Élő kötetek – Forgách András és Bazsányi Sándor Erdélyben




Szeptember 25-én a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban Bazsányi Sándor irodalomkritikussal és Forgách András íróval Murányi Sándor Olivér társalgott. Bazsányi 2018-ban megjelent Nádas Péter című monográfiája és Forgách 2015-ben kiadott Élő kötet nem marad című regénye kapcsán esett szó többek között családról, barátságokról, írói pozíciókról, szerző és az szöveg tárgyának viszonyáról.
 

A beszélgetés kezdetén Murányi közölte, Csíkszereda az erdélyi miniturné első helyszíne, ahová eredeti terv szerint Térey János költő és műfordító hozta volna el A nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba című kötetét. Az idén májusban elhunyt költőnek állítottak emléket a meghívottak azzal, hogy saját köteteik mellett utolsó megjelent kötetét is bemutatják baráti és szakmai gesztusként egyaránt. A meghívottak arra keresték a választ, hogy az említett kötet hol helyezkedik el a Térey életműben és tekinthető-e esetleg lezárásnak? Bazsányi felhívta a figyelmet arra, hogy nem ez az utolsó kötet ami Térey neve alatt jelent meg. A költő ezzel párhuzamosan egy memoárt is írt, amely még szerkesztői utómunkálatok alatt áll, így azt nevezhetnénk a tulajdonképpeni lezárásnak. Bazsányi szerint Térey különböző képek által jelenítette meg saját költői mivoltát, aztán talált egy közvetlenebb, de mégsem tolakodó hangot, amely a memoár már megjelent részleteiben erőteljesen jelen van. Elmondása szerint már az adott kötet néhány ciklusában érezhető egy bizonyos felnőttkori személyesség és vallomásosság. Forgách szerint ez a kötet egyáltalán nem akart a lezárása lenni Térey életművének, sokkal inkább úgy alakult, hogy a lezárása lett. A megemlékezés végén a meghívottak egy-egy általuk kedvelt verset olvastak fel a kötetből.

 
 

 
Murányi ezután Bazsányi kötetének bemutatásával folytatta a beszélgetést. Az est moderátora az író pozíciójáról és a kötet megírásának céljairól érdeklődött. A szerző elárulta, ő egy használható kötetet szeretett volna megírni, amely a „szemérmetlenül tolakodó fizikai volta”  mellett praktikus és egy érthető nyelvezet által az olvasó segítségére lehet. Bazsányi a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobbjának tartja Nádast, emellett egy baráti kapcsolatot is ápol vele. A szöveget és az embert egyaránt ismerte, a kettő közt pedig nem talált semmiféle ellentmondást, így ez megerősítette munkájában. Véleménye szerint ennek a nehézsége, hogy az író az adott személyhez fűződő viszonya ellenére is képes legyen szakmaian írni. Ennek értelmében tehát pozíciója egyaránt segítette és hátráltatta.
 
 

 
Ezután a harmadik kötetre került sor. Forgách maga mesélte el történetét, mely alapul szolgált a könyv létrejöttéhez. A szerző édesanyját 1975-ben szervezték be kémnek, miután édesapja betegség miatt már nem tudta teljesíteni feladatkörét. Forgách évtizedekkel később szerzett tudomást erről, mikor a beszervezési- és munkadossziék teljesen véletlenül a kezébe kerültek és eddigi élete átfogalmazódott. „De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem s hozzám szegődik a gyalázat” – idézte József Atillát Bazsányi, és érdeklődött miért döntött úgy a szerző, hogy nyilvánosságra hozza ezt a történetet és regényt ír róla? Forgách elmondása szerint egyáltalán nem volt más választása, hiszen ha nem írja meg, az összes eddigi könyve elveszti igazságértékét. Nem tagadhatta ezt meg saját írói életművének teljessége és hitelessége miatt. Emellett ez egy olyan téma, mesélte a szerző, amihez szégyen tapad a közvélemény szerint. Ha ő nem ír róla, akkor kitől várja el, hogy megtegye?

 

Az est végén, zárásképpen Forgách konkrét történeteket osztott meg a közönséggel a kötet középpontjában álló anya-fiú kapcsolat alakulásáról.