Éteri szerelem a nyers hús vidékén




Gyönyörű tájak, áttetsző finom bőrű emberek és a véres hús állandó jelenléte. Napfény, steril lakás, szőke, autisztikusan rendmániás, hallgatag fiatal nő: Mária. Átlagos, elvált, sértődékeny és kissé igénytelen ötvenes férfi. Valószínűleg gyermekbénulás óta tehetetlen kézzel: Endre. Ha van is vonzalom e két ember között, akkor az egyoldalú, nem gondolna senki arra, hogy ez egy „match made in heaven”. De Enyedi Ildikó Testről és Lélekről című filmje – amely időközben megkapta a Berlinalé Filmfesztiválon a fődíjat, az Arany Medvét, szinte 50 évvel Mészáros Márta Örökbefogadás című alkotásának díjazása után – igazából olyan, mint ahogy sokszor szeretnénk elképzelni az életet: megszokott mókuskerekünkbe (kinek ilyen, kinek olyan) belép egy megmagyarázhatatlan csoda, ami túlmegy a véletlen minden paraméterén és kilendít betonba öntött rutinjainkból, semmi sem lesz már a régi, mi pedig bizseregve izgulunk és várjuk, hogy mi fog történni ezután. És ez még csak nem is a szerelem.

 
 

 
Ha csak az Enyedi-film szüzséjét nézzük, egy szinte átlagos szerelmi filmet látunk, amelyben van egy kis csavar, ami mindent megbolondít. Egy természeti képekkel teletűzdelt álom, amelyben egy szarvas és egy ünő együtt töltik békés napjaikat – egy nyugodt, havas, gyönyörűen filmezett és ‚neszezett’ természetfilm képei lehetnének. Majd újra bekerülünk a mindennapokba: vár a húsgyár, a vidáman kávézó munkatársak és a leölés tudatától letargiás szarvasmarhák. Valóban ez az a tér, ahol elképzelhetetlen, hogy éteri csodák történjenek. Inkább olyan groteszk és komikus tettekkel szembesülünk, mint hogy eltűnik a fedeztetést elősegítő szer, és ez a rendőrségi nyomozáson túl pszichológiai állapotfelmérést is eredményez. De ezen a nyers húsos tájon mégis elkezd egy elképzelhetetlen szerelmi szál kibontakozni. A két főszereplő – akik teljesen más világlátással rendelkeznek – próbál közelebb kerülni egymáshoz: Endre türelmesen udvarol, a belbecsével semmi gond (mert ugye, azt gondolnánk, sztereotipikus módon, hogy szegénynek biztos nehezen megy az udvarlás, testi fogyatékossága miatt) hamarabb feladja a kapcsolat kiteljesedése iránti vágyát és inkább enged sértődésre hajlamos természetének. Mária viszont nem tudja, hogy miként fogadja ezt az érzelmi megnyilvánulást, amely keresztülhatol az oly féltett intim szféráján: teljesen tapasztalatlan mindenféle emberi érintés területén; továbbra is gyerekkori pszichológusához jár, és tanulási célból esténként gumimacit majszolgatva néz pornófilmeket, csak azért, hogy megértse, mit is jelent az érintés. A férfi inkább mohó, kissé már durva, prózai földi lény, míg a lány a maga kitartásával, légiességével, kevés beszédével és sajátos önfeláldozásával valódi „égi tünemény”.

 

De ahhoz, hogy a vágóhíd környékén ennyire kivételes karakterek tűnjenek fel, gondos szereplőválogatás is szükséges volt. A főszereplőt, az üzem gazdasági igazgatóját nem egy képzett színész, hanem Morcsányi Géza alakítja. Igen, a Magvető Kiadó előző igazgatója, aki a magyar kortárs szépirodalom talán legfontosabb és irányadó kiadójává tette a Magvetőt. Talán pont képzettségének hiánya adta szerepének ezt a természetes nyersességét és finom ingerültségét. Szerelmét Borbély Alexandra alakítja, a Katona József Színház színésznője, aki talán eddig még soha nem talált rá ennyire igazi szerepére: mindig kicsit eltűnt más szőke színésznők között, nem tudta megtalálni a hangját, mert inkább karakterszerepekbe bújtatták. Mindketten minimalista játékukkal mondják el a legtöbbet: minden pillantás, érintés, szájrándulás, hátralépés a helyén van. És minden egy csipetnyi melankóliát sugall.

 

A többi szereplő viszont a valódi, hús-vér élet: Nagy Ervin az üzem bikájának szerepét kapta, akiről azt gondolják, hogy minden nőt meg akar szerezni (és talán a fedeztetőszert is ő csente el), az igazgató, Schneider Zoltán alakításában, aki, bár szeretné feleségét a tűzhely mellett tudni, mindig meghunyászkodik előtte, csalfaságát is eltűri, igazi alantas hedonista típus testességében. De még a takarítónő, Békés Itala szerepében is egy igazi érzéki jelenséget látunk, aki idősebb korában is csak „arról” álmodik. Külön jelenség Mácsai Pál az elgondolkodó nyomozó szerepében, aki a fedeztetőpor eltűnése ügyén dolgozik, de szívesen elfogad egy kis vágóhídi ínyencfalatot, vagy Tenki Réka, aki a csinos pszichológusnő szerepében zavarodik egyre jobban bele a két egybevágó álom világába – és menekül is azonnal ebből a helyzetből, mivel nem talál rá magyarázatot.

 

A film csúcspontja is – a kiszámítható amerikai romkomokhoz hasonlóan – egy negatív, visszafordíthatatlannak tűnő pillanatban következik be: az emberi hús is felfeslik, folyik a vér, és még a szép szerelmetes dallamú főcímdal is eltorzul (mert beakad a lemezjátszó). A néző lélegzete pedig eláll, hiszen zsáneréből kiindulva a filmalkotás végéig szinte megjósolhatatlan, mi lesz a következő jelenetben. Lehet dráma is, de talán ennyire happy endre mégsem lehet számítani.

 

Igazából a részletekben rejlik a lényeg, ettől varázsolódik el a néző: ismerős életképek varázslatos új bevilágításban (munkahelyi kávézások rituáléja, esti vacsora a kínainál, morzsák az asztalon) elhitetik, hogy mindenki esetlen, de mégis mindenkivel történhet csoda, bármilyen groteszk és sivár az élet, ez a csoda valahogy bekövetkezik – és utána azzal a csodával kell együttélni. Enyedi Ildikó filmje több szinten, nagyon finom és érzékletesen kigondolt, már-már véletlennek vélhető szálakon vezeti keresztül nézőit. A természetfilmszerű fenségességből átvált a vágóhíd borzalmába. Szélesvásznon, premier plánban nézhetjük végig, miként ölnek le egy szarvasmarhát (a film végén felvillan viszont az a mondat, hogy az állatokat nem a film miatt ölték le, hanem egy amúgy is megtörtént aktust filmeztek le), hogyan folyik ki a vére, miközben vadon élő rokona le s fel száguldozhat vagy éppen békésen élhet párjával egy tó partján. Most ők, a vadak voltak a kiválasztottak, ezért élhették át a teljes szabadságot, amelyet sem az emberek, sem a levágásra ítélt állatok nap közben nem érezhetnek át. Kívánkozna ide további emberekre vonatkozó párhuzam, de minden néző megérzi ennek a sokkal szubtilisebb jelentését. A film azonban nem ér véget ebben a felhőtlen boldogságban, hanem látjuk a másnap reggelt is, ahol már az igazi élet és az összeszokás nehezségei is feltűnnek, pár asztalon hagyott kenyérmorzsa formájában.

 

 

 

Testről és lélekről, színes magyar film, 116 perc, 2017. Rendező és forgatókönyvíró: Enyedi Ildikó. Operatőr: Herbai Máté. Zene: Balázs Ádám. Vágó: Szalai Károly. Szereplők: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Nagy Ervin, Schneider Zoltán, Tenki Réka, Bata Éva, Jordán Tamás, Békés Itala, Járó Zsuzsanna, Mácsai Pál.