némi nevelési szándékkal próbálja terelgetni őket a pozitív életszemlélet irányába, illetve saját ügyleteibe is bevonja őket, hiszen „mellékesen” bérgyilkosként dolgozik. A későbbiekben a három sorstárs mesteri módon követ el bérgyilkosságokat, amelyek a korabeli tinifilmekre hajazó kalandként és barátságedző gesztusként jelennek meg az életükben. És ezeket a „gesztusokat” a film nem holmi csöpögős mutatványként láttatja, hanem azok nehézségeivel együtt: milyen végzetes akadály lehet egy helyszínről lépcsőn elmenekülni, milyen nehéz sokszor egy emelkedőn feljutni vagy egy kapucsengőt megnyomni, és milyen az a tehetetlen düh, amikor valaki nem tud felkelni a székéből… És mégis, sikerül leküzdeni ezeket az akadályokat! Az alkotás egyik erénye, hogy nem ábrázolja „túl” ezt a problémát, nem fog egyetlen könny sem ok nélkül megjelenni a nézők arcán. A feszültség viszont annál inkább belengi az egész filmet: mivel nem amerikai filmet nézünk, nem lehet kiszámítani, hogy happy enddel vagy keserédes zárással, esetleg tragédiával fog-e végződni a történet, ezért a nézői gyomorgörcs folyamatos. Viszont talán érdemes külön kiemelni, hogy bár egy fontos homályos pontot benne hagytak az alkotók, szinte a legapróbb részletekig lebontva nem maradt egyetlen szál sem elvarratlanul.
 
A történet a mozgássérültek mindennapi életének csak egy szeletét mutatja meg, de ebből egy keserédes kép kerekedik ki, igaz, inkább a jól megírt dialógusoknak, a szereplők humorának és a gyönyörű operatőri munkának köszönhetően. A filmbeli képek átesztetizálják a mozgássérült testeket, és ezáltal emberinek és szépnek látjuk őket, miközben sok fájdalmat is megmutat az életből, az ábrázolásmód pedig az optimizmus és a reményvesztettség kettősségén billeg mindvégig. A dialógusok viszont egy olyan hiánynarratívát próbálnak pótolni, amely a „nyomik” mindennapi problémáiról szól: „kurvajegy”, csajozás, higiénia és hasonlók merülnek fel. Nincs semmi izzadságszag, csak természetesség és önirónia, a tabukról pedig kiderül, hogy nem is tabuk igazán, illetve hogy amiatt (is) van ekkora szakadék a mozgáskorlátozottak és a mozgásukban nem korlátozottak között, mert mivel erről nincs megfelelő hangvételű párbeszéd. Ugyanakkor – bennem legalábbis – a dialógusok hangvétele talán enyhíti a fogalmazásbeli politikai korrektségre való törekvést, hiszen a „nehogy rosszul fejezzem ki magam” kényszere ugyancsak nem segít a problémákról való beszélgetésben, sőt inkább azok elkerülésére ösztönöz. Az alkotás azt az „elképzelhetetlenséget” is kihasználja, hogy a mozgássérültek nem lehetnek bérgyilkosok, hiszen nem élnek teljes életet és nem tudnának ilyen „feladatokat” elvégezni. Többször meg is mutatja a szemszögüket: sokszor látunk két lábon járó hasakat és/vagy mellkasokat – innen mindenki kicsit félelmetesebbnek tűnik, ezért kell nagyobb „belevalóság” leküzdeni a két lábon járó ellenséget. Persze a film időnként lelassul, és bekerültek olyan jelenetek is, amelyek a pörgősség kárára válnak, viszont a figurák ezáltal válnak igazán szerethetővé és emberközelivé: olyan „háttértragédiákat” mutat meg, mint a baleset miatt beteljesületlen szerelem, vagy egy olimpikon mozgássérült gyereke és családjának szétszakadása, valamint a fia egészségéért folytatott mindennapos harca. Ezek mind nagyon is valóságosak, és a szereplők mindezt jól tudják: minden pillanatnyi kétely vagy rossz mozdulat nélkül alakítják a szerepet – teljes átéléssel, könnyedséggel és humorral. Ez főként azért fontos, mert legtöbben amatőr színészek. A három cimbora-főszereplőn kívül pedig a főgonosz Vitanovics Dusán figuráját érdemes mindenképp kiemelni, aki civilben ugyancsak orvos, de már több filmben is szerepelt, és teljesen hihetően, különleges színfoltként alakította a Till Lindemann-külsejű orosz maffiózót, akinek megvannak a saját gyengeségei – és akit emiatt képesek vagyunk mi is megszeretni. Mintha mindenki ugyanahhoz a nagy családhoz tartozna.
 
Till Attila filmje megmutatja – vagy legalábbis egy kis ideig elhiteti a nézőivel –, hogy a mozgássérültek is lehetnek ugyanolyan akcióhősök, mint az egészségesen mozgó emberek, és hogy Magyarországon is történhetnek akciódús esetek, nem csak Amerikában. Ha máshol nem, akkor egyelőre a mozivásznon…

 
 
 
Tiszta szívvel, színes magyar film, 101 perc, 2015. Rendező: Till Attila. Operatőr: Juhász Imre. Zene: Kalotás Csaba. Vágó: Gothár Márton. Szereplők: Fekete Ádám, Thuróczy Szabolcs, Balsai Mónika, Fenyvesi Zoltán, Danish Lídia.