Egyfeszt szerepelni kell – impressziók gyergyói Egyfeszt összművészeti fesztiválról




Megkapó volt a fesztivál neve, így egyből rábólintottam, hogy elmegyek rá. Épphogy meglett a második oltásom, kezdtünk lassan kilábalni a szükségállapotokból és korlátozásokból. Korábban nem volt Egyfeszt, ez a gyergyói összművészeti fesztivál első kiadása, fogalmam sem volt róla, hogy az utóbbi idők egyik – sőt, talán a legnagyobb – erdélyi fesztiválján fogok részt venni.

 

Péntek (július 30)

 

Ferivel és Zágonnal autókázunk. Lassan, de biztosan megérkezünk Gyergyóba, becsekkolunk a Filó hotelben; nem tudjuk magunkról levakarni a filológusi múltat. Sajnos lemaradtunk a Goran Bregović-koncertről, így átmegyünk a jazzudvarba, ahol találkozunk Nonóval, Gállal és Varga Melivel, ők már túl vannak a könyvbemutatókon. Feri ismét előkapja az emlékfüzetét, ami kétségkívül érdekes kordokumentum lesz az utókor művészettörténészei számára, hiszen kevesen mernék megkérdezni irodalmároktól, képzőművészektől és zenészektől, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek, vagy ki tetszik nekik. Éjszaka több mint kétméteres óriásszékeken isszuk a benzinkútból vett söröket, ugyanis egykor zár a Jazzudvar. Minden sarkon ismerősökbe botlunk, pedig hatalmas a fesztivál; koncertek, könyvbemutatók, kiállítások beláthatatlan sora vár ránk. Ha nem tudnám, hogy holnap délben André Ferivel, Kemenes Henivel, Győrfi Katával és Tamás Dénessel kell beszélgessünk online-ról és irodalomról, talán elmennék bábokat készíteni.

 

 

Fotó: Fecebook / Egyfeszt

 

Szombat (július 31)

 

A színház- és könyvudvarba hajtunk, ami csak egy udvar a sok közül: akad még retró, folk, alter, örmény udvar és egy chillsarok függőágyakkal. Írók a neten címmel tartunk kerekasztal-beszélgetést a Gutenberg-sátorban, megállapítjuk, hogy a helyzet nem teljesen reménytelen, olvasnak még nyomtatott irodalmat (nem csak vécén), és ahogy a gyorsbüfék sem lehetetlenítették el teljesen a hagyományos éttermeket, úgy talán a print lapok is túlélhetik az online kultúradömpinget. Szó esik pár alkotói műhelytitokról, erdélyi irodalmi folyóiratokról, első és utolsó netes publikációkról, a beszélgetés egész optimista jegyben záródik ahhoz képest, hogy költőket hívtak meg, és még néhány kötetet is dedikálunk végén. Utánunk Szabó Robi Vajon nagyi-könyvbemutatója következik, előtte röviden kávézunk egyet. Felmérjük a terepet nappal, megnézzük az örményudvart, felmászunk az örmény templom tornyába, forró homokon főtt kávét és konyakot iszunk – elég megszagolni őket, és már érezzük, mire számítsunk. Az esti programunkat megbolygatja pár erősebb széllökés, épp az Ineffable feldolgozásában hallhatjuk Szondy György versét, Sánta Miriám megzenésített verséig már nem jutunk el, biztonsági okokból lefújják a koncertet. Egy jó bő óráig behúzódunk arra várva, hogy majd az időjárás is kipörgi magát, de csupán egy biztos pont marad az életünkben: az alattomos éjszakai shaormázás.

 

 

Fotó: Facebook / Egyfeszt

 

Vasárnap (augusztus 1)

 

Újabb kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, kissé imposztornak érzem magam, hogy magyartanárok mellett kell felszólalnom, hiszen már évekkel ezelőtt elszöktem a pedagógia elől. Kötelező olvasmányokról kell beszélnünk, de már a „kötelező” szótól is kiráz minket a hideg. Abban megállapodunk, hogy a magyar irodalmi kultúra nem valami elefántcsonttoronyba zárt szent ereklye, ahogy abban is, hogy sokszor egy-egy kortárs mű is okoz legalább akkora fejtörést, mint egy Jókai-nagyregény, néha még edzett olvasóknak is. Ugyanakkor hallok érdekes alternatívákról, jól kihasznált opciós tantárgyakról, ahol kreatív szövegeket és kritikát írnak, dramatizálnak, a jövőben fordítani is fognak. Azon kapom magam, hogy irigykedem: még az egyetemen is jól jött volna egy ilyen. Régi könyveket turkálok a Gutenberg-sátor mögött, ott felejtem magam a könyvudvaron, miközben Kovács Levente Trinidad messze van című kötetének bemutatóján hallgatózunk. Megszoktam már, hogy könyvbemutatókon erős túlzással illetik egy-egy regény tabudöntő jellegét, de itt valami más van a levegőben: ha ez a regény nem lenne, ki kellene találni, és őszintén nem tudom, hogy ezzel jót vagy rosszat mondtam. A Gutenberg-sátorban Grecsó Krisztián következik, Feri már készíti az emlékes füzetét, mi pedig átmegyünk a képzőművészeti udvarba meghallhatni az illusztrátorok kerekasztal-beszélgetését, aminek a gyergyói zsinagóga ad otthont. Zakariás Ágota moderálásában Kürti Andrea, Orosz Annabella és Csillag István mesélnek arról, kik voltak rájuk nagy hatással pályakezdőkként, mivel próbálkoztak korábban, miket szeretnek illusztrálni, többek közt szóba kerül Csillag István helikonos képregénysorozata is. A karzaton gyergyói képzőművészek munkáiból nyitottak kiállítást, mintha maga a zsinagóga is egy kiállított műtárgy lenne.

 

 

Fotó: Facebook / Egyfeszt

 

Hétfő (augusztus 2)

 

Nincs hiányérzetünk annak ellenére, hogy rengeteg programpontról maradtunk le. Nem számítottunk ekkora fesztiválra, de ezzel nem vagyunk egyedül: szerintem Gyergyó sem készült fel erre. Útban hazafelé a gyergyói terelőúton kisebb időutazásban lesz részünk, rég vezettem olyan úton, amelyen lehet, sosem volt még aszfalt. Ha nem öntik le betonnal az utat, akkor is visszatérnék még: nagyszínpadi koncerteken nem is voltunk, színházi eseményeken is maradtam volna; de egyfeszt menni kell…