Güllen – Kolozsvár, Kolozsvár – Güllen! Beszállás!




Stief Magda és Biró József. Fotó: Biró István

Stief Magda és Biró József. Fotó: Biró István


 
Güllen városának színe-java az állomáson keresztülszáguldó vonatokat lesi. Ez egyetlen szórakozásuk, amióta bezárt a Napsugár Kohó, tönkrement a Bockmann-gyár és felszámolták a Wagner-műveket. A hajdan forgalmas állomáson már csak két személyvonat áll meg, s a városiak számítása szerint ezek közül valamelyiken érkezik Claire Zachanassian (Stief Magda), a Güllenből elszármazott multimilliomos öreg hölgy. Érkeznie kell, és ha már itt lesz, fiatalkori szeretője, Alfred Ill (Orbán Attila) kellene rábírja: mentse meg a csődbe jutott várost.
 
A fenti helyzettel indul a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása. Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiáját Tompa Gábor állította színre. A színház vezetője legutóbb 2012-ben rendezett az általa igazgatott színházban, így az előadást a szokásosnál jóval nagyobb sajtóérdeklődés övezte. A bemutatót megelőző közlemények és interjúk bőven ellátták magyarázatokkal a leendő nézőket, ám szerencsére – akárcsak az öreg hölgy gülleni látogatása során – nem alakult minden az előzetes elvárások és híresztelések szerint.
 
Az egykori Klara Wascher valóban megérkezik szülővárosába, segítségét is felajánlja a Polgármesternek (Bogdán Zsolt), ám célja nem a városka megmentése. Személyes, Güllen és Alfred Ill elleni bosszúját beteljesíteni érkezett, rövidesen pedig kiderül, hogy amit a fejébe vett, azt megvalósítja.
 
Az előadás díszlete a játékteret határoló három falra festett, a Güllent körülölelő és elszigetelő hegyekből, a falakon nyíló ajtókból és ablakokból, a nézőkkel szembeni falra szerelt erkélyből, valamint a proszcéniumot borító műfű szőnyegből áll. Az ablakok önmagukba forduló szemekként nyílnak a falakra festett hegyekből a falakra festett hegyekre. Ha valamelyik gülleni meg is próbálna kinézni rajtuk, csak saját bezártságában mélyülhetne el. Ezen a tájon robog keresztül időről időre – például Claire érkezése előtt – egy miniatűr vonat. A színpadon álló szereplőkhöz képest igen apró. Bizonyára távolról látják csak. Távolról érkezik az öreg hölgy is. Fekete öltönyös főkomornyikja (Bíró József), hetedik férje (Kántor Melinda) valamint hordárai, Roby (Marosán Csaba) és Toby (Balla Szabolcs) kíséretében vonul át a Kolozsvári Állami Magyar Színház nézőterén, aztán végiglépked a színpadra vezető lépcsőn, és be is toppan Güllenbe.
 
Kisvártatva két vak férfi (Dimény Áron és Fogarasi Alpár) érkezik. Az öreg hölgy nyomában járnak, megjelenésük a helyi Rendőrben (Keresztes Sándor) aggodalmat kelt – nem alaptalanul. Mert nem csak megvakításuk és kiherélésük történetéről, hanem Alfred Ill Klara Wascher ellen elkövetett bűnéről is tudomást szerzünk. Eddigre az öreg hölgy is előáll ajánlatával: egymilliárdot ad a városnak Alfred Ill életéért.
 
A kettősségek végigkísérik az előadást. Nem ismer valaki egy házat amelyet az apja épített? – kérdi az előadás elején a Polgármester, de az egyetlen építmény, ami az öreg hölgy apjának építészkedése nyomán megmaradt, a hivatal wc-je. Egyszer krumplit lopott egy szegény özvegyasszony részére – meséli Ill, de később maga Claire világosítja fel a városiakat: nem jótékonysági hajlama vezette, hanem a vágy, hogy a krumpliért cserébe végre az erdő és a pajta helyett az özvegy ágyában lehessenek Illel egymáséi. Bár Güllenben csak személyvonatok állnak meg, Claire gyorssal érkezik. Az állomáson meghúzza a vészféket, és amikor ezt szemére hányja a vasutas, nyeglén közli: Mindig meg szoktam húzni. A vonat tovább halad, de Güllen behúzott vészfékkel marad, amíg a féket, Alfred Illt el nem teszik láb alól.
 
