Félrenyelt gleccservíz és Isten vállainak hajlata – Simon Márton és Terék Anna estjéről




A Helikon estek sorozatában Simon Mártont és Terék Annát láttuk vendégül Kolozsváron, akiket Horváth Benji kérdezett. Terék Annának legutóbb 2017-ben jelent meg kötete a Forum–Kalligram együttműködésében Halott nők címmel, Simon Márton viszont legújabb kötetét, a Rókák esküvőjét hozta el, amely az idén jelent meg a Jelenkor kiadó gondozásában.

 
 

 
November 5-én a Bulgakov emeleti termében ülök nyolcvanadmagammal, a levegőt szinte vágni lehet, a terem zsúfolásig tele – a földön is ülnek. Az est hőse Sebi, a pincér, aki hihetetlen odafigyeléssel szolgálja ki az embereket folyamatosan.

 
Simon Márton számára az alkotási folyamat úgy zajlott, hogy időnként „rákattant” egy versformára, abból sokat megírt, majd a háromnegyedét kidobta, aztán újrakezdte egy másféle szövegtípussal. Jelen kötetben mégis a természetesség és a kiegyensúlyozottság a vezérelv, az egyenes beszédből a vallomásosságig mindenfélét kapunk – a kísérletezező, darabos szövegektől a prózaversekig. Szerkesztőjével, Dunajcsik Mátyással sokat vitatkozott, viszont ha akarna, sem tudna most már ennél jobb verseskötetet felmutatni az olvasóközönségnek – magyarán: elégedett a munkával. Terék Anna a Halott nőkből olvas fel. Versei zsinórszerűek, erőteljes képekkel dolgoznak, a brutalitást súrolva, ám kiváló érzékenységgel. Eleinte nem akart olyan kötetet írni, amelyben konceptté állnak össze a versek, viszont rá kellett jönnie, hogy csak ez sikerült. A halott nők alakjai és megírt sorsuk hallomásokból, saját elképzelésből, megtörtént esetekből és saját gondolatokból, félelmekből épülnek fel. A kötet szerkesztése során sokszor felismerte önmagát vagy családját a szövegekben. Simon Márton hozzáteszi, hogy ő sem tartja célszerűnek, ha naplószerűen olvassák a szövegeit – nem a szó szerintiség, hanem a sajáttá tevés a tétje a versnek. Terék azt vallja, hogy az ember letisztítja, de folyton föl is ismeri önmagát az írásban, ezt leginkább a drámaírás során tapasztalta, a szereplők megépítésekor.

 
 

 
Horváth Benjit az utóbbi időben az foglalkoztatja, hogy vajon szerzőtársai boldogok vagy szomorúak versírás közben. Erre a kérdésre nehéz egyértelmű választ adni, ugyanis más érzés társul a szerkesztési/javítási folyamatokhoz, mint a nyers szöveghez. Az utóbbihoz inkább rövid eufória passzolna, míg a az előbbihez valamiféle kiüresedés, semlegesség. Terék Anna a flow-élményhez hasonlítja – amit pszichológusként szívesen említ –, a kíváncsisághoz, hogy mi marad a szövegből. Simon Márton egy krakkói ösztöndíj során írta meg a kötetet, de a munka során nem érezte túl jól magát.

 
 

 
Horváth még egy-egy specifikus kérdést is föltett a meghívottaknak. Megtudhattuk, hogy Terék Anna hogyan találta meg az otthonosság érzését Budapesten, miután egy sikertelen hazaköltözés után nem tudta feldolgozni otthon a gyászt, milyen az, amikor megtörik a jég, megszűnik a furcsa utálat és számonkérés a határon túliak és a Magyarországon élők között. Simon Márton pedig a japán kultúra hatásairól mesélt (a rókák esküvője például egy megmagyarázhatatlan, ám az embert csodálattal eltöltő lidércfény-jelenséget jelenti a japánoknál). Már több mint harminc, eredetiből fordított japán verset olvashatunk munkája nyomán, amihez rengeteg erőfeszítés, munka és új műveltség kidolgozása szükséges.

 
 

 
Az est sikere olyan nagy volt, hogy az emeleti teremben többen voltunk, mint a lent összegyűlt kocsmakvíz-játékosok. A szerzők ezután dedikáltak a kígyózó olvasó-sornak.

 

 
 

A képeket Mărcuțiu-Rácz Dóra készítette.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter