Gyulafehérvári érseki székesegyház




Gyulafehérvári érseki székesegyház

 

Gyulafehérvári érseki székesegyház

 

Sion fenyője más, mint vihartól ráncigált fák Babylon vizeinél, égre törő bükkök levéltelen suhogása megint más, nem Sion ez itt, nem is Babilon, de szüntelen áramlás, Sion gyönge árama, Babilon gyöngéd árama, mintha a föld tovább akarna áramolni a letelepedett nomád alatt.

 

*

 

A templombelső kopár-őszi bükkjei azt susogják fülembe, gót (szitokszava volt ez a földet tapintó zömök csertölgynek az égmagas természetű templomokra), azt susogják fülembe, román (szitokszava volt ez az anyaországiaknak az 1990-es években áttelepült magyarokra és minden erdélyire, és ma is az).

 

*

 

Mintha ez az egyedülálló székesegyház maga volna a maga sírja a sírokkal. Amik, mint a Hunyadiakéi, Jánosé, Lászlóé: hasonlatosan üresek. Szent Áron püspök, küldj majd a versemért egy eltérített hívást a bársonyos semmibe!

 

*

 

Magyar nyelvterületen, Gyergyó fenyői között ered a Maros, majd kicsorog a hegyek közül, kanyargó-keskeny vonalban áramlik át a szórványon, el Gyulafehérvár, el Déva alatt, árad, mint leomló várfal, Szegednél a Tiszába torkollik, mint híd; zavaros, elvegyül.

 

 

Első világháborús emlékmű

Hősök útja, Târgu Jiu

 

Hatalmas kerek kőasztal tizenkét kerek, homokóraforma kőszékkel, ez maga a magával csordultig föltelt idő, ó, a holtak nevében se akarnám ennél eredetibben mondani: ez a Csönd asztala a Zsil-parton. A folyóra merőleges allé túlsó végén magasodik a Csók kapuja, és két kilométerrel távolabb, egy tágas mező közepén a Végtelen oszlop. A három emlékmű Constantin Brancusi (Nagylaktól nyugatra lehullott nevedről az ékezet) munkája. A Zsil-völgy román katonáinak emlékére készültek, akik a Magyar Királyság hősi halottainak ellenében lettek hősi halottak; meglendül kezükben a bunkósbot, két férfi áll térdig beásva egymással szemben a földbe. Az ezerkilencszázötvenes években kis híja volt, hogy el nem pucolták innen a rozsdásodásnak indult hórihorgas öntöttvasat, az eleve elfajzott Végtelen oszlopot. Nyirkos ma az este. Felhős az ég, bújkál a hold, könnyű köd nehezedik a park nyírott gyepére. Körbe- és körbejárjuk az aszimmetrikusan, pszichedelikusan megvilágított oszlopot – amit egy rendőrnő vigyáz. Látja elragadtatásomat, franciák vagyunk-e, kérdi; nem, magyarok.

 

 

Kőmíves Kelemenné

Magas Déva vára

 

Csók kapujának vaskos két oszlopába egymás tükörképeivé stilizált csókolózó szerelmeseket zártak. Tizenhatot: nyolc-nyolc párt Brancusi Csók-sorozatainak e végső változatában. Nyolc, nyolc: a szeretők a zsilvásárhelyi kapuban a végtelen jelenként tapadnak egymásba. Mint Kőmíves Kelemenné és az ő föláldozója. A mű joga a csókból lett gyereké. A hátrahagyott fiúké és lányoké a kész erősség joga az Úr mellett. Nem hiszek a művem jelen idejű érvényében, és nem eszményem a rom.

 

 

Kőmíves Kelemenné

Magas Déva vára

 

Megsimogatja a feleségem a várfal-­sziklát, afféle tanult, igenis tanult gyengédséggel, mintha mi ketten nem is ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk – mintha ő, mondjuk, orángután lenne, én meg gibbon.

 

 

Első világháborús emlékmű

Hősök útja, Târgu Jiu

 

Végtelen oszlopban ég és föld közé szorítva nyolcszor van meg a végtelen jele. A nyolcadik nyolcas (vagyis az első) el van szelve látszó formájában: a földbe tűnik bele negyedrészt, az égbe háromnegyedrészt. Hogy Déván keresztül Zsilvásárhelyre zarándokolhattam, olyan volt most nekem, mint egy falat kenyér (tizenhat búzaszem).

 

 

Három püspök

Házsongárd, Kolozsvár

 

Zord idő ma, mintha halottak napja lenne ma, borult ég, metsző szél, sár, eső, Cluj-Napocából Házsongárdba átlépek, és a kapuval szemközt, mint egy erőd északi falmaradványa, három püspök, három régi kálvinista püspök síremléke tornyosul elém, Nagy Péter, Bartók György és Szász Domokos kőbástyára emelt síremléke tornyosul elém, mint egy erőd északi falmaradványa, nem áldás és nem békesség, mindörökké, ámen.