És kész




A Helikon szerkesztősége 1989-ben. December végén.

 

Mielőtt a jövő év szárnysuhogása hangkulisszát húzna az elmúlt év és közénk, az óév víg búcsúztatói közé – valamiféle számadásra készülhetnénk.

 

Hova jutott az emberiség, a könyvtárak, a könyv, az irodalom, szerzőkkel, szerkesztőkkel, műfordítókkal, terjesztői hálózatokkal, közösségi és egyéb, világhálós oldalakkal együtt?

 

Leülhetünk-e a hátsó ablak elé, kinézhetünk-e a képzeletbeli, tehát nagyon is valóságos kertre, tűzfalra (kinek mi jut) úgy, hogy közben békésen hátra is dőlhetünk egy pillanatra?

 

Petőfi talán pipára gyújtana, ha lehet még pipára gyújtani forradalmi hévvel, Vörösmarty és Hölderlin kóborolna gond és gondolat egymást építő labirintusában, a megfontolt prózaírók pedig, ki tudja, talán még az év utolsó napján is megírnák a napi penzumot, tíz-tizenöt sort, talán többet, miközben a szerkesztő, szépre és írásra egyaránt figyelve egy borosüveg megnyitásával foglalatoskodna éppen, mert a pezsgőnek még hűlni kell.

 

Ahogy ennek a vágtázós, magunk mögött hagyott évnek is, amely éppen lezárni igyekszik egy adott korszakot, mert három évtizede zajlott utoljára forradalom tájainkon.

 

Éppen ezért, az óévet búcsúztatva, talán az volna szép, jó és lendületes – kellőképpen irodalmi, ám életvidám is, ha kibontanánk a múlt és közelmúlt elraktározott kincseit. Szavakat, mondatokat, gesztusokat akár, amelyek túlmutatnak önmagukon, átsugároznak a következő három évtizeden is.

 

A Helikon fennállásának három évtizedében szép számmal találunk ilyen mondatokat, forradalmian klasszikusoktól a klasszikusan forradalmiakig. Ám, ha a forradalmiságnak számomra leginkább tetsző változatát keresem, itt, a véget érni készülő év még hátramaradt sávjain, most is Frank O’Hara mondatai jutnak eszembe:

 

 

„Nem vagyok festő, költő vagyok.

Miért? Azt hiszem, szívesebben

lennék festő, de nem vagyok az. És kész.”*

 

 

*Somlyó György fordítása. A Mért nem vagyok festő (Why I Am Not a Painter) című vers első sorai.