„Ez csak egy vers, viselkedj természetesen”




 

Mi lehet nagyobb kihívás az első kötet megírásánál? A második. Dékány Dávid második lírakötete legalább annyira komplex, mint a számhalmaz, amelyhez a fülszöveg társítja. Túl leegyszerűsítő lenne azonban a Dolgok C-hezt egy absztrakt fogalomhoz kötni, azzal sarokba szorítanánk az egyébként is sarokba húzódó lírát. Hasonlóan a Darwin Motelhez (Libri, Budapest, 2015), a kötet összetett problémakészletet fog össze, összetett tudományos háttérből építkezik. Versbeszélője ismerős, már-már tipikus: az alacsony érzelmi intelligenciájúnak vélt, de annál részletérzékenyebb és receptívebb figura vallomásai korántsem szokványosak, elsősorban ez ad újszerű löketet a verseknek: a humántudományok nyelvi reflektáltságától kezdődően egészen a (meta)fizikai határokig nyúló ismeretekből merítkezik Dékány Dávid lírája.

 

Ami a kötet legmarkánsabb vonása, könnyen ellene fordul: a tudományos inspiráció sokszor tudálékoskodásnak tűnik. Ugyan a szerzői utójegyzetben hivatkozik pár forrásra, több vers kimeríti a formulát, a nagyobbrészt egyszavas, szikár címek a modorosság benyomását keltik. „Valaki olyanra van szükségem,/aki ismeri azt a szót, hogy feniletilamin [sic!]” – írja a szerző Semmi című versében, amely a Bármi, Valami és Minden című versekkel képez mikrociklust. Ehhez hasonlóan a Jegyzet című kísérletversben maga a versszöveg lövi le a „poént”: „Ez mar ugy nez ki mint egy vers / pedig csak jegyzetbe irok otleteket”. Értjük, de amiért a lírai figura okos, az olvasó nem lesz egyből buta. Sokkal jobban működik ez a fajta reflektáltság A buszon című versben („ez csak egy vers, viselkedj természetesen”), és bár a Jegyzetben túlcsapong a hosszú forma, A buszonban jól illenek a fokozatosan meggyúló sorok és szakaszok a versbéli feszültséghez.

 

Ezen a ponton vetkőzik ki a tudósból a költő: a kötet egyfajta József Attila-i szabad ötletek íven halad, mind regiszterében, mind utalásaiban. Legalábbis erre engednek asszociálni a Borderline, illetve a Töltés című versek („ha véletlenül elgázol a [teher]vonat, / mindenki azt fogja hinni,/hogy öngyilkos lettem”). Különösen a kötet záróverseiben érzékelhető az öngyilkosság-topika, kiemelkedően jók a Szülinap című vers zársorai: „Úgy akarok majd meghalni,/hogy az atomjaim egyszerűen elengedik egymást./Az így felszabaduló 12 deka káliumot dobjátok a folyóba, vegyek fel gömb alakot,/futkossak a víz felszínén, égjek el halványlila lánggal.”

 

Dékány Dávid láthatóan otthonos mind a tudományos, mind az irodalmi szférában: a Dolgok C-hez koherens darab, amelyet talán csak a (szándékoltnak remélt) modor vagy túlcsorduló tudományos tartalom tudna eltávolítani olvasójától.

 

 

Dékány Dávid: Dolgok C-hez. Jelenkor, Budapest, 2019.