Foglalkozása: Robinson




Home office Utunkkal.

 

 

Home office üzemmódra váltott már jó egy hete a Helikon is. Aki próbált már négy fal közé zárva gyerekek mellett dolgozni, az tudja, a hatékonyság nem a legmegfelelőbb szó az ilyen munkára. De a kezdeti napok páni félelme és káosza után már kibontakozni látszik valamiféle rendszere a napoknak. Már nem minden nap hétvége. Már nem kérdezzük egymástól, milyen nap van ma. Már tudom, a nap melyik szakában lenne esélyem dolgozni. Már nem olvasok híreket, csak átszaladom őket reggeliben. Most nagyon örülök, hogy vagy másfél éve önkéntesen száműztem magam a Facebookról (még akkor is, ha ezzel egyesek szerint kiírtam magam a létezők sorából), nem jön szembe nyakra-főre a koronavírus mémben, rém- és álhírben, dalban, versben. Bőven elég, ha tudom, hogy itt van, akárhányszor kilépek a házból vásárolni.

 

Helikont korrektúrázom, remélve, ez a lap még eljut az olvasókhoz. Két nap alatt sikerül is elolvasnom a 24 oldalt. Én vagyok minden lapszám első olvasója. Nem nagy dicsőség, tudom, de ebben a Robinson-létmódban ez is több a semminél. Nemrég – még a békebeli időkben – az Utunk 1966-os kritikavitáját olvastam. Láng Gusztáv, Kántor Lajos, Szilágyi Júlia, Szőcs István, Páskándi Géza, Földes László – hogy csak az ismertebbeket említsem – arról vitáztak, mi és milyen a (jó) kritika, ki a jó kritikus? Mennyire engedhet teret a szubjektivitásnak, a kritika minősége függ-e az irodalom minőségétől, s szabad-e egy írónak belehalnia a negatív kritikába? Azt hiszem, Szőcs az, aki azt állítja, a nyomtatásban megjelent kritikának nincs közvetlen hatása, legfennebb csak a szerző hangulatára van következménye. Az igazi kritikus, aki kevésbé látható, de akinek ítélete döntő jelentőségű, nem más, mint a szerkesztő. Mert ő dönti el, mi és milyen formában kerül be a lapba, hogy egy szerző mennyit módosít a szövegén. Érdekes e szerint a vélemény szerint, kissé távolságot tartva újrapörgetni a lapot. Ki kerül egymás mellé, kit/mit közöl Benji a Pavilonban, miről/kiről közlünk színház-, film- és könyvkritikát. (Jó lenne újra feléleszteni az Utunk levélváltásrovatát, ebből a szerkesztő-kritikusi létformáról talán közvetlenebb formában is tájékoztathatnánk.) A kritika szellemi önarckép is, írja Láng Gusztáv, minden kritika Robinson-napló: egy könyv lakatlan szigetén tett impresszionisztikus utazás. A Helikon ilyen értelemben tehát megannyi útra hívás, s felfedezéseink bátorságvágya, döntéseink/ízlésvilágunk határai adják a lap szellemi önarcképét.

 

Amikor a Láng-szöveget olvastam, magam sem sejtettem, két-három hét múlva szó szerint is Robinson-naplót fogok írni. Bezártságomat enyhítendő, esténként webkamerákon keresztül bekukkantok Európa nagyvárosaiba, megnézni a kiürült Óváros teret Prágában, a magányos Trevi kutat Rómában. Van valami hátborzongató és fenséges a Szent Márk tér most teljes monumentalitásában kitárulkozó muzeális jellegében, az elnéptelenedő Európában. Többszörös Robinsonként azonban nem bánnám, ha jönne végre egy hajó…