„Ha kint is kezdődnek, de mindig bent fejeződnek be” – Székely Örs kötetbemutatójáról




Június 4-én, péntek délután került sor Székely Örs kötetbemutatójára a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretein belül. A szerzővel nemrég megjelent kötete, az ostinato kapcsán Kali Ágnes beszélgetett.

 

„Minden könyv megjelenése, minden vers megírása ünnep” – indította a beszélgetést Kali Ágnes. Első körben bevallotta, hogy a kötetet szerinte nem lehet kint olvasni, a ház valahogy szűknek hat, és arra volt kíváncsi, hogy a szerző milyen helyeken írta meg az ostinatót, illetve milyen a kint-bent kettősségéhez, az úton levéshez való viszonya. Székely Örs válaszában elárulta, hogy versei többsége vonaton, kertben született, de olyan is volt, amit az Atlanti-óceán peremén írt meg, amikor az az érzés kerülgette, hogy ki akar futni a világból. Székely Örs elárulta, hogy a zárt terek valamiért mindig arra késztetik, hogy olyan szövegeket írjon, amelyek magukba fordulnak, ezért inkább menekülőútvonalakat keres, és ilyen például Cărpiniș, ahol az édesanyja él. A saját szobájában például sosem tudott verseket írni, otthon mindig körülbástyázta magát piszkozatokkal, de ezzel inkább azt érte el, hogy ne érjenek el hozzá a versek. Többet írt fejben, mikor biciklin suhant vagy épp kamionon stoppolva utazott.

 

 

Kali Ágnes kiemelte, hogy nem csak a verseket, a könyvet is nagyon szépnek találja. Szerinte a grafikák, a különleges oldalak mindegyike a szövegekkel együtt mintha Székely Örs szentélyévé válna. Székely Örs szerint a szentély szó azért is érdekes, mivel még ha kint is kezdődnek el, de mindig bent fejeződnek be a szövegei, és miközben körbeveszi magát papírokkal, kialakul körülötte és benne is egy tér. A város, a katedrálisok kulisszái, a gyárak mint egyfajta ipari katedrálisok – ezek a terek emberi testen belül is meg tudnak képződni, fogalmazta meg. Sokat olvasta – vallotta be – József Attila Ódáját, mikor ezt a kötetet írta, szétboncolta azt, és azt érzi, hogy kicsit mintha a kötete egy lábjegyzet lenne tulajdonképpen az Ódához. „Ezzel csinálok valamit, ami létrehoz egy katedrálist.”

 

A szerző zenéhez, zeneszerzéshez való viszonyára is kitért. Intenzív kórusos múlttal is rendelkezik, és számára a zene erősen kapcsolódik a test átformáláshoz, deformálásához. Alessandro Moreschi után kutatva érte el őt a felismerés, hogy ahhoz, hogy egy ember kiadjon egy hangot, a testét előtte mindenképp átalakítja, modifikálja. Később elmesélte, hogy első stabil munkahelyén kántorként dolgozott, amit ugyan nagyon szeretett, de úgy érezte, hogy valami olyasmit kellett mutatnia magából, ami részben nem ő. „Az imposztorság bennem volt” – vallotta be.

 

Kali Ágnes kíváncsi volt, hogy a meghívottnak milyen kapcsolata van Fridával, miután a szerző versében is feltűnik. Székely Örs azt válaszolta, hogy Frida Kahlo képei nézegetése közben azt érezte: kapcsolatba szeretne kerülni a képekkel, de túllépve a nézői határok mezsgyéjén, eltörölve magát, mint érzékelő személyt. Ezzel kapcsolatban felemlegette a kolostori szerzetesi aktusokat, a stigmák megjelenését, a Száz év magányban földet evő lányt, Wagner Trisztán és Izolda című operájának jelenetét, mikor a szereplők nevet cserélnek – azt példázva, hogy számára nem a végtermék volt a lényeg, hanem annak megfigyelése, hogy miként kerülhet közel a festményekhez.

 

Sánta Miriám kérdésére felelvén Székely Örs eloszlatta azon tévhiteket és dilemmákat, hogy lenne egy Frida nevű macskája – de elárulta, lóg a szobája falán egy kép, amelyen három macska kerget egy egeret – lehet, hogy az egyiket elnevezte valamikor Fridának, innen eredhetett a mítosz. Kali Ágnes utolsó kérdése az volt, hogy a szerző mit választana: lelőné vagy lelövetné magát? „Én nem hiszek a szabad akaratban” – hangzott a válasz, és zárult a beszélgetés.