Egyenszag. Titkos napló az I. Kóspallagi Írótanyáról




Augusztus 23.
 

Eszkimótenisz
 

Ha dohányoznék, ma megtekertem és elszívtam volna huszonöt cigit bal kézzel. Két és fél órás késés. Az aszódi váróteremben semmi sincs. Leszámítva a várakozást idegölő toporzékolássá fokozó “Legyen az utazás is a pihenés része” mávstartos feliratokat. Úgy terveztem csak Vácott kések le csatlakozást, de ott meg van Duna.
 

Öt átszállás után végül megérkezek a Börzsöny köldökéhez. Kis erdei séta, a kacagást követem és nem csalódok. Ismerős arcok, ismerős parfümök.
 

Örömmel nyugtázom, hogy van akinek még az enyémnél is bénább a hálózsákja. Lesz kivel fázni. Körbenézek a házban és amit a legfurcsábbnak találok, hogy nincs tükör. Mi több, az összes tükröződő üvegfelületet szövegek borítják. Ennek tagadhatatlanul örülök.

 
 

 
Az első foglalkozásra a sörmedence köré gyűlünk. Kállay Eszter gyakorlott előadóhoz méltó módon rengeteget kérdez. A csoport lelkesen keresi a válaszokat. A félárnyékban tizennégy fiú és tizennégy lány. Háromszor megszámolom. Ironikus, hogy éppen a női kvótáról bontakozik ki a legnagyobb vita.

 
Szexizmus, genderszemüveg, patriarchátus, sztereotípiák. Az abortusztól eljutunk Szűz Máriáig. Nagy a fesztávolság, valódi problémákat érintünk, több a hozzászólás, mint az idő. Párhuzamot vonunk az eszkimó teniszezők és a női képzőművészek között. A sörök észrevétlenül úsznak, koccannak egymáshoz és a sarokban gyülekeznek.
 
 


 

Húsz perc szünet után folytatódik az írómegőrző. Kiss Georgina és Csete Soma személyesen folytatják a Roncs szélárnyékban-ról szóló kritikavitát. Gondolatébresztő és öröm hallgatni. A vita kiegyensúlyozott, udvariasan figylenek egymásra, ugyanakkor nem finomkodnak. Ráébredek, mint általában irodalmi viták kapcsán, hogy még nagyon sok pöttyös vár rám, rengeteg mindent nem olvastam.

 
Az esti buli csendes, egyre üresebb a sörmedence, egyre jobb a hangulat. Felbukkanak a megkerülhetetlen témák: részegsztorik, melegjogok, mellek, kereszténység. Tizenegy után lavinaként elindulnak a legalja szóviccek, amiket csak írótáborokban mernek puffogtatni a legbátrabbak. Valahogy a sörlistán kevesebb a strigula, mint az asztalon tobzódó doboz. Kitörő kacagásra alszom el.

 

 
Augusztus 24.

 
Sör bögréből
 

Mennydörgés ébreszt, ránézek az órámra. A szerencsések tizenhárom órát is tudnak aludni. Ilyet még egyetlen irodalmi táborban sem pipáltam. Lassú ébredések, nyugis kávécigi, az elvetemültebbeknek sörcigi kombó.

 
Süketelés. Hallgatóság. Hangolódás.

 
 

 
Zilahi Anna workshopja kisebb megrökönyödést vált ki a csipás társaságból. Fel kell állni. Miután azonban túlesünk az első sokkon és mindenki megtalálja a helyét a körben, kissé darabosan de jólesően kezdjük el átmozgatni a testünket. A figyelmünket először a csoport egésze felé, majd önmagunk felé irányítjujk. Befogadjuk és kihangosítjuk a minket körülvevő neszeket. Közhelyes, de a legmegindítóbb gyakorlat, amikor a saját szívverésünket hangosítjuk ki. Körbenézek. Egész sokan vagyunk ugyanabban a ritmusban. Mi értelme volt annyi írótábornak ha még mindig ilyeneket gondolok? Na mindegy.

 
A workshop végén szelíd taps, méltó módon, hanggal jutalmazzuk az előadót. Paradox módon a foglalkozás a csend köré épült. Irodalomszeretőket együtt, ilyen némán még aludni sem láttam.

 
 

 
Ez a kisebbfajta csoda, a vörös ebédeskocsi érkezését követően megismétlődik. Profán csend, amiben igyekszem a tanultak szerint, fokálisan hallgatni a rágást és kanálneszt. Még a vegánoknak és gluténérzékenyeknek is tele a szája.

