Emléktelen idő




Bába István: Tükörpalló

 

Amikor belépett nem érzett

még semmit Az ütés csak később

valamennyivel a szív fölé

Nem találta különösebben

érdekesnek Az látszott hogy fér

fiből van első pillantásra

Úgy levőként s nem tolakodón

Amaz látta őt az ajtófény

keretébe belépni Démon

 

vagy angyal Felállt Bámulta De

nem gondolta hogy valaha is

köze lehet hozzá Ő nyújtott

kezet ahogy egy nőnek illik

Különösen ha amannál sok

kal fiatalabb Kézfogása

durván férfié volt és meleg

Milyen erős a keze gondolt

a Milyen keskeny a nő keze

 

gondolta Eszébe sem jutott

hogy hosszabban tartsa az övé

ben mint illenék vagy mint aki

titkos jelet akar adni Az

aurája körül bíbelőd

ött közben Zakó A trikóján

ott vöröslött a szíve Ott volt

még egy harmadik is Azután

ezek majd egyre többen lesznek

 

Kávét ivott Amaz reggeli

sört Másnapos A cappuccino

árt a fasznak dünnyögött De a

nőknek jól áll Nekik nem kell áll

niuk Jól elvolt a maga egy

ügyűségével Ha most fújna

a szél szállna a haja Ő az

kavargatta a kávéját a

kiről annyi rosszat mondanak

 

Nézte és nem félt tőle Mit árt

hat neki Kiegyensúlyozott

volt éppen Megingathatatlan

Ritkán ül trikót hordó zakós

férfiakkal egy kávéház mély

én Talál-e ez a szép préda

ebben a pernye szagú renget

egben magához nagyragadoz

ót És a verőerét nézte

 

Azt fogja átharapni ha el

jön az ideje Ami nem fog

eljönni Hogyan Semmi sem mut

atott e felé Bár még nem hang

zottak el az első szavak Val

akinek el kellene kezde

ni a beszélgetést Mit méreg

et Mit nézi a nyakamat Per

sze nem a mellemet nézi mert

 

azok nem elég nagyok De a

szememről azt mondják kimondott

an szépek A kávé párolgott

a sör hűvös harmatot vont poh

ár falára a műmárvány asz

talon A padló alatt halkan

neszezett az eltévedt vakond

A járatok sokfelé vezet

tek Építettek és romboltak

 

Amaz a tengert szerette Ő

a halkabb vizekre esküdött

Nem tudták a másik mennyire

fertőző Nem tudták egymást Nem

tudtak egymásról még semmit Mi

sodorta egy asztalhoz őket

A véletlen Vagy talán a har

madik akarása A vakond

már az ég járatain fúrta

 

magát a fény forrása felé

Még az aurájával volt el

foglalva Egyenes derékkal

ült A felsőteste hosszú és

kellő hosszúak a combjai

Szél ha fújna haja lobogna

A kávé kihűlt A sör fölmel

egedett Az eltelt időről

nem is maradt más emlékképük