Egyesülés – a varázsszó




A romániai Nagy Egyesülés századik fordulójának hosszú, kampányos előkészítése, az erre hivatkozó állami „helyzetbe hozás”, amint az többször megmutatkozott, kiváló alkalmat adott egyik-másik kulturális intézménynek arra, hogy kiemelkedően értelmes, értékes programokat kezdeményezzen és teljesítsen be. Nemrég épp e hasábokon emlékeztünk meg a Kolozsvári Magyar Opera többrétű projektjéről, amely a város magyar zenei életének száz évére irányította a figyelmet, átfogó, antologikus képet adva néhány nemzedéknyi zeneszerző művéről és kolozsvári kötődéséről.

 

Nem meglepő, bár kétségkívül furcsa, hogy ha a youtube-keresőbe azt írjuk be: Uniţi prin muzică, nem egyébre, mint Johann Sebastian Bach Máté-passiójára találunk rá. Jelesül egy olyan hang- és képfelvételre, amely egy július 15-i koncerten készült a brassói Fekete templomban. Nem könnyű mosolygás nélkül tudomásul venni, hogy az itt – és persze a sajtóban – hivatkozott „egyesülés” vegytisztán a mai erdélyiség, a 21. század eleji újtranszilvanizmus tudatformálásának ámarába kapcsolva fogalmazza zenei produkcióba a regionalitás hitét, kulturális alapozottságának meggyőződéséet, voltaképpen azt, ami épp hogy nem a Nagy Romániáról, hanem az erdélyi mi-tudatról beszél. Mert bár a Máté-passió e brassói – az országban korhű hangszereken első ízben előadott! – változatában külföldi szólóénekesek (a budapesti Szerekován János, a berlini Susanne Langner és a drezdai Matthias Weichert) is közreműködtek, a brassói főtemplom kántor-karnagya, Steffen Schlandt által vezényelt passió alapvetően erdélyi szász, magyar és román muzsikusok produkciója volt. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál ütemezéséhez igazítva a Fekete templom Bach-kórusa, a csíkszeredai Lux Aurumque énekkar és a Fesztivál barokk zenekara dolgozott össze a Bach-remekmű megszólaltatásán, felkért szólistaként (a fent említetteken kívül) a kolozsvári Gebe-Fügi Renáta és a brassói Dan Popescu mellett az egyetlen nem-erdélyi szólóénekes a bukaresti Nicolae Simonov tenorista volt. De meghívott koncertmesterként üdvözölhették a hazai zenészek Ulrike Titzét is, a drezdai Barokk Zenekar alapító tagját, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a kelet-európai muzsikusok – elsősorban a barokk zenélés iránt érdeklődő hangszeresek – németországi képzésének szervezésében-támogatásában.

 

S ha már a varázsigeként alkalmazott „egyesülésre” építették rá felemelő vállalkozásukat, érdemes arról is szót ejteni, hogy a brassói evangélikus Honterus-egyházközség és a helybeli iskolák gyerekei ugyancsak bekapcsolódtak a közös koncertbe, mint ahogy az erdélyi zenei élet szász nagy öregjei is. Így a sok fiatal vagy középnemzedékhez tartozó zenész – sok zenetanár! – között olyan nemzetközi hírű muzsikusok is feltűntek a kórusban, mint Ursula Philippi vagy Hans-Eckart Schlandt (mindketten orgonaművészek).

 

De az „egyesülés” nemes eszméjén túl, úgy vélhetjük, egyfajta szíves vendéglátás gesztusa is érvényesült a Máté-passió brassói vállalkozásában. És természetesen nem a (megpályázott s elnyert pénzekből kifizethető) szállásra és étkezésekre, nem is az udvarias mosolyokra kell gondolnunk. Még az itthoni román és magyar zenészeket is vendégül látta tudniillik a brassói német közösség a bachi zene lelki otthonában. Értsük világosan!: a sajátjában. Az evangélikus egyház házi komponistájaként is felfogható – de azért ki nem sajátítható – Bach életműve hol máshol szólna autentikusabb szellemi közegben, mint a német vallási, nyelvi, tudati bástyákban – így például a Fekete templomban?! Ha a mai erdélyi-szász evangélikus egyház nem is az az egyház, attól még a töretlen és öntudatos sentire cum ecclesia és a zenei hagyományozás koszakokat átfonó szukcesszióba kapcsolja a 18. század hívő zsenijét meg az őt érteni hajlandó és képes muzsikusokat.

 

Ezen a vendégül látáson még az az egyébként nagyszerű tény sem változtat, hogy a Máté-passió Schlandt-féle produkcióját a bukaresti Ateneumban is és a csíkszeredai Szent Ágoston templomban is előadták, mintegy fővárosi (túlnyomólag tehát urbánus-kulturális) és gyökeresen székely-katolikus keretezést is adva ennek a nagy vállalkozásnak. Nem mellékesen: a bukaresti koncert beágyazottságához nyilván az is hozzájárult, hogy a 85. évét betöltött feketetemplomi Bach-kórus volt, amely 1935 májusában Délkelet-Európában első ízben, épp a Román Ateneumban szólaltatta meg a Máté-passiót.