„Elmentünk erre, mert Sütőre el kellett menni.” Plainer Zsuzsa könyvbemutatójáról




Hogyan beszélünk a cenzúráról és mit gondolunk róla? Hogyan lenne eredményes megközelítenünk ezt, egyáltalán lehet tudni, mi a cenzúra? Hogyan működött a kommunizmus idején, mit jelentett színházba járni a Ceaușescu korszakban? Többek között ezekre a kérdésekre is igyekezett válaszokat, alternatív megoldásokat nyújtani Plainer Zsuzsa kulturális antropológus, március 10-én este, a Planetárium kávézóban megrendezett könyvbemutatón. A szerzővel Péter László, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Karának adjunktusa társalgott.

 

Plainer Zsuzsa Az ideológiai éberségről. Fejezetek a nagyváradi (magyar) kulturális intézmények (sajtó, filharmónia, színház) cenzúrájának történetéből a Ceauşescu-rendszer idején című kötetével, annak téma- és kérdésfelvetésével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Péter László az esettanulmány-kötet három fontos aspektusát emelte ki az esemény kezdetén: a kérdésfelvetésben rejlő egyszerűség mellett annak relevanciáját, a lokalizáló gesztus megfontoltságát, valamint a periódus kiválasztásának köszönhetően az izgalmas témaválasztást. Plainer Zsuzsa a kutatás és a kötet megírásának létrejöttéről, motivációiról valamint határairól és buktatóiról is mesélt. Önmaga történeti antropológiaként határozza meg kötetét, hiszen az antropológia klasszikus szabályainak megfelelően múltjából indult ki. Emellett megjegyezte, a cenzúráról úgy beszélünk, mint egy gépezetről, ebben pedig problematikusnak találja a tényt, miszerint a diskurzusból kimarad az, hogyan élte meg mindezt az, aki benne volt? Kötetében erre fektet nagy hangsúlyt: a cenzúrához a kultúrafogyasztók, valamint intézményi vezetők perspektívájából próbál közelíteni. A tanulmányozott kulturális intézmények közül a könyvbemutatón hangsúlyosabban a színházról esett szó, amelynek – vallja a szerző – a cenzúra működésének intenzitása vagy akár az aktuális etnikai viszonyok minősége ellenére is volt egyfajta, nemtől és kortól független közösségformáló és identitásképző szerepe, de megfigyelhető az is, hogyan vált mindez rítussá a közösségekben. A szerző izgalmasnak találta, hogyan vált a színházba járás rítussá a közösségekben annak ellenére, hogy a kommunizmus idején élő fiatalok és idősebbek számára teljesen mást jelentett. A fiatalok sokszor tárgyi tudás hiányában csak a szülői mintát követve tudták, hogy mennyire fontos jelen lenni különböző előadásokon, és bár fogalmuk sem volt arról ki az a Sütő, azt tudták, hogy az ő darabjára el kell menni, mert ez egyféle kisebbségi önmegvalósítás.

 

 

 

Péter László felvetette a megkerülhetetlen kérdést: lehet tudni pontosan, mi a cenzúra? Plainer szerint a cenzúra napjainkban egyrészt metaforává minősült, másrészt hajlamosak vagyunk tévesen mindenféle tiltást ide sorolni. Az, ahogyan a cenzúráról beszélünk, sokszor nem igazán úgy működött a valóságban, a cenzúra kicselezése, illetve az azzal való szembenállás is egyfajta értelmiségi konstrukció. Véleménye szerint a cenzúra nem volt kijátszható – legalábbis nem úgy, ahogyan azt elképzeljük –, leggyakrabban kompromisszumok születtek, ugyanakkor a szerzői öncenzúra is gyakori eset volt. Plainer Zsuzsa egyfajta végrehajtói hatalomnak nevezte a cenzúrát, amely az aktuális ideológiai elveknek megfelelően a nyilvánosságot korlátozza.

 

 

 

Péter László zárásképp arra is kíváncsi volt, mit gondol Plainer napjaink sajtóműködéséről a vizsgált korszak fényében. A szerző véleménye szerint a sajtószabadság egy ideáltipikus fogalom. A kommunizmus cenzúrája a formális tiltások jelenléte miatt különbözik a maitól, ami alapjaiban véve korlátozta a nyilvánosság milyenségét a ’60-as évek végétől a ’80-as évek végéig. A könyvbemutató hosszas beszélgetéssel zárult, a közönség soraiból többen is felszólaltak, majd a kötetetek megvásárlására és dedikálására is lehetőség adódott.