Első szonett




Gy. Szabó Béla: A rózsa szirmai

 

És most itt a szerelem, melyről Dante nem beszél durván,

noha elszomorodik a szíve, ha azokra a férfiakra

gondol, akik más férfiakra vágynak és oda szaladnak

– köztük imádott mestere, Brunetto Latini –,

ahol a pokol folyóinak morajló vizei

fakadnak, innen, messziről némának tűnnek,

mint döngicsélő méhraj a napon.

 

Perzselő-hámlasztó tüzekhez fordítják tekintetük

ezek a lehetséges szeretők, mereven bámulva a tűzesésbe,

hogy megpillanthassák a másikat,

ahogy férfi keresi a társát

az újhold arcának fényében.

 

Élesítve a látomást, Dante azt mondja, hogy ahogy

az ember próbálja befűzni a tűbe a cérnát,

úgy fűzik be más férfiak szemvillanásait

a tű szemén keresztül, melyet

a szerelem jelölt ki

az egyesülés számára, s ez nem könnyű feladat.

 

Csehy Zoltán fordítása