Declarație pe proprie răspundere




 

eu, fischer botond, declar pe proprie răspundere

 

hogy én vagyok fischer botond, a rák jegyében születtem, és a legnagyobb félelmem az            
            elrákosodás kínja, a fizikai fájdalom, lám nincs tetoválásom se, az aszcendensem
            Allen Ginsberg

 

hogy all cops are bastards, kijárásitilalomfétis lesz az, ami annó a szobafogság, a szabadság
            büdös klisé, az egyenlőség lumpenmatematika, a testvériség ezredvégtagú vérző tabu

 

hogy szorongásos depressziós vagyok, és nincsenek traumáim, amivel igazolhatnám ezt, és
            irigylem a bipolárisokat, mert vannak mániás időszakaik

 

hogy őshonos kisebbségi prózaírónak születtem, és el akarom lopni a verset

 

hogy nem tudom, hogy kell élni, hogy hány dózis jambus a metamorfózis a Tábor hegyen, és
            baszhatom, mert az alanyi líra halott

 

hogy nem én vagyok fischer botond, legalábbis hosszú évek óta ezen kínlódom, hogy ne
            legyek, meditáció és pszilocibin, LSD és orgazmus, mindegy, tényleg dolgozom rajta

 

hogy kávéscsészeszemű terror az ébredés, melegházhatású gázokat izzadok

 

hogy nem tudok sírni, nem is fáj, csak kesergek a kereszten, nincsenek tesztek, nincs            
            mintavétel, csak valami minthajóga jéghideg szegekkel

 

hogy nem, nem tudok felmutatni bár egy igazán alkoholista, igazán agresszív apát se, pedig
            abból aztán van mifelénk dögivel

 

bármit bevallok, bármit, csak adjatok valami drogot

 

vesztegzárelvonás, a határok lezárva, nem lehet hozzájutni

 

én terjesztem a koronavírust

 

sőt

 

én vagyok a koronavírus, ezt is elismerem, csak egy pillanatra engedjetek ki a levegőre,
            engedjetek oda a lélegeztetőgéphez, egy szippantásnyi füvet, egy deci vodkát, valamit,
            perverz szexet, buddhista szövegeket, mindegy, politoxikomán vagyok

 

bevallom, hogy én ettem meg azt a nyers denevért, félek a rágcsálóktól, és ezek még repülnek
            is, nagyapám úgy mondta, hogy pocegér, én vagyok a nyersen megevett pocegér is,
            csak adjatok valamit

 

(nyolcévesen a járványkórházban voltam két hetet, hepatitis A, sárgaság, nagyapám úgy mondta, anyám nélkül, mindenki nélkül, rettegtem, reggel vénaszúrással ébresztettek, nemigen várták meg, hogy magamtól felébredjek, a többi beteg gyermekkel a verekedő patkányokat néztük a kórházudvaron, nekem ez is elég jó trauma, a világnak nem, de a rágcsálóktól irtózom)

 

bevallom, hogy nem gyűjtöttem szelektíven a szemetet, furikáztam az euro II-es autómmal,
            just for fun, a múltkor pedig műanyagszatyrot kértem a szupermarketben (nem a
            piacon!), mert nem fért be a sok sör meg tömény a vászonszatyorba

 

hogy nem csak maszturbálni, de magamat sajnálni is naponta szoktam, és jól esik, annyira jól
            esik

 

és bevallom persze, hogy el akarom lopni Erdélyt

 

bevallom, hogy nem igaz, hogy az öngyilkosság gyávaság, hogy Cobain gyávának tartotta
            magát az öngyilkossághoz, hogy a gyávaság ment meg milliókat

 

bevallom, hogy megijeszt Jung, megijeszt a szinkronicitás, hogy Kaffka Margit harmincnyolc
            éves volt, mikor belehalt a spanyolnáthába, és én is épp harmincnyolc vagyok, a kisfia
            rá egy napra halt meg, az én kisfiam állítólag nem veszélyeztetett, elbaszott egy karma
            lenne

 

bevallom a kétrét görnyedt félpillanatot, mikor a sebesre mosott kezed bőre szétolvadt a
            vágyaim torkolattüzében, 2020. májusának csernobilnosztalgiájában

 

bevallom, hogy felelősséggel tartozom érted, aki ezt olvasod, és szégyellem magam a DNS-
            em kudarcáért, egy pohár sör mellett alattomosan átírom a genomod