„Egy nagy író ritka madár”- Bodor Ádám a Csíkszeredai Könyvvásáron




Bodor Ádám titokzatos, sokszor újrolvasható író. Egyben nagy visszatérő is, úgy, hogy tulajdonképpen soha nem ment el sehová, de mindig úton van. Nála ez alkati kérdés, mondja el: „az embernek az egészséges életviteléhez tartozik ha kicsit kimozdul”. Úgy is lehet úton lenni, ha az ember otthon van. Az író akkor érzi magát igazán jól, ha újdonságokkal találkozik (akár a régi helyeken). A Csíkszeredai Könyvvásáron a szerzővel legújabb, Sehol című könyvéről Kovács András Ferenc beszélgetett.

 
 

 

Újdonságokkal találkozthat tévénézés közben is – mutat rá KAF, a kérdésre pedig miszerint milyen műsorokat kedvel Bodor Ádám, ő a főzőműsorokat és az időjárást emíti. Ez a két műsorszám aztán végigkíséri a könyvvásár színpadán szövődő beszélgetést. Az író elmondja, hogy szereti ha az írás egész mehanizmusa rejtett marad számára, nem értelmezi és nem is értelmezheti a prózája belső titkait, mert ezekkel ő sincs teljesen tisztában. Minden alkalommal amikor tudja hogy mit akar írni, egy bizonyos izgalommal ül le (mint az ember tévét nézni).

 
A novellás kötet hosszú évek termése, mondja el Bodor Ádám, „az ötletek már megvoltak bennem, anélkül hogy valamit kezdtem volna velük”. A hét novellából kettő régebbi, a többi öt viszonylag frissen készült. A kötetben aztán mindenikük megkapta a maga hangját. A Sehol egy szigorú, igényes szerkesztésű kötet, ahogyan arra Kovács András is rámutat, melynek az eredeti címe Lecture lett volna, árulja el Bodor Ádám. Abban azonban egyetérthetünk, hogy ez nem lektűr teljes egészében. A novellákat olvasva még az is megremeg aki előzőleg már ismerte Bodor Ádám stílusát és az ahhoz tartozó fekete humorát. De akkor melyik darab lektűr és melyik nem? Az író ad egy kis segítséget azoknak, akik esetleg ezeket a darabokat keresnék a kötetben: az a kettő lesz az, amelyek mindent elmondanak egy adott helyzetről, Bodor Ádám a többi ötöt érzi inkább művészi daraboknak. Kovács András Ferenc fel is olvassa az első novellát, a Matterhorn mormotáit, majd megállapítja: a szembenézés vagy a barátkozás lehetőségeinek lehet nevezni ezeket a novellákat, de lektűrnek nincs miért.

 

 

 
A középső öt novellában horrorról van szó, akár krimiről, nevezzük bárminek az emberi életet. Ezek brutálisak és humorosak, főzésről, konyháról, halálról, tisztálkodásról is van szó: az életről. Bodor Ádám a kötet szerkesztése közben tudatosan változtatgatja az egymás után kerülő időjárásokat. Egymástól nagyon különböző levegőjű írásokról van szó, ezért fontos a sorrend.

 
Kompakt könyv ez, melynek történeteit nem lehet elmondani. Különféle szólamok jelennek meg, nagyon érdekes összefonódások, motívumok, akár ugyanazon a novellán belül is. Már-már zeneműhöz hasonlít a Sehol, ugyanúgy van egy titokzatos áradása és ugyanúgy feszültséget generál az elhallgatás bizonyos helyeken.

 
 

 
A megnevezés mint névadás és mint névtelenség eltűntetése, egy irodalom által létrehozott pontos térkép, kirakósjáték – ez a Sehol és még sok minden más. „Akkor érdemes bármit igazán írni, amikor a képzeletem találkozik az írás belső természetével”- mondja el Bodor Ádám. Nevekről, helyszínekről nem esik szó. A titok titok marad. A hulló hajszálak átszőnek mindent: a könyvben is és az életben is. Az írás maga is egy hajszálon múlik az író számára.

 
Az utolsó kérdés elsőre úgy tűnik, hogy teljesen eltér a többitől, de valójában csak összekapcsolja a beszélgetés végét az elejével: mi az író viszonya a madarakhoz? Ezt egyszerű kérdésnek találja: „egyszerűen szeretem a környezetet”, ez az a közeg, ami mindig és mindenhol megnyugtató számára. A szövegei között fellelhető apróságok a természetből szivárogtak Bodor Ádám mondataiba. „Egy nagy író ritka madár” – zárja le a beszélgetést Kovács András Ferenc.