Értekező líra – Balla Zsófia kolozsvári könyvbemutatójáról




A Transindex könyvesték sorozata 2021 júliusában startolt: 16-án este hat órától Balla Zsófia szerzői estjén vehettek részt a kolozsvári érdeklődők. Az íróval Markó Béla beszélgetett a Tranzit Házban, melyet az esős idő dacára hamar megtöltött a közönség.

 

Markó szerint a tomboló járvány utáni időszakban könyvbemutatóból nincs sok, ezért a jelen eseményt lehetne a kolozsváriak találkozójaként is emlegetni, így a Balla Zsófiával való beszélgetést is a kolozsváriság témaköréhez szeretné hozzákapcsolni. Hozzátette, hogy bár ugyanazon korosztály tagjai, ő mindig „irigykedve olvasta” Balla szövegeit – a szerző korábbi debütje (1968) lehetővé tette, hogy Markó őt már jóval korábban olvassa (az ő indulása 1974-ben történt). Az irigykedő olvasás – tette hozzá – sosem rosszból fakadt, ugyanis az irigységet mérceként használta, hiszen arra ösztönözte, hogy ő maga is legalább olyan jó szövegeket írjon, mint kortársai.

 

 

 

Balla Zsófia viszonya a hazához, a haza fogalmához változó volt az idők során. Bár most se tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi a haza, Balla költészetében és esszéiben prominensen jelen van, hiszen ő kettős kisebbségből és emigrációs tapasztalatból beszél. Markó szerint ez rendkívül fontos, mert egy folyamatos válaszadási kísérlet az elmenésre – ez pedig azért végtelenül tisztességes, mert tele van dilemmával: Balla Zsófia írásművészete egy szabad küzdelem a szabadságért. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – idézik mindketten Tamási szavait, mivel olyan helyet, ahol fontos vagy, és számítanak rád, nagyon nehéz megteremteni. Markó ezért kiemelte Balla A vers hazája című esszéjének fontos mondatát, amely szerint „az író hazája az, ahol írni tud”.

 

Balla azt mondja, hogy tulajdonképpen az igazi haza az eltűnt Kolozsvár. Amikor az ember már nem otthon él, sokkal élesebben látja egykori otthonát, mert már nem nehezedik rá az a sok elvárás és ki nem mondható mondat, így az eltávolodás pontosabb képet formál. Írni akkor tud erről, amikor távol van, és ilyenkor kíméletlenül. Ha viszont itt van, „minden utcasarokhoz kötődik valami emlék”, és akkor lesz ez fájó, amikor meg akarná ezeket mutatni mindenkinek egyszerre. Ebből fakad Balla nemzedékének közösségi elkötelezettsége is. A szerző hozzáteszi, hogy számára nagyon tudatos lépés volt az, ahogy költészetében a másfajta térérzékelést, a globalitást használta, sokkal szürreálisabb képekkel dolgozott, és szabadabb képzettársításokat hozott létre. Az ilyen poétikai eszközök használata azért is vált gyakoribbá, mert a nemzedéke már tudott idegen nyelveket, és nem volt elzárkózva a világtól egy rövidebb ideig az autoriter rendszeren belül. Balla végül hozzátette, hogy hozzá a József Attila-i „szellem és szerelem” létmódja állt a legközelebb.

 

A szerző a témához illő verseiből olvasott/mondott fel, leginkább Az élet két fele. Versek 1965-2019 című kötetéből, illetve a című monumentális esszét A darázs fészke. Értekező líra című esszékötetéből. Mindkét kötet 2019-ben jelent meg a Kalligram kiadónál.