Erdélyi Slam Poetry Bajnokság előválogatók a Nest szervezésében




Február 27-én, 20 órától startol Kolozsváron a Flying Circus-ban az idei év legelső slam poetry előválogatója. Az előválogatókon továbbjutó versenyzők a 2019-es Slam Poetry Bajnokságon mérkőzhetnek meg, ahol fény derül arra, hogy ki lesz Erdély legjobb slammere. 

 

A Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont a kolozsvári fordulót követően további három helyszínen tart előválogatókat. Az előválogatók mozzanatait a Nest Facebook és Instagram oldalán lesznek követhetők. Emellett a szervezők egy négyrészes úti beszámolóval is jelentkeznek, amelyben részletesebben tárgyalják a négy nap eseményeit. Az úti beszámolókban fény derül arra, hogy kik lesznek azok a versenyzők, akik döntőben is szerepelhetnek, emellett kiderül az is, hogy milyen főbb témákban hangzottak el szövegek. A szervezők véleménynyilvánítása sem maradhat majd el az összhangulatról és a turné közbeni történésekről.

 

A kolozsvári fordulót követően február 28-án, csütörtökön 19 órától a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club-ban, március 1-én, pénteken 19 órától a székelyudvarhelyi Felső G-ben és március 2-án, szombaton szintén, 19 órától a csíkszeredai Grundban. A versenyzőkből városonként 3 személyt juttat tovább a szakmai zsűri, kivételes esetekben pedig további egy helyet tartanak fent, annak a versenyzőnek, aki eredetiségével képes meggyőzni a bírákat.

 
Az eseményekről és a versenyzőket érintő szabályzatról bővebben:

 
KOLOZSVÁR – http://bit.ly/2tzIlV4

MAROSVÁSÁRHELY – http://bit.ly/2RCQXnm

SZÉKELYUDVARHELY – http://bit.ly/2XgibnU

CSÍKSZEREDA – http://bit.ly/2tCA82w