Félelem és reszketés Észtországban




borito copy 10
 
2014 áprilisában a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Sofi Oksanen negyedik regénye magyar fordításban. A Finlandia-díjas Oksanen a kortárs finn irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Tisztogatás című regényét közel 40 nyelvre lefordították, illetve 2012-ben azonos címmel filmet is forgattak belőle. A Mikor eltűntek a galambok az írónő négykötetesre tervezett sorozatának harmadik darabja. A Sztálin tehenei, a Tisztogatás és a most megjelent mű Észtország második világháború alatti és utáni történelmét hivatott bemutatni leginkább női szemszögből. Oksanen célja herstoryt írni, vagyis a történelemírásban domináló maszkulin nézőpont mellé egy női szempontot teremteni, illetve a fél évszázadon keresztül elnyomás alatt levő Észtország történelmét bemutatni, az évtizedeken keresztül uralkodó szovjet diskurzus helyett az elnyomottak oldaláról.
 
Tematikájában a három mű szorosan kapcsolódik egymáshoz – nagyjából ugyanazt a periódust jelenítik meg –, azonban az egyes történelmi hitelességgel is rendelkező események nem azonos részletességgel jelenítődnek meg. Például a Sztálin teheneiben a szibériai munkatáborok körülményeiről találunk leírásokat, míg a Tisztogatásban csak a tényekkel szembesülünk, bizonyos szereplők deportálásával. Továbbá a Tisztogatás kulcsfontosságú jelenetei közé tartoznak a kihallgatásokról szóló részek, a másik két műben csak utalnak rá. Hasonlóan a Mikor eltűntek a galambokban részletezett náci megszállás időszaka egészen röviden jelenik meg a Tisztogatásban. Ezáltal mindhárom mű ismeretének függvényében az olvasó nagyobb háttértudással olvashatja az egyes regényeket, és a kevésbé részletezett események jelentőségét is jobban láthatja.
 
Azon túl, hogy az események Észtor­szágban játszódnak, mindhárom mű cselekménye jellemezhető néhány általánosabb fogalom kibontásával, mégpedig a hatalom–félelem, szégyen–nők szavak viszonyhálójával. A Sztálin teheneiben és a Tisztogatásban kétféle hatalommal találkozhatunk: a szovjet, kommunista és a nyugat-európai világgal, azok egyéneket meghatározó erejével. Ehhez képest a Mikor eltűntek a galambok Észtország náci megszállásának időszakát, illetve a szovjet tagköztársaság idejéből néhány évet mutat be. Egyrészt a különböző hatalmi rendszerek lehetséges-konkrét következményeivel szembesülünk, ugyanakkor általános síkra is helyezhetjük a hatalom kérdését mint örökké létező, az egyént befolyásoló és elnyomó tényezőt. Illetve, ennél konkrétabban a nőket kizsákmányoló és elnyomó hatalom általános érvényűsége jelenik meg az egyes művekben. Míg a hatalom eszközei és megnyilvánulási formái változnak a különböző történelmi korokban, ami állandó, az a félelem és a szégyenérzet, melyet a nőkben (és nem csak) keltenek. És ez a félelem alakítja tetteiket és gondolataikat, illetve a regények cselekményét.
 
A regények szerkezetére jellemző az idősíkok keverése, illetve az egyes fejezetek előtt megjelenik az évszám és a hely, a nagyobb részek mottóval vannak ellátva. A történelmi időben és térben való elhelyezés, valamint az észt történelem egyes eseményeinek a szerepeltetése révén a könyvek dokumentumjelleget kapnak. A Tisztogatás végén az egyes fiktív kihallgatásokról készült jelentéseket is olvashatjuk, a Mikor eltűntek a galambokban pedig az egyik szereplő – Edgar – Észtország német megszállásának idejéről írt könyvéből „választ” mottókat néhány részhez a szerző, megjelölve a kiadót és az évszámot is. A valóság látszatának növelésére szolgáló másik eszköz a naplóformátum alkalmazása. A Sztálin teheneiben Anna egyes szám első személyben elmondott történeteinek van naplójellege, a Tisztogatásban és a Mikor eltűntek a galambokban azonban konkrétan is megjelenik egy-egy szereplő naplója. Az előbbiben külön fejezetekben olvashatunk részleteket Hans naplójából, míg az utóbbi esetében Edgar olvas fel részleteket Roland naplójából és használja fel azokat készülő művéhez. Illetve néhány fejezetnek Roland az egyes szám első személyű elbeszélője. Külön érdekesség, hogy mindkét műben a független észt államért küzdő partizánok egyike ír naplót.
 
