Hangfelvétel-múzeum 7.




Szentes Zágon: Visionary (Látnok)

 

Szeptember van még vastagon, és csak dicséret illetheti a fiatal makói zeneszerzőt, Németh Kirát, amiért idejekorán, még augusztusban eszébe jutott megemlékezni egy 17. századi klasszikus-polifon misekompozícióról, amely Buda 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának tiszteletére íródott (Egy elfeledett hálaének, orszagut.com, 2020. augusztus 30.). A mise enyhén bonyolult címe: Missa Buda expugnata fusis ad Deum praecibus, szerzője pedig Matteo Simonelli (1618–1696).

 

Belátom, Olvasóim többsége számára ismeretlen név lehet a Simonellié. De ez a youtube.com révén könnyen orvosolható. Itt könnyűszerrel megtalálható ugyanis (öt részben), amit hangfelvétel-múzeumi barangolásunk közben ez alkalommal hallgatásra ajánlok.

 

„A vatikáni kézirattárban folytatott kutatásaim során egy kutyabőrbe kötött, hatalmas terjedelmű (55×86 cm) zenei kódexet találtam – írta Szita Oszkár (1905–1989), az itáliai barokk kutatási területén nagy szorgalommal dolgozó zenetörténész-komponista. – Egészen elsárgult, ropogós pergamen lapjain gondos kézzel rajzolt öklömnyi piros és fekete kottafejek. A kezdősorok élén lilára és rikító narancssárgára festett rusztikus, dísz nélküli iniciálék. A kódex címlapján pedig a szerző, Matteo Simonelli a pápának ajánlja hódolattal művét: a Missa Buda expugnatát.” (A pápa ekkor XI. Ince volt.)

 

Amilyen természetesnek tűnik, hogy a maga idején jószerével európai léptékű ovációra adott okot Buda török megszállás alóli felszabadulása, s óriási hozammal törtek fel ekkoriban zenei, képzőművészeti vagy irodalmi magasztalások, annyira meglepő az érdektelen csend, amely Simonelli művét a későbbi századokban hangszigetelő habként körülvette.

 

De ki is volt e Simonelli Máté? Nem sokat tudunk róla. Rómában templomi énekesként, orgonistaként és zeneszerzőként emlegették a nevét. Ismert életműve egészében az egyházi zenéhez kapcsolódik: miséket, motettákat és egy Stabat Mater-kompozíciót kötnek hozzá. Bizonyosan tudható továbbá, hogy Gregorio Allegrinél tanulta a zeneírás mesterségét, s az sem vonható kétségbe, hogy maga is oktatott – például a barokk zene később jól ismert művelőjének, Arcangelo Corellinek. „Elődeinek szellemében folytatta a Sixtus-kápolna a capella kórusművészetét – írja róla Németh Kira Gabriella –, emellett sokat foglalkozott Palestrina alkotásaival. Ezt bizonyítja, hogy már az 1700-as évek elején [vagyis halála után csak pár esztendővel] »a XVII. század Palestrinájaként« emlegették. A Missa Buda expugnata nemcsak igazolja e jelző jogosságát, hanem stílusának legjellemzőbb vonásairól is számot ad.”

 

A felszabadult Budáért hálát adó miseszerzemény ötszólamú, kíséret nélküli énekkari mű, amely a liturgia hagyományos rendjének megfelelően öt tételből áll (KyrieGloriaCredoSanctus és BenedictusAgnus Dei). E tételek némelyikén belül – elsősorban a Gloria és a Credo ilyen – Simonellinél is belső tagolások figyelhetők meg: a szövegjelentésből levezethető dinamikai-hangulati változatosság. A miseordinárium szövegeinek e himnikus-dogmatikus-akklamációs stb. többrétűségéből adódó tagoltság szabja meg egyszersmind a zenei folyamatok határait. Simonelli arányosan használja a polifon és homofon szerkesztésmódot, a polifon részeken belül pedig érett ellenpontozás jellemzi kompozícióját. Németh Kira arra is felhívja a figyelmet, hogy – az Ősmesterrel, Palestrinával szemben – a 17. századi szerző már a tonális gondolkodás reprezentánsa, ami a reneszánsz/barokk komponisztika és a klasszika közötti átmenet egy jól meghatározható „lépcsőfokát” jelzi.

 

Az Ince pápának való ajánlás alapján nem fér hozzá kétség, hogy a Missa Buda expugnata reprezentatív alkotásnak készült. Csakhogy e korban – mint ahogy a korábbiakban sem – a szerzők még nem éreztek késztetést arra, hogy a kompozíciók címben megnevezett okát/ürügyét megjelenítsék, akár a legáttételesebb utalások szintjén (például egyszerű illusztráció gyanánt) a zenei formában. Megtörténhet, hogy ez is közrejátszott benne – nyilván a kanonizációs folyamatok nyomozhatatlanul szövevényes ága-boga mellett –, hogy Simonelli miséje „titokban” maradt. Azaz… nem teljesen. 1936. szeptember 2-án ugyanis ünnepi szertartás keretében Sugár Viktor vezényelte Budapesten Kodály Budavári Te Deumát, amelyet az akkor polgármester, Szendy Károly rendelt meg. A koncerten azonban az új szerzemény mellett elhangzott Szita Oszkár nem sokkal korábbi „felfedezése”, Simonelli Missa Buda expugnatája is.