Egy megoldás nélküli rejtély története




 

Bevallom, László Noéminak egy négy évvel ezelőtt a Helikon hasábjain megjelent fülszövege tett Ishiguro-rajongóvá (ami, nem mellesleg, a fülszöveg szükségességéről is meggyőzött). Azóta lázas Ishiguro-olvasó vagyok, s a Nobel-bizottságnak hála 2017-től a magyar könyvkiadók az Ishiguro-életmű régebbi darabjait is megjelentetik. Az eltemetett óriás (eredeti megjelenés: 2015), a Ne engedj el… (2005) és a Napok romjai (1989) után (hogy csak a leghíresebbeket említsem) 2019-ben magyarul is megjelent az Árva korunkban, majd’ húsz évvel az eredeti megjelenése után. Az ezúttal a detektívtörténet paneljei közé helyezett, Sanghajba – és természetesen az eltűnt időbe, a gyerekkorba – tartó történetet bizonyára másként olvasnám, ha a fentebb említett nagyregényeit az eredeti megjelenés szerint olvastam volna, hiszen Az eltemetett óriás és a Ne engedj el… után maradunk némi utánérzéssel, holott épp ellenkezőleg…

 

Az Árva korunkban lényegét tekintve nem különbözik a többi Ishiguro-regénytől: az „etikett-”, történelmi regény, illetve a sci-fi műfajával való kísérletezés után a boncasztalon ezúttal a detektívregény, egy Sanghajban nevelkedett, de kora ifjúkorától Angliában élő nyomozó tér vissza gyerekkora helyszínére, hogy megfejtse szülei eltűnésének történetét. A két kultúra határterületén álló főszereplő, Christopfer Banks ázsiai útja szintén határkorszakba vezet, a 30-as évek Sanghajának világa, a II. világháború előszele, politikai történései hozzájárulnak a főszereplő életének rejtélyéhez.

 

Tévednénk azonban, ha a detektívtörténet szüzséjével leírható lenne Ishiguro regénye, hiszen, mint az Ishiguro által eddig is választott műfajoknál is láttuk, mindez csak keret: a detektívtörténet ezúttal is csak a kísérletezés terepe, egy műfaj kifordíthatóságának a mesteri kivitelezését látjuk. A világ leghíresebb nyomozójának készülő Banks a regény folyamán, miközben saját gyerekkori emlékeinek ered nyomába – amelynek meg- és felfejtése hősünk szerint a keleti béke megmentésének záloga is egyben –, fokozatosan irányítóból irányítottá, nyomozóból áldozattá válik: saját múltjának és emlékeinek, és nem utolsósorban magányának és az elszalasztott lehetőségeknek az áldozatává. Ishiguro ezúttal sem kínál választ, nem nyújt megoldást. Helyette elbizonytalanít, kérdez, szembesít: változó emlékeinkkel, a felejtés okozta veszteséggel, gyógyíthatatlan magányunkkal. Vagy ahogy László Noémi is írta: „fájdalmasan eltolt életünkkel”.

 

 

Kazuo Ishiguro: Árva korunkban. Fordította Tábori Zoltán. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019.