Az események már a bonyodalom megtörténte után indulnak, majd csak később derül fény a múltnak a kezdőpillanathoz vezető mozzanataira. A Mikor eltűntek a galambokban a két egymással váltakozó idősík a 40-es, illetve 60-as évek, melyek során három szereplő életének egymásba fonódó szálain keresztül fejtődik ki a cselekmény. A főszereplők az észt függetlenségért küzdő Roland, unokaöccse, Edgar és felesége, Juudit. A náci megszállás ideje alatt Edgar beférkőzik a németek köreibe, a németek bukása után pedig a kommunizmus híveként tünteti fel magát. Juudittal kötött házassága már a kezdetektől fogva boldogtalan, mely frusztrációt és szégyenérzetet kelt a nőben. Ehhez adódik hozzá a háborús szituáció és a diktatúrák okozta félelem, az állandó rettegés.
 
Juudit szintén hasznára próbálja fordítani a németek bejövetelét, bár teljesen más célokkal: szerelemre vágyik. A névválasztás és a további események által a bibliai Judit karakterével kapcsolódik össze a főszereplő jelleme. Az idősíkváltások és kihagyások révén egészen a könyv végéig homály, hogy mi is történhetett a 40-es években, ami befolyásolta a 60-as évek eseményeit. Az utolsó néhány oldalon derül fény egy lényeges dologra, melynek segítségével és a korábbi utalásokból az olvasó valamelyest összerakhatja a képet.
 
Mindhárom könyv címe több szempontból értelmezhető, és valahogyan egy-egy állatmotívumhoz köthető, most azonban csak az utolsó kötetre térek ki bővebben. A könyv legvégén, miután Edgar befejezi irományát és Juuditot intézetbe küldi, a városban sétálgat, amikor „a bokrokról felröppent egy galambraj, feléjük fordult, de nem látott semmit, az ég túlságosan fehérlett”. Tehát konkrétan eltűntek a galambok Edgar szeme elől. A galamb motívumához már önmagában a kiszolgáltatottság, a védtelenség fogalmát asszociálhatjuk, illetve a női princípium képviselőjeként a béke jelképeként gondolunk rá. Így már adódik is a megfejtés: Edgar, azaz a hatalom felülkerekedése következtében megtörnek a védtelen és kiszolgáltatott nők, eltűnik a béke (ha valaha is létezett egyáltalán). Ehhez hozzáadódik, hogy a galamb és a madár mint fenntartott metaforák jelennek meg a mű egészében. Roland folyamatosan kis madárként látja Juuditot: „Juudit olyannak tűnt, mint egy szárnyaszegett madár az ember tenyerében”. Továbbá a németek egyik kedvelt eledele a galambhús, melyet maga Juudit is megtanul mesterien elkészíteni…
 
Oksanen történetalakítása rendkívül izgalmas, az idősíkváltások, bizonyos epizódok elhallgatása és az apró előre- és visszautalások révén az olvasó igazi nyomozóvá válik, folyamatosan rakosgatnia kell a képet, találgatni, kapcsolatokat teremteni az egyes események között. Stílusa lecsupaszított és egyszerű, mégis lírai. A félelem reszkető és rezignált prózája ez a három mű.
 
Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok. Scolar Kiadó, 2014. Fordí­totta Bába Laura.