Gettó Faust




egy kamasz meg a sírás

várnak egy megállóban

mint alvó szegek a hideg

homokban

 

három napot, és kékre

dagadt hús érkezik

be van csomagolva

szája levegőtlenre tömve.

 

lábai nőnek és járni kezd

védekezni, mert sok az

előhívópor még sincs

lenyomat.

kezei nőnek, könnyeket

törül, félelmet és halálszagot

 

mert a húsnak mindig volt

szíve, mindig volt neve

és tudott félni

és nem tudott emlékezni

csak azóta emlékszik

mióta visszaváltott

vörösre – a rendszer

rendszertelensége.

 

mert a húsnak mindig van

neve, van szíve. tud imádkozni

félni, dolgozni. adót tud leírni

a keresetéből. eltartja a trehány

testet, ami nem figyel csak sok

előhívóport küld, megoldást

nem. harminc napos lejárati

időt, pedig a hús nem bankhitel

 

ennek a húsnak neve lesz

és szíve, vérkeringése.

ez a hús halhatatlan, mint

egy kamasz Jézus, vagy a

kutyák, akik az állomásokon

laknak és már megszokták

a mozdonyok szagát.

 

két kamasz ül az ágyon

és tudják, hogy a hús, akinek

neve, keringése, szíve van

három napig kómában járt

tudják, hogy negyednap anya

és tudják, az anya szerette őket

az összes túlórájával együtt.