Az előadás jelmezei turkálókból vásárolt ruhadarabok, ám viszonylag jól működnek. Az öreg hölgy ruhatárában a látványos ócskaságoktól a drága ékszerekig minden feltűnik. Ha sikerült is maga mögött hagynia Güllent, stílusán maradandó nyomot hagyott származása. Mindezek mellett érződik némi diszkrepancia az előadás díszlete és  jelmezei között, de ezt akár izgalmas kontrasztnak is tekinthetjük. Lehetne ez is egy, az előadást jellemző furcsa kettősségek közül, ahogy az is, hogy a neves színházi szakemberek által létrehozott előadásra éppen a pénzhiány nyomja rá a bélyegét. Vasile Şirli zenéje viszont fölöttébb jól sikerült. Legizgalmasabb részei a fegyverek kattogásaiból összeállított futamok, amik a színpadon megjelenő gépkarabélyokkal együtt szivárognak be az előadás hangzásvilágába, kétséget sem hagyva az események végkimeneteléről.
 
Az öreg hölgy látogatása egy vidéki kisváros kórbonctani lelete – olvasható a színlapon, és jó lenne azt hinni, hogy ez valóban így van. Azonban az előadás jóval általánosabb jelenségeket ír le. Például egy közösség, a hatalom ígéretének és a vélt jogosság, igazságosság keverékének bűvöletében történő radikalizálódását.
 
A fegyverek, ballonkabátok és a közösségi hovatartozást jelző sárga cipők fenyegetése sarokba szorítja, beletörődésre készteti Illt. Néhány pillanatig sorsát méltósággal viselő hősnek tűnhetne, de ő sem különb a többi gülleninél, s hogy az áldozat szerep éppen neki jutott, azt csak a körülmények összjátékának köszönheti. Egyedül a Tanár (Viola Gábor) érez együtt az áldozattal. Meg is próbál közbenjárni érdekében, de ez is csak kényszerű, tanult humanizmus, ami néhány üveg Steinhagerrel sarokba zavarható.
 
Fütyülünk a vagyonra, a jólétre, a fényűzésre! Mi elsősorban az igazságérzetbe vetett hitet akarjuk megvalósítani – szónokolja a Tanár a zárójelenetben. A szavait kísérő taps Ill halálos ítélete. Az összehívott népgyűlés egy erkélyen zajlik, az eseményeket riporterek kommentálják. Hiba csúszik a felvételbe, megismétlik, újra veszik. Az erkélyre zsúfolódott, állatmaszkos gülleniek szavaznak. Jobb karjukat lendítik előre, bal karjukat néhányan hátuk mögé szorítják, terpeszben állnak. Minden a legnagyobb rendben, győzött az igazság, közvetítheti a televízió.
 
Az előadás sajtóanyagaiban kulcsszóként kiemelt provincialitás valóban visszaköszön a színpadon, de jelentősége elmarad a megélt valóság és így az igazság szerkeszthetőségének kérdése mellett. Mert minden szerkeszthető, újrarendezhető. Claire elpusztíthatatlan, szervei, végtagjai pótolhatóak, cserélhetőek. Fogyatékosságai nem akadályozzák, ahogy a Polgármestert sem zavarják a valós tények beszéde megírása közben. A Rendőr is addig csűri, csavarja a törvényeket, amíg Alfred Ill ellenében saját szájíze szerint értelmezheti őket. De hasonló alapon állítja össze Carmencita Brojboiu turkálós ruhákból a jelmezeket, komponálja Vasile Şirli zenévé a fegyverkattogást, és hasonló alapon áll össze a teljes színházi előadás Tompa Gábor és munkatársainak kezei között. Reméljük, egyelőre nem indul Güllen–Kolozsvár járat, reméljük, a nézőtérről a színpadra vezető, Kolozsvárt Güllentől elválasztó lépcsőnek a valóságban több foka van, mint amennyit egy öreg hölgy pár másodperc alatt megtehet.

 

Kolozsvári Állami Magyar Színház. Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása. Rendező: Tompa Gábor; Fordította: Fáy Árpád; Szereplők: Stief Magda, Biró József, Kántor Melinda, Farkas Loránd, Sigmond Rita, Dimény Áron, Fogarasi Alpár, Balla Szabolcs, Marosán Csaba, Orbán Attila, Kicsid Gizella, Bodolai Balázs, Imre Éva, Bogdán Zsolt, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Viola Gábor, Keresztes Sándor, Molnár Levente, Laczkó Vass Róbert, Buzási András, Sinkó Ferenc, Csutak Réka, Laczó Júlia, Dimény Áron, Vatány Zsolt, Albert Csilla és Vindis Andrea; Dramaturg: Visky András; Díszlettervező: Helmut Stürmer; Jelmeztervező: Carmencita Brojboiu; Masz­kok: Varga-Járó Ilona; Koreográfus: Bodor Johanna; Díszlettervező asszisztense: Ceza­rina Iulia Popescu; Rendezőasszisztens: Kovács Kinga, Viola Gábor; Ügyelő: Györffy Zsolt, Böjthe Pál

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter