Ember és klíma kultúrtörténete




Lucian Boia Ember és klíma című kötete nemrég jelent meg magyar fordításban – Rostás Péter István fordítóval Serestély Zalán, a BBTE oktatója beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napokon a Vallásszabadság Házában augusztus 20-án. Rostást már régóta Lucian Boia könyvei fordítójaként ismerhetjük, ugyanakkor izgalmas vállalkozás volt ezt a kötetet 2021-ben megjelentetni a Koinónia kiadónál, hiszen egy 2005-ös eredeti megjelenésről beszélünk. Rostás elmondta, hogy a könyvet a 2020-as nehéz év alatt fordította, és a korlátozások miatt nem tudott eljutni könyvtárba, ezért Boia némelyik hivatkozását is ő maga fordította le.

 

Serestély átfogó képet vázolt fel a kötetről: tulajdonképpen a klíma kultúrtörténetét rakja össze, a klíma és az emberi kultúra tág értelmezési kísérlete. Alapállítása, hogy a klíma múltjának megragadása, a jelenben való elhelyezése és a jövő távlatai hozzáférhetetlenek, és normái csupán konstrukciók. Rostás kifejtette, hogy Boia humora és némely önellentmondása bevett reflexiós stílus, gondolkodási struktúra – öniróniája, saját magára való rákérdezése egyféle „jó értelemben vett stréberség”.

 

 

 

A 2005-ös kiadási év Serestély számára voltaképpen azt a kérdést vetette fel, hogy a klímáról csupán konstrukciókban, hozzáférhetetlenségről beszélni lehet-e (ez alapvetően egy inkább posztmodern hozzáállás), vagy az égető kérdések megválaszolása a jelenben sokkal inkább a konkrétumokra kell, hogy irányuljon? Boia nem kívánt még konkrét állást foglalni a kötet eredeti megjelenése idején, valójában inkább enyhén optimista hangnemet ütött meg, hiszen az ember mindenkori alkalmazkodóképességét jelölte meg állandóként. 2005-ben nem tűnt égetően fontosnak klímaválságról vagy -katasztrófáról beszélni.

 

A könyv kultúrtörténeti érdekességei elvezetnek bennünket az ókortól napjainkig. Például a görög és a római tudat számára csakis a mediterrán klíma volt az alapértelmezett, az akkori források teljesen adottnak veszik – például Ovidius a tomisi (mai Konstanca) tartózkodása idején nem győz negatívumokról beszélni az időjárást illetően, szélsőségesen nedvesnek és hidegnek írja le, akárha a mai Írországról beszélne. Olyan kérdések is fölmerülnek benne, hogy mi volt például az Özönvíz valójában, illetve miért gondolták az afrikai gyarmatosítók, hogy ha északnyugatra fekete bőrszínű embereket visznek, ők majd kifehérednek azon a vidéken, illetve fordítva – saját afrikai tartózkodásuk alatt majd befeketednek. A szovjet geokísérletek klímára való hatásai, az afrikai beltenger létrehozásának ötlete mind-mind az emberi furcsaságok, a hatalomvágy és a föld feletti uralom képzetét támasztják alá.

 

Boia leginkább angolszász, francia és elszórtan német forrásokból dolgozott. A jelenkori felmelegedésről szóló fejezet igencsak vékonyra sikerült, így Rostás és Serestély arról is beszélgettek, hogy vajon most mivel egészíthetné ki a szerző ezt a fejezetet. Lesz-e olyan, hogy mi is túl fogjuk élni, meg a klíma is? A választ nem biztos, hogy mi döntjük el.