FISZ-tábor, Szokolya, 4. nap




Hajlamosak vagyunk minden több napon át tartó esemény végét egyféle fokozódó és kitörő fináléként értelmezni. Jelentem, ez másképp történt: átfolytunk. Ezt az átfolyást pedig vegyük a legtermészetesebb dolognak. Épp kezdtük rutinszerűen bírni a napok feszített tempóját, épp csak felfedeztük a néhány, korábban ismeretlen arcban a mindig is ismert vonásokat, mikor a vasárnapi reggelinél búcsúzkodó túrazsákok lepték el látómezőnket, és egyértelművé vált: vége. De kezdjük inkább a szombat reggellel.

 
 

 
Délelőtt bemutatkozott a PesText. A szeptember 24-28 közötti esemény célja a világirodalmat olyan budapesti, városi terekbe helyezni, ahol akár váratlanul is belefuthatnak a járókelők, ezzel is jelezve az irodalmi történések spontaneitását, rugalmasságát és az ebben rejlő gazdagságot. Továbbá ez a fordítók és fordítás eseménye is, amikor végre ez a sokrétű kihívás a figyelem középpontjába kerül. A meghívottak főleg a szomszédos országokból érkeznek majd, akikről lehet, hogy még nem is hallottunk, eközben sikeres írók, költők. A PesText tehát a minket körülvevő kulturális térre is érzékeny, és szeretné a résztvevők érzékenységét is finomítani. A közösségi média felületein is érdemes követni a fesztivált, ahol pályázatukról, a felolvasásokba való bekapcsolódásról és a készülő kétnyelvű kiadványról is lehet olvasni. A beszélgetésben Varga Betti, Kellermann Viktória, Horváth Viktor, Górász Péter és Zelei Dávid vettek részt.

 
 

 

A műhelymunkák a korábbi napok intenzitásához hasonlóan folytatódtak, az egyetlen különbséget talán a beszélgetésekbe beékelődő szavak jelentették: majd otthon, máskor, legközelebb, mikor majd találkozunk. A elkövetkező napokban az online ismerőseink listája is megugrik majd egy kicsit.

 

A FISZ-tábor utolsó nagy beszélgetése Háy Jánossal folyt, az írót Varga Betti kérdezte. Bepillantást nyerhettünk egy sajátos alkotó motivációiba, a művészi megnyilvánulásait szervező tapasztalati módokba. A javarészt fiatal hallgatóságot figyelembe véve, nagy hangsúlyt fektetett a hangkeresés, önvizsgálat témájára. Háy szerint az írónak is, mint minden művésznek, folyamatosan kutatnia kell azután a meghatározhatatlan valami után, amitől a szövegek, színdarabok képesek működni, életben maradni. Ez a gesztus pedig a művészi figyelem örökös továbblendítője, akkor is, ha tudjuk, soha nem jöhetünk rá a titokra.

 

 

 

A beszélgetés egy másik központi fogalma az esendőség volt, mint az ember örökös készsége a bukásra, ami lehetővé teszi az egymással való kommunikációt. A szerző folyamatos áthelyeződésekben értelmezi önmagát, ami ismétlődő integrálódást feltételez. Ennek a hitelességéhez (is) elengedhetetlen az önvizsgálat, talán ez jelölhető ki Háy egyik mantrájaként. Bevallása szerint magával szemben határozottan fogalmaz, mert csak így találhatja meg mindenki valódi pozícióját. Íróként egy ehhez szükséges lépés volt a kortárs irodalomban való elmélyülés is, ahol akkor is törekedni kell a megértésre, ha nem minden váltja ki tetszésünket – így a tagadás irányából határozhatjuk meg önmagunkat.

 

A Varga Betti által írói nyelvváltásnak nevezett folyamatot Háy nem tudatos újrapozicionálásnak tartja, hanem inkább nyelvi és poétikai kényszernek. Ez a változás pillanatában, az érvényesség megőrzésének hitében történik, mintegy belső ellenőrzés nélkül. Annyiban talán választhat az alkotó, hogy belemerevedik egy írói szerepbe, elvesztve hitelességét, vagy továbbhalad, utat ad saját történéseinek.

 

Háy János nem egyedül jött, vele utazott új könyve, a Kik vagytok ti?, mely a szakmai körökben nagy felháborodást keltett. A szerző a beszélgetésben szűkszavúan beszélt a friss kiadványról. Vakmerőségnek látja így visszatekintve ezt a vállalkozást, aminek nagyságát nem mérte fel előre. Összefoglalása szerint az Újraélesztő könyv (alcím) a magyar irodalom nagy alakjainak egy szubjektív, rövidített listáját demitizálja, és teszi újra élőszerűvé. A könyv recepciójára, ennek lehetséges miértjére nem tért ki a beszélgetés, de közvetett válaszként is szolgált az, mikor a szerző a polgári értelemben vett siker jelentéktelenségével kapcsolatban szólalt meg. Zárásképp Háy János a hallgatóság kérdéseire válaszolt.

 

A tábor utolsó könyvbemutatóján Sárkány Tímea kérdezte Fischer Botondot Tavasz lesz, Corina című novelláskötetéről. A szerző szerint mindegyik elbeszélés a történetek mesélhetetlenségére és a próbálkozások végtelenjére mutat rá. Végül a címadó novellát olvasták fel közösen.

 
 

 

A tábort záró Szövegpokol (ahol szerencsére nem csak a legbátrabbak olvastak fel, hanem szinte az összes FISZ-táboros) éjszakába nyúlt, de mindenkinek maradt annyi ideje, hogy a habzó söröket emelgetve gratuláljon a szerinte legjobb szövegek gazdáinak, és hogy táncoljon még egy utolsót a finomvegyes setlist zenéire. Eztán már tényleg csak a reggeli megállapítás következett, a tábor finom folyása saját történeteink medrébe terelődött. Mást nem is nagyon tehetünk, minthogy hálás fáradtsággal nyugtázunk mindent. Szokolya, Királyrét, jövőre is… szorong a lilás ég (akinek nem inge, az nem volt ott).