Elkelne egy térkép




 

Akármennyire is berzenkedem, van némi előnye annak, ha több könyvet is olvasok – nem feltétlenül a magam szórakoztatására – egyszerre. Felismerni, magamra szabni más vélt vagy valós (rész)igazságait, s mindenekelőtt megérteni, vagy legalábbis megpróbálni megérteni. Elhivatottságunk, szakmánk nem annyira pillanatnyi választásaink függvényei, mondja Kabdebó Lóránd Esettanulmányok? Sorsvállalások! című esszé-tanulmánykötetében (memorialisztikájában?), elszegődéseink mindennapi életünk következményei (is), véletlenek márpedig nincsenek. Minden mindennel összefügg, a szerteágazó ösvények – mint az örmény szőnyegek fonalszálai – összetartoznak. Mint egy térképen, bár Vida Gábor szerint térképre csak azoknak van szüksége, akik nem tudják, merre van az irány. Mindennapi életemben nincs szükség térképre, Kolozsváron nincsenek szerteágazó utak, az egyetlen irányadót hosszú autósor jelzi, mindennapi dugónkat add meg nekünk ma. Választási lehetőség nincs. Tévedés/eltévelyedés kizárva.

 

A szerkesztőségi íróasztalhoz viszont elkelne pár térkép. Egy, a Bálint Tibor-életmű első, többnyire láthatatlanul maradt korszakához mindenképp: száznál több, folyóiratok poros magányába zárt publicisztika, karcolat az ötvenes-hatvanas évekből, mindössze két tucat, ha kötetbe került közülük. Egy ismeretlen Bálint Tibor-arc, aki a munka hősét, a mozdony füstjét élteti. A szocialista realizmus vívmányait. Fogódzókat keresek, megpróbálom megérteni. A korszakot is. A leírt szó erejébe vetett hitet. Leveleket olvasok, talán irányt adnak, ki tudja. A válaszlevelek közvetve ugyan, de néhány dolgot elárulnak. De korántsem eleget. Mindössze hét, Bálint Tibor által írt levelet sikerült egyelőre felkutatni. (Mi ez ahhoz a több száz levélhez képest, amit hozzá írtak!) Méliusz Józsefhez és Bodor Pálhoz, a Zokogó majom szerkesztőjéhez írottak. A Zokogó majom megírásának zaklató körülményei (konyhaasztalon, „mosatlan edények lehangoló környezetében”, csecsemősírás mellett) ellen tüntetve kétnaponta eltüzelni szánt, ám végül megmentett kézirat – az alkotás nyomorromantikájának újratermelése. „Íme, ide züllöttem, hogy panaszkodom”, írja Méliusz Józsefnek ’69 decemberében. A hírnevet hozó Zokogó majom megjelenése után! Hat panaszlevél Méliuszhoz: „a te zsenialitásod már harminc éves korodban kivirult, (bizonyára akkoriban melegebb futózáporokat kaptál), míg nekem hét sovány esztendőre volt még szükségem, hogy majmaimat megszelídítsem és tehetségem szerint humanizáljam.” A megkésettség tudata? A nélkülözés lélekölő lenyomatai? Az írói érvényesülés rögös útja? – újabb kérdések, válaszok helyett; mentségek, de nem magyarázatok. Közben (véletlenül?) elolvasom Molnár Gusztáv interjúját Méliusz Józseffel 1979-ből – most készül az újrakiadása. „A magam számára nem szeretném a mentséget keresni”, mondja Méliusz. „A személyes felelősség alól nem ment fel a történelmi szituáció vagy egy történelmi irányzatnak az alakulása. (…) A tévtudatnak a legjobb hiszemben és a legjobb erkölcsi indítékokból kerültem hatalmába. (…) Eszköz voltam.” Megkérdőjelezik-e a tévtudatok be- és felismerései az életművet? Azt hiszem, elkelne most egy térkép…