Élet a halál előtt




cet_haklik_kovlayk_borito

 

 
Uršuľa Kovalyknak, a kassai születésű szlovák írónőnek már több műve is megjelent magyar fordításban. Nyelvünkön 2007-ben, a Travesztia show című növelláskötettel debütált, amelyet két éve követett a Nő a turiból című regény. (Igen, ugyanarról a szerzőről van szó, még akkor is, ha az itt szemlézett új kötetben következetesen kimaradt az írónő keresztnevéből az l-t lágyító mellékjel, így a szerző neve Uršul’ából Uršulává ferdítődött.) Az, hogy Kovalyk munkáira ennyire figyelnek a magyar kiadók és műfordítók, csak részben köszönhető annak, hogy a jelenkori szlovák irodalom mindenféle kulturális-történelmi rákészülés nélkül is maradéktalanul dekódolható és élvezhető a magyar olvasó számára. Kovalyk munkái mindemellett amiatt is érdekesek lehetnek, hogy – oly sok más közép-európai nőíró, például a lengyel Sylwia Chutnik vagy Katarzyna Sowula műveihez hasonlatosan – a feminista irodalom kategóriájába is beleilleszthetőek. S míg Chutnik írásainak a gyilkos (ön)irónia, Sowula novelláinak pedig a tudatfolyamszerű belső monológ adja meg az egyéni ízét, Kovalyk műveinek a következetesen takarékos, filmszerű jelenetezés és a drámai-lélektani fordulópontokra irányított írói figyelem a legszembetűnőbb jellegzetessége.

 
Ám még mielőtt valaki ezzel fel is adná az ismerkedést Uršul’a Kovalyk műveivel, szögezzük le: az ő feminizmusa nem a harcos, hanem az érzékeny fajtából való. A férfiakkal szembeni düh helyett inkább a nők iránti megértésből táplálkozik. Pontosabban valami általános filantrópiából, amelynek tárgyává lehet mindenki, aki képtelenné vált saját sorsát önerejéből irányítani. Kovalyk filantrópiájának ráadásul semmi köze ahhoz, mint amikor valaki a Rózsadombról érzékenykedik szociálisan, amely többnyire abban merül ki, hogy rányomja valakire a „szociálisan érzéketlen” és a „kirekesztő” billogot, aztán ezzel meg van nyugtatva a lelkiismeret és le van tudva a társadalmi szerepvállalás. Nem – Uršul’a Kovalyk látásmódja mögött ugyanis ott van a szociális szférában eltöltött karrier aranyfedezete is, amelynek állomásai között egy, a nők elleni erőszak áldozatait segítő civil szervezet éppúgy szerepelt, mint egy színház vezetése, amely hajléktalanokat foglalkoztat színészként. Kovalyk tehát nagyon is tudja, miről beszél, és a manifesztációszerű kinyilatkoztatások helyett a lényegre koncentrál. Empátiája és emberszeretete egyúttal azt is garantálja, hogy bármily tragikus témához is nyúljon, a végeredmény sohase legyen nyomasztó olvasmány.

 
A Kovalyk-féle optimizmusra a nemrégiben megjelent, A hűtlen nők utálják a tojást című novellagyűjteménye esetében a könyv szerkezete is rásegít. A novellák szemlátomást alaposan átgondolt koncepció szerint követik egymást, a teljes kilátástalanság látleletét nyújtó nyitó elbeszéléstől egészen a kiszolgáltatott és uralkodói szerepeket groteszk módon felcserélő zárlatig kanyarítva a kötet ívét. A novellagyűjtemény Beatrix és én című nyitó darabja ugyanis egy csődbe jutott életút keserű leltárja. A sötét alaptónust már az első két mondat szavatolja: „A halálomon voltam. A halál az örökké részeg apám képében volt jelen, amint a konyhában tántorog és azt üvölti: mindeteket megölöm!” Ezt követi egy keserű gyermekkor szenvtelen krónikája, amelynek egyik legintenzívebb emléke az, hogy – miután az apa a falhoz csapkodja az üres üvegeket és az étkészletet – az anya, szivárványszínű monoklival a szeme körül, kiszívja gyermeke talpából és a vécékagylóba köpdösi az üvegszilánkokat. Az elbeszélőt sorsa egy ígéretesen induló, de agresszióba torkolló és kudarcba fulladó házasságon keresztül juttatja el odáig, hogy egyedülálló anyaként már csak egy állatkerti laboratóriumban talál munkát, ahol a kísérletek áldozatául esett jószágok tetemét kell eltakarítania. Szimbólumszerű kép, elvégre mintha maga a narrátor is egy emberkísérlet áldozataként várná a fájadalmas végkifejletet élethelyzetének ketrecébe zárva. Némi optimizmusnak azonban még ez a rendkívül sötét tónusú novella is hagy helyet, amennyiben annak bizonyítékaként értelmezzük az írás záróakkordját, hogy még a sorscsapások következetes sorozata sem képes végképp elhalványítani a kellemes emlékeket és a jobb élet iránti vágyat: „De este, amikor a gyerek már alszik, és az ég fényeit látom szikrázni az ablakból, elképzelem, hogy egy fürtös kislány ül bennem, és a tenyerében lévő nagy zöld köveket simogatja.”

 
A nyitódarabot követő novellák olyanok, mintha egy-egy filmdráma kulcsjelenetei lennének. Ezek az olykor mindössze háromoldalnyi terjedelmű kispróza-remekek kiválóan példázzák Kovalyk rendkívüli érzékét a dramaturgia iránt. Egy egész élet drámáját sűrítik egyetlen, elsöprő erejű jelenetbe, legyen szó akár a házasságának kilátástalanságát rendszeresen háromnapos vodkamaratonnal orvosolni próbáló feleség történetéről (Orion népe), a valóság és a képzelet határaira fittyet hányó voodoo-novelláról (Fércnő), az aprólékos realizmust és a főhős gyógyszerfüggőségéből fakadó álomvilágot egymásba mosó történetről (Táj megégett narancsfával), vagy azokról az írásokról, amelyekben az erotikus fantáziák kínálnak belső menedéket a kilátástalan valóság démonai elől (Az álom és Ružana). A kötet azon darabja, amely a leglátványosabb módon képes egy tragikus élethelyzet látleletétől eljutni a pozitív kicsengésű végkifejletig, kétségkívül a Halsaláta című írás. A novella egy kamaszlány és özvegy apja párbeszédét mutatja be, amelynek során a szülő végül drámai erejű önvallomásban gyónja meg lányának, miért gyötri lelkiismeret-furdalás az anya halálos betegsége miatt, és mit csinálna másképp, ha nem volna már túl késő. Igazi katarzis ez, amely mintha azt sugallná: a hibákkal, bűnökkel való szembenézés az egyetlen, mégis mindenki számára hozzáférhető megoldás arra, hogy a tönkrement életek ne örökítődjenek tovább a következő nemzedékekre.

 
A kötet záró s egyúttal címadó darabja pedig az elnyomó és a megalázott szerepének groteszk felcserélésével gondoskodik arról, hogy nevetésben oldódjék fel a kötet során felgyülemlett drámai feszültség. Méltó zárásaként egy újabb remek Uršul’a Kovalyk-kötetnek, amely a szlovák írónőre oly jellemző remek jelenetezéssel és sűrű dramaturgiával kínál tizenegy újabb változatot arra, amikor valaki szembesülni kénytelen a kérdéssel: ha nem képes letérni a pályáról, amelyet addigi sorsa jelölt ki a számára, vajon vár-e rá élet a halál előtt.

 
 
 

Uršuľa Kovalyk: A hűtlen nők utálják a tojást. Phoenix Polgári Társulás, Pozsony, 2016. Fordította: Bolemant Lilla.