Évadnyitó Késelés Deres Kornéliával és Szabó Marcellel




Megállok a sarkon. Pestet is alig ismerem, nem még Budát. Utcatábla hiányában más jeleket keresek. Sárga, olvashatatlan cégér, alatta gyanús csapat. Cinkos összekacsintások, nemez ékszerek, lapos orrú bőrcipők. Ez lesz az. Szolgáltatóegység 3 in 1. Bőrös műhely, irodalmi szalon és poharazó egyben. Huszonhárom különböző szék. Öt ismerős arc. Kevés levegő, francia sanzonok.

 

Naivan, időben érkezem, de félórás késéssel kezdünk. Lassan telik meg a terem. Az irodalmi rendezvények azok az események, amikre társadalmilag elfogadott egyedül érkezni. A teremben százalékosan kimutatható a bajuszos férfiak aránya. Egyik oldalamon a sumer ékírás, a másikon az kollégisták evés-ivás arányának megtalálása a téma.

 
 

 
Felolvasással kezdünk. Szabó Marcell versei csak a pultosra nincsenek hatással, aki időről-időre félhangosan sóhajt egyet a háttérben. Nem tudni, hogy a szövegnek, a fogyasztásnak, vagy a hangosításnak szól ez. Deres Kornélia beszédhangja olyan, mint aki átmesélt egy éjszakát. Rekedtes, karakteres hangjához idén sokadjára van szerencsém. Kezdetben a Bábhasadásból, majd a Szőrapából olvas. Poharak pihennek az asztalon, a kezekben bontatlan sör áll a taps útjába.
 

Csete Soma a Telep Csoportról faggatja a felolvasókat. Az átlagéletkor huszonhét év körül lehet. Többen még olvasni sem tudtunk, mikor a csoport indult. A szerzők a virtuális publikációk térhódításáról beszélnek, illetve arról, hogy az irodalmi belépési pontok láthatósága hogyan változott az évek során. Csupa jó hír a pályakezdőknek. Több a lehetőség, nyitottabbak és elérhetőbbek a csatlakozási pontok.
 

A beszélgetés Szabó Marcell kötetmegjelenését követő csendre terelődik, illetve a Tandorival viselt párhuzamra. Egy kérdés is legalább másfél percig tart. Szóba kerül az elvi apolitikusság és nyelvi politikusság. Deres, ahogyan a Véneki és a Hajdúböszörményi táborokban tette, a családtörténetek felől közelíti meg a témát. A továbbörökített sémákról, a tanult tehetetlenségről beszél.

 
 

 

Ezt követően mindketten beszámolnak a műhelyvezetői tapasztalataikról. Deres Kornélia a JAK, Szabó Marcell a FISZ líraműhelyét vezeti. Bizakodók, nem érzik homogénnek a fiatalok hangját, a közösség jelentőségéről beszélnek. Egyértelművé teszik azonban, hogy nem egyszerű megtalálni azt a mezsgyét, amiben értékítéletet fogalmazhatunk meg, anélkül, hogy saját versnyelvünkhöz hasonlóvá formálnánk valaki más szövegét.
 

Szabó a versolvasási technikák továbbadásáról mesél, az önreflexió erősítéséről. Egy magabiztos eszköztárat szeretne a pályakezdőknek nyújtani, amivel egyaránt boldogulhatnak szerzőként és olvasóként is.

 
Kívánságkosár: Csete Soma rendhagyó módon verset kér. Elmosolyodunk. Kezd felszabadultabbá válni a hangulat. Egy-egy lélegzetvételnyi, mikrofonátadásnyi szünetben sörösdobozok cisszennek, a pultos is csak ritkán sóhajt.

 
A beszélgetés a Bábhasadás fülszövegével folytatódik, amiben Takács Zsuzsa Sylvia Plath-hez hasonlítja a szerzőt. Deres őszintén beszél az ebben rejlő marketinges felhajtóerőről, azonban hangsúlyozza, hogy a fülszöveg nem egy megoldókulcs.

 
 

 
Az est legszórakoztatóbb része, amikor a szerzőkkel zsúfolásig megtelt teremben az elképzelt olvasókról kezdünk beszélgetni. Feltűnnek az örökzöld kérdések: ki honnan érkezik az irodalomba, miként határozza meg a belépési pont, valamint az olvasmányélmények milyensége az irodalomszeretetet. Szó esik a mintaolvasóról. A kifejezés hallatán, mindig olyan érzésem támad, mint egy nagyon lányos pizsipartin, amikor a fő téma, hogy kinek mi az ideálja. Szerencsére ezen a szinten messze túlmutat a beszélgetés. A végső konklúzió, hogy nem szabad lenéznünk az olvasókat, ugyanakkor azt mondják, hogy ha a szöveg kevésbé érthető, a mintaközönség szelídebben éljenez.

 
A versírásról, mint a versolvasás lenyomatairól beszélnek. Az örömelvűség és az önmeglepetés kapcsán Deres Kornélia új könyvéről, az Emma és Elefántról mesél.

 
 

 
Ezt követően, a #metoo kampány kapcsán Deres az írószervezetek felelősségét és hatáskörét firtatja, a tudatosítás jelentőségéről és a születendő etikai kódexről beszél. Az estet a „szép, telepes” emlékek zárják, és a rendezvény kötetlen részében a háttérzene a szerzők kedvenceiből áll.

 
Térképpel a kezemben sétálok a félsötét utcákon és Szabó Marcell verssora jár a fejemben. „Egyetlenegy gyertyaláng sem világít a másik kárára”

 
Milyen igaz ez a budai közvilágításra is.
 
 
 
A fotókat Bokor Krisztián készítette.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter