Egy tízéves orgonamű – tisztelgés H. P. Türk előtt




Dmitry Kawarga munkája.

 

Azzal, hogy a nagy, professzionális zenei intézmények nyári szabadság-szünetét a hűs templomi környezetbe méretezett, többnyire a hét bizonyos napjaihoz kötött kamarakoncertek, „zenés áhítatok”, a szász tradíciójú városokban ­­– elsősorban Brassóban és Szebenben – ún. ­Orgelvesperek („orgonavesperások”) töltik ki, az idegenforgalmilag releváns időszakok kis költségvetésű, de legtöbbször igényes, a nem túl pontosan definiált régizene kategóriájába mélyen beékelődő zenei kínálata körvonalazódik. A legtöbbször ingyenes vagy jelképes jegyárak mellett hallgatható orgonakoncertek egyik visszatérő élménye a virágzó (majd a hanyatló) középkor liturgikus éneknyelve, a gregorián zene és a későbbi orgonakompozíciók közötti kapcsolat felfedezése. Nem ritkán kerülnek az orgonakoncertek műsorába olyan szerzemények, amelyek gregorián proprium- vagy ordináriumtételek, antifonák, graduálék, responzóriumok, himnuszok dallamát használják alaptémaként, vagy épp a gregorián étoszú zenei gondolkodást ihletforrásként, ezzel is mintegy igazolva azt a megszakítatlanságot, amely a liturgiai cantus és a modern kori műzeneírás „egyháziassága” (sentire cum ecclesia) között egykor fennált, de ha nem állt is fenn, sohasem ártott igazolni.

 

Csakugyan rengeteg műzene született a gregorián ihlető terében, ezúttal azonban egyetlen, épp tíz éve született kompozícióra szeretném ráirányítani Olvasóm figyelmét. Sajnos ez a mű egyetlen hangfelvételen érhető el, egy CD-albumon (MZA-099, Allegro Thaler Kiadó, Budapest–Kolozsvár, 2009), amelynek szervezőelve épp a bevezető sorokban említett felismerés. A CD-nyi produkció a Gregorgue címet viseli, amely fantázia-szóösszetételként épp a gregorian cantus és az orgonairodalmi leképeződések párhuzamosságát jelöli. A lemez tizennégy zeneművet – és egyúttal persze tracket – tartalmaz; felváltva következnek rajta gregorián énekek és a belőlük fogant orgonazene. A liturgiai tételek az egykori Schola Gregoriana Monostorinensis ének­együttes hangján szólalnak meg, Nicolas de Grigny, J. S. Bach, Charles Tournemire, Olivier Messiaen, Jehan Alain és Hans Peter Türk orgonakompozícióit pedig a kiváló kolozsvári orgonista, Erich Türk adja elő Kolozsvár négy orgonáján.

 

Az egyetlen mű, amelyről e helyt szólni szeretnék, gyakorlatilag a hanglemeznyi produkció „kedvéért” született. Hans Peter Türk ugyanis mintegy házi feladatul kapta a lemez szerkesztőitől az A Patre unigenite kezdetű középkori himnusz gregorián dallamát – Urunk megkeresztelkedésének ünnepére –, hogy ebből vadonatúj műként, lemezre rögzített ősbemutatóként a kortárs idő parafrázis-irodalmának friss terméke jöjjön létre.

 

„Atyádtól, Egyszülött, közénk / a Szűz öléből érkezel, / keresztség harmatával ím / szentelve mindent, hitre fel. // Mennyégből, hatalmas király, / ember mezébe öltözöl, / halállal életet vevén / osztasz bő életörömet. // Megváltónk, kérünk tégedet: / tartós lakást közöttünk végy, / szivünket tündöklő világ / lepje, megistenítő fény. // Maradj velünk, ó, Kegyelmes, / az éj homályát messze űzd, / rút bűneinket távoztasd, / add örök élet gyógyszerét! // Krisztusunk, élet, igazság, / illesse dicsőség neved! / az Atya s Lélek tündököl / megnyilatkozott mennyekből.” – mondja a középkor anonimitásba burkolózó szerzője. Az orgonamű országszerte és külhonban egyaránt ismert, 1940-ben született komponistája Sigismund Toduţa osztályában tanult a kolozsvári Zeneakadémián, ahol később maga is oktató lett: összhangzattant és zeneszerzést tanított. Zenekari, énekkari, orgona- és kamaraműveiben fontos szerepe van a népi hagyományhoz vagy a szász irodalomhoz kapcsolódó erdélyi tematikának. Az In baptismate Domini című kompozícióban a jól felismerhető himnuszdallamot olykor meglepő pillanatokban át- meg átszövik az elmélkedést, ujjongást, keresést vagy megtalálást jelképezhető díszítmények. Az orgonaműben a kontrasztok hangsúlyos szerepet kapnak. Az első rész természetesen kötetlenül „elbeszélő” (rubato) tempóban/ritmusban exponálja a témát, hogy aztán szinte táncos metrumban (giusto) éledjen újra. Majd a pedálbasszusba költözik a vezérdallam, csillogó-érces díszekkel a magasban. Az izgalmas ütemváltásokban bővelkedő, élénk középrészt (vivo) lefutó, de felajzott (agitato) indák és nyugodt (tranquillo), ám magas fekvésű, halk, űri – Erich Türk előadásában tremulanttal megformált – akkordok váltakozása követi, hogy végül az izgatottságból a belenyugvásig csöndesedő-lassuló, morgásba konkludáló futamok és harmóniák révén visszhangozzék bennünk.