 
Egy jól időzített késés után Körtesi Marci stoppal érkezik és színes lapokat oszt a csoportoknak. Mikor az ollók is előkerülnek, egyértelművé válik, kiben milyen nyomot hagytak a tíz évvel ezelőtti technikaórák. Többszöri javítás után minden csoportnak sikerül megfelelő szófajú szavakat írni a dobókockájára. Ha az irodalmi törzsanyag nem is, a nyelvtan azért hiányos itt-ott. Legalábbis az én fejemben.

 
 

 
A csapatok szépen sorban generálják az ihletet, van aki valóban olvasható verset szeretne írni, van aki minél nagyobb rímelő baromságot. Ilyen ez a kortárs irodalom. Marci az egészet hangfelvételen rögzíti és én csak reménykedem benne, hogy ki tudja úgy vágni a nagyon obszcén részeket, hogy még értelme is maradjon a hanganyagnak.

 
Potozky László is kalandosan érkezik, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy eltévedt a Börzsönyben egy tálca sörrel. Hasonlóan eredeti és váratlan fordulatokkal teli az esti beszélgetés vele.

 
Az X és Y generáció két végéről integetünk egymásnak. Ő megmutatja hogyan préseljük ki az utolsó csepp májkrémet a tubusból, mi pedig rávilágítunk a műhelymunka és az internet összekapcsolási lehetőségeire.

 
Ismét érzékeny pontokat érintünk. Mesél az ihletszerzési technikáiról, aktuálpolitika és irodalom kapcsolatáról, illetve a megélhetés és irodalom összefüggéseiről. Nevetünk az egyáltalán nem szívderítő témákon és parancsszóra még egy félig-meddig pozitív csengésű zárógondolattal is előrukkol Laci.

 
 

 
Vacsiszünet, erőt gyűjtünk a maratoni, éjszakábanyúló líra- és prózaszemináriumokra. A kimondatlan versenyt a prózások nyerik, három órán át dolgoznak a szövegeken.

 
Bent neonfény, kint vaksötét, néha-néha villámlik és egy-két gondolat félbeszakad a mennydörgések miatt. Valahogy nem zavar. A buli nem túl vad, bár a zene már hangosabb, mint előző este.

 
Lefekvés előtt még látok valami újat. Sört bögrében.

 

 
Augusztus 25.

 
Egyenszag

 
Egyértelműen látszik, hogy ki jutott el fürdeni és ki nem.

 
Kómásan, lassan gyülekezünk a hosszú faasztalnál. Valaki a heti jótékonykodását és közösségi szolgálatát letudta azzal, hogy otthagyta a tusfürdőjét a Kóspallagi SC zuhanyzójában. Többünknek ugyanolyan illata van, de ezt nem firtatom.

 
 

 
Fáradnak a tüdők, egyre kevesebben gyújtanak rá. Gaborják Ádám három előadó helyett érkezik. Érthetően, készségesen vázolja fel a kiadók és írószervezetek, írószervezetek és pályakezdők kapcsolatát. Mesél a referenciaszerzés jelentőségéről, az elindulás nehézségeiről. A JAK kiadói tevékenységénél kezd lankadni a figyelmem és a korai kiadás kockázatainál kapom fel ismét a fejem. Kicsit olyan érzésem támad, mint a hatodikos védőnői foglalkozások alkalmával. Felvilágosítás, amiből valamit megfogadsz, valamit nem, de azért meghallgatni érdemes.
 

Ebéd után jót tesz nekünk a csapatmunka. Ismét generáljuk az ihletet és rengeteget tanulunk az Életről, Elmúlásról és Melankódiáról (csupa-csupa nagybetűvel!) Coelho idézetek és valószerűtlen karatkerek nyomán. Dialógust kell készítenünk, amelyben megjelenítjük a megadott, mély mondanivalót. Mi az orosz expornós főszereplőnk kimunkálása során felettébb jól szórakozunk és többé-kevésbé a hallgatóság is. A történetek eredetiek, a legtöbben benne van az összes idézet magva. Jót tesz nekünk egy kis közös derülés, egy kis komolytalan egymásra figyelés a sok lelkizős, világmegváltós, mindentkiteregetős beszélgetés után.
 
 


 

Kezdem megismerni a többieket. Látni ki balkezes, tudni ki szív Camelt, ki Goldent, ki egyebet. Megismerni ki gubbaszt magzatpózban a kanapén, ki tüsszent éjszaka.
 

Még a lezárás előtt észreveszem, hogy mégis van tükör az előszobában, de valahogy nem leszek csalódott.

 
A noteszemben több oldal kötet- és filmajánlás, illetve a foglalkozások kamaszosan nagy kérdései.
 

Ahogy így körbenézek, csupán annyi jut eszembe, hogy az a köröm alatti, zavaróan ismerős érzés mégiscsak hála lehet. Hála, hogy ha rövid időre is, de érezhettem, hogy egyenszagom van valakivel.
 
 


 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter