Fölhabzott a pacal, mint egy nagyregény – Cserna-Szabó András a PulzArton




Úgy tűnik, az idei PulzArt fesztiválon a szervezők nagy hangsúlyt fektettek az irodalom és gasztronómia találkozási pontjainak felkutatására. Szeptember 22-én, vasárnap Cserna-Szabó András íróval, szerkesztővel beszélgetett Szonda Szabolcs, ebédidő után nem sokkal, miközben a színpadon mellettük már javában készült a milánói pacal.

 
 

 

Egy átfogó portrébeszélgetés Cserna-Szabó Andrással nem sűríthető bele egy órába – jelentette ki az elején Szonda Szabolcs az író sokrétű irodalmi és szöveggondozói munkásságára hivatkozva. A meghívott ezzel szemben úgy gondolta, hogy annyira sokszínűnek nem nevezhető a munkássága. Saját bevallása szerint ő alapvetően novellista, és tulajdonképpen minden más, amit amellett csinál, az melléktermék. A Szíved helyén épül már a Halálcsillag és Az abbé a fejével játszik is csak regényparódiák, amik azért születhettek meg, hogy már nem hisz az összefüggő nagy történetekben, amik csak úgy hömpölyögnek előre. A regényben szerinte vannak hátvéd, kapus fejezetek, és valahol vannak gól-fejezetek is. Ezzel szemben a novellában egyetlen egy felesleges mondat nincsen, ott csak gólok vannak. Másrészt szerinte a valóság a regénybeli valóságnál sokkal mozaikszerűbb, és a történelem is egy ehhez hasonló, nem logikus rendszer.

 

 

 

Szereplők céltalan jövés-menése – hangzott el egy adott ponton az Abbéról, ami az író szerint egy jó meghatározás. Hiszen magát az életet és a történelmet is egy látszólag céltalan jövés-menésnek látja, amiben vannak szereplők, akik csak egyszer tűnnek fel, vannak, akik időről-időre, míg vannak olyanok is, akik folyamatosan jelen vannak. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az irodalom is egy „visszafelé magyarázás”, hiszen tulajdonképpen történeti mederbe tereljük azokat a történéseket, amelyek valójában különállók, de mi azért mindennek megtaláljuk az okát. Logikus, bevált történeti szerkezetekbe szerkesztjük a múltat, és így azt gondoljuk, hogy az is értelmet nyer, aminek tulajdonképpen nincs értelme. Pedig szerinte sokkal nagyobb káosz uralkodik.

 

Cserna-Szabó András szerint túl sokat gondolunk úgy az életről, mind az irodalomról. Utóbbiról például azt hisszük, hogy szép. „Rosszul vagyok ettől a szótól, hogy szépirodalom” – jelentette ki. Úgy látja, az emberek még mindig azt hiszik, a leírt szó más, annak szép kell lennie. Pedig mikor ő leírt egy csúnya szót, akkor az édesanyja egyenesen rosszul volt. Sőt, mikor 24 éves volt és Esterházy olvasta fel az egyik novelláját, akkor rögtön utána az édesanyja leszögezte az írónak, hogy ezt a sok csúnya szót nem ő tanította neki.  De azt is felidézte, hogy egyszer karácsonyra a szüleitől egy iratmegsemmisítő gépet kapott.

 

 

 

Magát posztmodern szerzőnek látja, aki annyiban Kelet-európai, hogy kicsit nagyon szentesi, egy kicsit kolozsvári, alapvetően pedig budapesti. De ezek között fellelhető a kapcsolódási pont, jelentette ki. Majd azt is elmondta, hogy íróként jelentős mértékben merít a valóságból, de szerinte nem ettől lesz jobb egy próza. Nem attól lesz hihető egy irodalmi történet, hogy az valóban megtörtént.

 

Hihetetlenül hálátlan szerepnek tartja író-olvasó találkozók során, hogy az alkotó egy színpadra kiülve kénytelen magyarázni saját írásait. Szerinte ez mindig gyanút kelt, ezért is szeret ő jobban főzni. Magát nagyon egyszerű embernek vallja, akinek különösen nagy boldogságot jelent például egy pacal is. És nekünk is különösen nagy boldogságot jelentett, hogy a beszélgetés végére elkészült a milánói pacal, ami igazáán finomra sikerült. De jó ebédhez szól a nóta alapon azért még meghallgattuk az író felnőtteknek szóló meséjét, amiben Micimackó sem a mézet nem szerette, sem a sztereotípiákat, csak a malac(ka)pecsenyét.